Hullámvölgyben...

2018. március 05., hétfő 20:02
...vagy még lejjebb?

A címből nagyjából sejthető, hogy nem épp a legjobb időszak köszöntött rám mostanság. Azért előre szeretném bocsátani, hogy nem siránkozom ezen, hanem tényszerűen megörökítem a naplómban a történéseket.

Az előző bejegyzésemet kedden tettem fel. Arra kaptam néhány hozzászólást, amik között voltak kritikus hangvételűek is. Buborék kolléga pedig le is "halazott". Ezt pozitívan szemlélve, én csak a szükséges jó vagyok a pókertársadalom szempontjából, nem?:)

Mindenesetre a sessionjeim eredménye alapján péntekig úgy éreztem, hogy igaza van. Egyszerűen nem voltam képes nyerő session-t produkálni, még nullához közelit sem. Masszívan bukni kezdtem. Amikor nem simán lemákoltak all-in során, akkor időnként olyan mutatásokat láttam, amitől elkezdett megnyúlni az arcom. Például a T4s dobhatatlannak bizonyult, mivel a 8K4 flopon már volt egy párja az ászaim ellen, majd a lényegtelen turnön is meg kellett ezzel adni az emelésemet, illetve a riveren érkező 4-esre már szinte alig maradt előtte zseton, így betolta. Illetve ebben a pár napban annyi pókert láttam az ellenfeleknél, hogy máskor egy hónapra nem jut ennyi. Imádtam, amikor preflop all-in kerültem KK-val JJ ellen és már a flopon megjött neki mind a két maradék bubija. Szóval kedden 3 és fél beülőt buktam, míg valójában nyernem kellett volna 3-mat a statisztika szerint.

A szerdai session sem hozott változást, ott folytatódott, ahol kedden abbahagytam. Egyetlen pillanatig se voltam pluszban. Ha nuts-ot kaptam flopra, vagy esetleg turn-re egészült ki, akkor riveren biztos, hogy túlhúztak. A vége két és fél beülő plusz helyett három és fél mínusz lett ismét.

Mivel előző héten nem tartottam szünetet, és az amúgy sem valami fényes előző két nap miatt beiktattam egy pihenőnapot csütörtökre. Aznap részletesen elemeztem az előző két napi játékomat. Kerestem azokat a pontokat, ahol másképp játszva esetleg reálisan csökkenthettem volna a mínuszokat. Pozitívba még ezekkel a kis változtatásokkal se kerülhettem volna.

Pénteken megint nekifutottam és ismét egy elég korai partiban sikerült preflop all-int buknom királyokkal, dáma-tíz egyszínű ellen. Szóval a Stars jelezte, hogy a rossz szériám még tart. Sokáig nem voltam képes partit nyerni semmivel. Nem sokat változott a dolog a végéig. All-int nem buktam már, de összesen két beülő mínusszal zártam, míg nagyjából nullás eredményem volt EV szerint. Összesen tehát 9 beülővel kevesebb volt ekkor a nyereségem a keddi session előtti állapothoz képest.

Volt már hasonló szériám, írtam is róla. Jó lenne megtalálni a periodicitást ezen időszakok váltakozásában. Vagy bármi más jelet, amiből tudhatom, hogy mikor kezdődik és meddig tart. Elkezdem elemezni az adatbázisomat ebből a szempontból is, hátha rájövök. Összevetem majd az aktuális időjárással, a bioritmus ciklusaimmal és egyéb adatokkal, amik hatással lehetnek az eredményeimre. Aztán meglátjuk mi jön ki belőle.:) Habár ez csak az én saját ráhatásomat mutathatja meg, az hogy miért jönnek ezek a szériák és milyen gyakran, azok rajtam kívül állnak. Valaki korábban kommentálta az egyik bejegyzésemre, hogy ezek a szériák folyamatosak és nem érnek véget. Ezt határozottan cáfolnom kell. Vannak időszakok, amikor összesűrűsödnek a negatív dolgok és kevésbé sikerül bármi pozitívumot összehozni, de van amikor ennek az ellentéte játszódik le. Mindkettőt helyén kell kezelni. Aki régebb óta játszik már, az tudja ezt és valószínűleg a helyzet kezelésére is megvan a megfelelő módszere és nem tiltel. Az ilyen időszak elemzéseinél szándékosan odafigyelek, hogy találok-e tilt-gyanús partikat a saját játékomban. Hideg fejjel könnyebb ezt észrevenni. Hozzáteszem, sose voltam hajlamos az ilyesmire. Inkább az olyan esetek tudják rányomni a bélyegüket egy-egy session-ömre, amikor elpuskázok egy lehetőséget, főleg olyat, amit ezerszer ismételtem már elméletben, mégsem alkalmazom megfelelően a gyakorlatban. Ezen régóta dolgozom már. Javulgat, javulgat, de messze még a cél...

Szombaton ismét játszottam és nem akarom elkiabálni, de fordulni látszik a szélirány. Aznap csak úgy 10 dollár körül, de plusszban tudtam zárni a menetet.

Vasárnap pedig már a másik oldalon voltam. Kicsit visszaadott a PS az elveszített EV-mből. Tipikus AA vs KK partinak indult a dolog, méghozzá én ültem a KK-val kezemben. Preflop all-in kerültünk és már csettintettem is, hogy persze ez így szokott lenni. Aztán a flopban jött mégegy ász. Ezzel keresztet is vetettem erre a partira. Mikor turnön megjött a harmadik királyom, nem tudtam őszintén mosolyogni. Arra gondoltam, hogy direkt megmutatja a Stars, hogy volt még király a pakliban és jobb napokon ezzel még ász setet is le tudok verni. Na, de slusszpoénként riveren is kaptam egy királyt. El tudom képzelni az ellenfél arcát, és hogy mit érezhetett ekkor... Végül 2 és fél beülő pluszt sikerült termelnem aznap. Remélem, hogy ezzel vége a rossz sorozatnak és fölfelé indul újra a görbém!

Jelenlegi össznyereményem: $1014,98

Mindenesetre a downswing miatt a normál asztalos eredményeim mostmár eléggé eltérnek 10k hand alatt az NL5 Zoom utolsó 10k és összes statisztikájától. Ahogy írta is valaki, ezek elég kis minták, nehéz következtetést levonni belőlük. Ettől függetlenül, ha az elkövetkező napok azt igazolják, hogy vége a lejtmenetnek és csúszom mélyebbre, akkor benézek egy asztalon NL50 Zoom-ra és majd valamikor normál asztalokra is. De első körben a Zoom lesz a célpont.

Laller85 írta, hogy megnézne egy videót a játékomról Zoomon. Őszintén szólva nem terveztem ilyesmit. Nem mondom, hogy soha, de egyelőre ezt nem fogom megvalósítani.

Repit pedig a HUD-ról kérdezett. Egyelőre tesztelek ingyenes, próbaverziókat a HM2-ből, a Hand2Note-ból és a PokerTracker-ből. A Hand2Note is eléggé tetszik, de mivel csak kiegészítéssel lehet Zoom-ra HUD-ot varázsolni, így ezt csak a normál asztalokon tudtam kipróbálni. A másik kettő előrébb van a sorrendben a Zoom miatt. Egyelőre nem hoztam döntést. Feltettem a PostgreSQL 10-et hozzájuk. Panaszkodnak, hogy nem volt vele tesztelve és lehet teljesítmény-probléma. Jelentem, hogy nincs, sőt!

Úgy néz ki, hogy most egy ideig külföldön leszek. Méghozzá két fázisban. Először egy európai, szabályozott piaccal rendelkező országban, utána pedig a tengerentúlon. Gondolkodom, hogy mi legyen a pókerrel. Az előbbi helyen van lehetőségem a PS-en játszani, régóta van számlám ott is. Az már más kérdés, hogy megéri-e. Nekem a szegregált piacon való játék nem igazán jött be, bár már régen volt az. Lehet, hogy fejlődtem valamennyit azóta.:)

A tengerentúlról való játék még kérdéses. Lesz időm rá, úgyhogy most megpróbálok utánajárni, hogyan tudnék a .eu oldalon játszani onnan is. Ha valaki próbálta már a VPN-en keresztüli játékot, szívesen venném a tapasztalatait. Van otthoni VPN-em, de még nem próbáltam pókerezni azon keresztül. Kell hozzá HTTP proxy is hogy menjen?

Nemsokára kezdem a mai játékot, remélem nem úgy lesz ahogy a múlt héten!:)

Minden jót nektek!

Hozzászólások

  • hokuszpoker2018. március 06., kedd 02:08
    avatar

    A tengerentúlon merre leszel?

  • Teddy Snow2018. március 06., kedd 10:57
    avatar

    Egy ideig SF majd LA.

  • zizzzz2018. március 07., szerda 22:55
    avatar

    kitartást! a király póker odab@szhatott :)

  • Repit2018. március 09., péntek 08:05

    Nagyon köszönöm válaszod, következő linkhez volt már esetleg szerencséd? Persze ez stat. szempontjából nem olyan részletes.

    http://www.holdemindicator.com

  • Teddy Snow2018. március 09., péntek 18:55
    avatar

    Most, hogy mondod... valamikor az ősidőkben, nem emlékszem már melyik terembe befizetve ingyen kaptam egy ilyet. Simán lehet, hogy valami régi változat volt. Szép volt meg minden, de irtó sok erőforrást evett és lement a parti, mire kalkulált valamit. Persze azóta fejlődhetett a szoftver is és a gépek is több erőforrással bírnak. Egyelőre nem nézegettem ezt. Szerintem maradok a felsoroltaknál és azt veszem meg, amelyik közülük nálam nyer.

  • Laller852018. március 23., péntek 13:27

    Rég volt bejelentkezés, miujság, hogy áll a grafikon? Gl

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!