T$-ból $$$-t projekt vége

2017. november 27., hétfő 23:37
Ennyi SnG-t szerintem összesen nem játszottam eddig életemben

Sok dolgom volt mostanában, ami nem jelenti, hogy nem játszottam, de a blogírást kicsit hanyagoltam. Ezért jöjjön egy gyors bejelentkezés...

Sikerült befejeznem a Party-n a T$-jaim átkonvertálását igazi dollárrá. 20 volt belőlük, a célom az volt, hogy legalább ennyi átkerüljön a másik rubrikába. Csak DoN-okat és 9-es SnG-ket játszottam. Habár az előbbiből volt 10 full ring és short handed is, nagy különbséget nem fedeztem fel közöttük. Igazából rábíztam magam a szerencsére és azt választottam, amelyik magasabban volt a listában a lobbyban, azaz ahol többen voltak regisztrálva aktuálisan, amikor játszani akartam. Végül 10 DoN-t és 8 kilenc fős SnG-t toltam le. A DoN-ok kimondottan jól mentek, 8-szor végeztem az első felében, ami kicsit több mint 16 dollárt jelentett. A 9 fősök se mentek rosszul. 3-szor sikerült nyernem, 2-szer voltam második és 3-szor nem végeztem fizető helyen. Itt 20 dollárt és némi aprót mentettem át a torna dolcsikból. Szóval jócskán túlteljesítettem a tervemet.

Az egyik SnG elég poénosra sikerült. Valamiért a múlt héten estére mindig elég fáradt, álmos lettem, mégis volt kedvem játszani. Az egyik alkalommal elkezdtem a játékot és nem emlékszem, hogy mikor, de belealudtam a versenybe. Aztán amikor felébredtem, a 2/3-ad stackem már megették a többiek. Pedig szerintem nem is aludhattam sokat. Mindenesetre eléggé berágtam rájuk és a következő adandó alkalommal, amikor ász volt a kezemben, all-in mentem. Gondoltam rabolok vakot, ám ketten megadták... A történeti hűség kedvéért kikerestem, hogy A7o volt nálam. Nem tudtam, hogy milyen handek ellen játszom. Viszont a riverre leesett egy hetes, amivel feltripláztam. Innen pedig már nem volt megállás. A végén két ellenfelet egyszerre ejtettem ki, amikor kicsivel volt nálam több, mint náluk és ászokat kaptam.

Lehet, hogy fogok még időnként, szórakozásból SnG-ket játszani, de túlzottan nem nyergelek át, mert alapvetően CG beállítottságú vagyok és ez nagyon rövid táv volt.

Meg ugye, Phil Ivey is azt mondta a Super High Roller Cash Game 3. évadjának 3. részében, hogy azt szereti, ha a zsetonja annyit ér, amennyi pénzt fog érte kapni. Nem úgy, ahogy a versenyeken, amikor a végén sokmillió zsetont tologatnak és mégsem valódi pénzt reprezentálnak a zsetonok. Együtt tudok vele érezni.{#}

Jut eszembe, nézem ezt a sorozatot és nagyon bejön, de szomorú vagyok, amikor ránézek szegény Doyle Brunsonra, hogy mennyire megöregedett. Remélem még nagyon sok van hátra neki! Ettől függetlenül nem jó az egyik idolomat így látni. Szinte zabáltam a könyveit, a Super Systemet bibliaként forgattam, tanultam. A "My 50 most memorable hands"-et pedig évente újraolvasom, annyira tetszett.

Ebben az évadban játszik Matt Kirk is, akinek épp jogvitája támadt Leon Tsukernikkel. Ami azt illeti, láttam játszani Tsukerniket a Super High Roller Bowl-ban is, és a viselkedése nem volt túlzottan szimpatikus (azért egyszer komoly volt, amikor showdown nélkül nyert straigh flush-sel, nem mutatta meg). Mindenesetre Kirk se túlzottan lopta be magát a szívembe, nem tudom miért, de ez van. Mindenesetre, ha valaki high stakes cash gamere vágyik, akkor ez a sorozat majdnem olyan jó, mint a High Stakes Poker volt annak idején.

Végül a lényeges szám. Az össznyereményem jelenleg: 189,44 dollár. 200-nál bontok egy pezsgőt! {#}

Ma megfogadtam, hogy nem leszek ébren sokáig és kialszom magam, amennyire lehet egy éjszaka alatt. Úgyhogy ezt elküldöm és irány az ágy!

Minden jót nektek! Nemsokára találkozunk itt!

Hozzászólások

  • CsabiST2017. november 28., kedd 21:30
    avatar

    Gl! Csak így tovább.

  • köcsögpokerstars2017. november 29., szerda 03:27
    avatar

    gl kedves szerethető kis blog :)

  • sztalin2017. november 29., szerda 10:22
    avatar

    gl

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!