Augusztus, szeptember és skydiving

2012. október 09., kedd 11:30
Póker, tervek, tandemugrás



Augusztus, szeptember és skydiving



Sziasztok

 

 

Kedden repülök Dél-Afrikába, 5 számjegyű profittal zártam a szeptembert és kivettem egy nagyon szép albéletet Pesten. Unalmas győri életem ezzel véget ért, ami meghozta a kedvemet a blogoláshpz. Most igyekszem pótolni a lemaradást.




Augusztusi és szeptemberi események

 

A BalatonSound után az első Szigetelésemen is túl vagyok. Hetijegyet vettem és végig kint voltam, de erről igazából nincs mit mesélni. Ez is csak közepesen sikerült, ami nagyrészt az időjárásnak köszönhető. Úgy láttam másoknak nem okoz akkora problémát a hideg, mint nekem, de én sokkal kevésbé tudok élvezni egy fesztivált, ha napok óta iszom, fáradt vagyok és folyamatosan fázom. A hónap hátralévő részét Győrben töltöttem, edzettem, melóztam és wakeboardoztam.

Szeptember elejére egy kalandhétvégét szerveztem Szlovéniába, ami annyira jól sikerült, hogy a egy külön bejegyzést fogok írni róla. 18-an raftingoltunk és canyoningoltunk, nagyrészt pókeresek és néhány „civil” haver. Ezt követően a csapat fele hazautazott, a másik felével pedig elmentünk egy olasz-horvát körútra. (Lignano, Padova, Verona, Fiume)

Szeptember 8. óta edzem és dolgozom újra, illetve elkezdtem lovagolni tanulni. Idő hiányában még csak 4 futószáras oktatáson vettem részt, ezért erről egyelőre nem írok többet. Annyi biztos, hogy Afrika után is folytatni szeretném, ezért nagyon örülnék, ha valaki tudna ajánlani egy olyan lovardát Pesten, ahova a VI. kerületből tömegközlekedéssel is könnyen eljutok.

A szlovéniai kalandhétvégéről rengeteg videó és fénykép készült. Nem tudom mikor lesz időm kiválogatni és megvágatni, de előbb-utóbb készül majd róla beszámoló.

 

Póker

 

Augusztusban alig volt heads up action a Boss-on és az Ipokeren, ráadásul a Sziget után még volt néhány felesleges berúgásom Győrben is. A kevés játék és az alkohol megtette a hatását és a hónapot 3 ezer dollár veszteséggel zártam. A szeptembert is sikerült 5 ezer mínusszal indítani, így a költekezéssel együtt a 46 ezres rollomat lebuktam 33-ra. Szerencsére hónap közepén beindult a pénzverde és a -5 ezerből +11 ezer lett. A Jovoktom féle HUSNG challangen is kerestem egy ezrest, illetve két stakelt barátom is hozott egy keveset a konyhára. Október elsején a rollom életemben először átlépte az 50k-s álomhatárt. :)

Augusztusi és szeptemberi grafikonok. Az első Boss, a második Ipoker. (rakeback kb. 5k)

 

Bosson megszereztem az első gyémánt csillagomat is:


Visszaköltözöm Budapestre

 

Év elején még azt terveztem, hogy egy élőpókeres profi haverommal USA-ba utazunk, veszünk egy autót és városról-városra járva kifosztjuk az amcsi fisheket. Az afrikai önkéntes munka leszervezése előtt úgy volt, hogy szeptemberben egy 4 hetes indiai körútra megyek, melynek során hátizsákkal bejárom Új Delhit, Mumbai-t, Kalkuttát és Goa-t. Pár héttel ezelőtt azt mondtam a barátaimnak, hogy 2013 februárjában Dél-Amerikába repülök, hónap elején részt veszek a Riói karneválon, aztán letelepszem fél évre Chile-ben.

Ugyanakkor azt is folyamatosan hangoztatom, hogy megkomolyodom, szorgalmasabb leszek, több időt szánok a pókerre és a tanulásra és félreteszem a nyereményem egy jelentős részét.

Sajnos a fenti terveimet nem tudom egymással összeegyeztetni. Az elmúlt két évben rájöttem, hogy az ilyen utazások annyi élménnyel és kalanddal járnak, ami mellett nem vagyok képes havi 80 óránál többet játszani. Az, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve 48 óra alatt megszervezek egy 5 hetes afrikai utat, ami alatt egyáltalán nem tudok melózni, ellenben elköltök egy rakat pénzt, nos, ez qrva messze van a komoly kategóriától.

Pár nappal ezelőtt aláírtam egy egyéves albérleti szerződést Pesten. 2013 a póker éve lesz. A cél 100k profit, a siker érdekében pedig egy rövid időre megpróbálok lenyugodni.

 


Skydiving

 

Helyszínnek Siófokot választottam, aminek legfőbb oka, hogy Magyarországon itt lehet egyedül helikopterből ugrani. Ez azért fontos, mert egy ilyen Mi8-boogie típusú katonai csapatszállító helikopter 29 fő szállítására alkalmas, míg az ugráshoz használt repülőgépekben mindössze 2-5 fő fér csak el. Mindenképpen azt szerettem volna, hogy minden ugrópáros mellett zuhanjon egy-egy kamerás ember is, aki kívülről veszi az egészet. Ha repülőgéppel mentünk volna, akkor 12-szer kellett volna felszállni és nem tudtunk volna együtt ugrani. Helikopterrel ugyanezt két kör alatt megoldottuk. Hat ugró, hat tandempilóta és hat kamerás, így összesen 18-an másztunk be és ugrottunk ki a gép farából felszállásonként.

A résztvevők egy kivétellel mind pro pókeresek, akiket az utazásaim során ismertem meg. Elég gyenge ez a csoportkép, de jobb sajnos nem készült:

Killersword, Breeth, Sanyi, Roroen, Untaktik, Csaba, Dávid, Attila, András, Neomorf, Gorcsev, Joe

Mi8-Boogie:

András, Roroen, Attila, Dávid, Neomorf, Joe:

Az ugrás elvileg 4 ezer méteres magasságból történik. A gép elhagyását követően 50-55 másodperc szabadesés következik több mint 200 km/h-val, aztán a pilóta 1500 méteren nyitja az ernyőt és jön egy pár perces kellemes ereszkedés.

Nálam a zuhanás „mindössze” 45 másodperc volt, aminek oka a sok pörgés lehetett, vagy egyszerűen csak nem voltunk 4000 méteren. Igazából lényegtelen, mert én a nagy parázás közben az egészet kb. 10 másodpercnek érzékeltem. A felszállásnál is féltem kicsit, de az igazi pánik az utolsó pillanatokban tört rám, amikor felálltunk és elindultunk az ajtó felé. Ha két másodpercnél többet álltunk volna ott, akkor lehet, hogy be is hugyozok, de szerencsére a csávó nem tökölt és szinte azonnal ugrottunk. (ellentétben a macao-i bungy jumpinggal, ahol egy teljes percig szarakodtak a kötél igazgatásával, én meg közben 5-ször meggondoltam magam a 60. emelet szélén állva)

Magát az élményt nehezen tudnám leírni. Az egész annyira intenzív volt és olyan rövidnek tűnt, hogy már percekkel az érkezés után sem tudtam felidézni, hogy mi is történt, nem hogy négy hónap elteltével.

Ami biztos, hogy röviddel a gép elhagyását követően megnyugodtam és arra próbáltam figyelni, hogy mi történik. A felvételen is látszik, hogy mikor mellénk ér a kameraman már vigyorgok és pacsizni próbálok. A tájat, a Balatont, a szántóföldeket és az utakat nem volt időm megfigyelni, mert a kézfogás mellett folyamatosan az arcomba csapódó széllel foglalkoztam. Ugyan volt rajtam egy műanyag szemüveg, de valahogy a jobb szememet így is levegő érte, amitől végig könnyeztem. A számba áramló levegővel sem kellett volna annyit szórakozni. Olyan voltam, mint egy 10 éves gyerek, aki az autópályán kidugja a fejét az ablakon. Arra persze nem gondoltam, hogy ha tátott szájjal zuhanok, akkor hülyén nézek majd ki a felvételen. :)

A nyitás egyáltalán nem rántott akkorát, mint amire számítottam, röviddel utána pedig megkaptam az irányítást is. Azt hittem az ejtőernyőzésnek ez a része már unalmas, de tévedtem. Jobb kanyar közben a pilóta ráfogott a kezemre, és úgy elkezdtünk pörögni, hogy a talajjal szinte párhuzamos helyzetet vett fel az ernyő és a testünk.



 

Ugrálni, vagy nem ugrálni?

 

Ez itt a kérdés. Legalábbis május végén nekem két hétig ez motoszkált a fejemben. Neomorf kattant be a legjobban, ő egy darabig győzködött, hogy kezdjük el a tanfolyamot.

Az ejtőernyős képzés egy rövid elméleti oktatásból és 10 ugrásból áll. Mindössze 3-4 nap és 330 ezer Forint. Az első ugrásnál két oktató zuhan a tanulóval, akik két oldalról folyamatosan kapaszkodnak belé, a gép elhagyásától egészen a nyitásig. 1500 méteren ők rántják meg a zsinórt, de legalábbis végignézik a nyitást. Ahogy nő az ugrásszám úgy kap egyre nagyobb szabadságot a diák. Ez annyit jelent, hogy az oktató mellette zuhan, figyeli a testtartását és a hibáit, és feladatokat ad neki, amiket szabadesés közben kell végrehajtania. Akit érdekelnek a részletek kattintson ide!

A tanfolyam elvégzése után érdemes ernyőt venni, ami körülbelül 1,5-2 millió Forint. Persze lehet alkalmanként is bérelni, de egy ilyen hobbin nem szabad spórolni.

A tanfolyamot végül senki nem végezte el. Idővel alábbhagyott a lelkesedés és ma már csak ritkán gondolok az ugrásra. A 10 ezer dolláros kezdeti költséget leszámítva ez egy megfizethető hobbi lenne, szóval hazudnék, ha azt mondám, hogy anyagi okok miatt nem csinálom. Az igazság az, hogy félek. Már a tandemugráson is hónapokig agyaltam, mielőtt elkezdtem szervezni. Volt, hogy már attól remegni kezdtem, hogy elképzeltem, ahogy kiugrom a gépből. Egyrészt félek a magasságtól, másrészt nem szeretem az olyan technikai sportokat, ahol a felszerelés hibája az életembe kerülhet. Tudom, hogy van póternyő, tudom, hogy minden szezon elején kötelező átvizsgáltatni a cuccot, de akkor is azt érezem, hogy túl sok minden van, ami nem rajtam múlik. Azt hiszem, ha most kéne bungy jumpingolnom a 60. emeletről, vagy tandemugranom 4 ezer méterről, akkor majdnem ugyan annyira félnék, mint elsőre. Lehet, hogy egy tucatszor is meg kéne ismételnem, hogy javuljon a helyzet, de teljesen sosem múlna el.

Folyton azt hangoztatom, hogy egyszer élünk és mindent ki kell próbálni. Ez igaz is, de azt nem mondtam, hogy addig kell ismételni, amíg bele nem döglünk.

Így néz ki az első ugrás egy tanfolyamon:


Klip  az ugrásról:

 

Aki szeretne nevetni egy jót az mindenképp nézze meg az alábbi videót. Egy 80 éves néni születésnapján úgy dönt, hogy életében először ugrik egyet. Egyértelműen látszik, hogy az utolsó pillanatban meggondolja magát, a pilóta ennek ellenére kituszkolja az ajtón. A lökdösődés eredményeként félig kicsúszik a hevederből és éppen csak túléli a mutatványt:

 

Remélem sikerült meghoznom a kedveteket az ejtőernyőzéshez. Aki az árakra kíváncsi, annak azt tudom mondani, hogy egy helikopteres ugrás külső és belső videóval és fényképekkel együtt 70 ezer Forint, de repülőgépből, csak belső kamerával már 35-40 ezer Forintból is meglehet úszni.

 

Wingsuite Base Jumping

 

Ez a bejegyzés kezd megint hosszú lenni, pedig szerettem volna írni egy kicsit a wingsuite base jumpról is. Ez egy olyan sport, amit 60 felett érdemes elkezdeni, mikor az embernek már kevesebb a vesztenivalója. :)

Erre a linkre kattintva az egyik kedvenc videómat láthatjátok, melyben Jeb Corliss száguld végig egy hegyoldal fölött. Mindössze 3 perc, nem szabad kihagyni!

Ez az őrült később kis híján meghalt Fokváros közelében, a Tábla-hegyen. 180 km/h órás sebességgel csapódott neki egy sziklának, és ezek után még képes volt a megfelelő testhelyzetet tartva tovább „repülni” és nyitni az ernyőt. Interjú és videó a balesetről itt!

Engem egyébként nem a bázisugrós változat érdekel, hanem a sima wingsuit jump. Ennél a verziónál repülőgépből ugranak, ami ugyan videón nem olyan látványos, - hiszen a néző nem tudja mihez viszonyítani a sebességet -, viszont annak, aki ugrik ez is hatalmas élmény lehet. A mókusruha remekül irányítható, lassítja a zuhanást és az egyébként 50 másodperces szabadesésből pár perces „repülés” válik.

 

 

A Tábla-hegy egyébként a Világ 7 új természeti csodájának egyike, amiről pár hét múlva már a saját képeimet fogom feltölteni. Négy óra múlva indul a gépem! :)

 

 

Chock dee khrap!

Sawatdee khrap!

 

 

u.i.: Pár nappal a mi ugrásunk után, május 26-án meghalt egy 45 éves szerb ejtőernyős a Siófok-Kiliti reptéren. Akkor nagyon érdekelt, hogy mi volt a baleset oka, de azóta sem találtam róla friss infót egyetlen hírportálon sem. Ha tudtok bármit az ügyről kérlek írjátok meg! Nincs semmi jelentősége, csak kíváncsi vagyok.

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

  • Tazar19812012. október 09., kedd 12:12

    Kir bejegyzes, gl a 100 khoz! Az az oregasszony omg epic-:)

  • Sim0nph0enix2012. október 09., kedd 12:23
    avatar

    Aki eddig ugrani akart,most már biztos nem fog :)

  • Abdul87HU2012. október 09., kedd 12:55
    avatar

    én félek a magasban, a 60 emeletes ugrásodkor és most is izzadt a tenyerem/stb mint a hülye, de a nagyin könnyesre nevettem magam :D persze csak a heppiend miatt :)

  • Jonas 772012. október 09., kedd 12:59
    avatar

    Az öregasszonyt aki kifeszegette az ajtón az remélem már rács mögött van...

    Nagyon jó wingsuit videó, az én kedvencem a témában:
    http://youtu.be/RsV3bGPMTXo

    Sok sikert a 100k-hoz és keep on blogging :D

  • Thaiföld blog2012. október 09., kedd 13:08
    avatar

    Jonas 77

    Ezt így egyben még nem láttam. Nagyon szép, van benne 1-2 jelenet mikor annyi alacsonya száll a fák között, hogy úgy néz ki onnan nincs kiút. Thx!

  • Mobile802012. október 09., kedd 13:15

    Mikor ezt a videót láttam egyből rád gondoltam Joe:
    https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Cd6C1vIyQ3w
    Biztos rá fogsz gerjedni. :)

  • Clapko2012. október 09., kedd 13:57

    Best blog ever?! :)

    Megvalósítod sokunk álmait. Remélem soha nem akarod abbahagyni a bloglást...

  • Tyllus2012. október 09., kedd 14:15
    avatar

    Tetsz! :-)

  • bordinho932012. október 09., kedd 14:29

    örömmel olvastam a blogot! további sok sikert, szép eredményeket és megannyi eseménydús kirándulást kívánok!! :)))

  • tylerhungary2012. október 09., kedd 14:40
    avatar

    ezt a filmet mindenképp nézd meg bázisugrásról,gonosz torrent oldalakon megtalálható magyarul is:

    http://www.youtube.com/watch?v=WgWYVoXt474

  • bnas2012. október 09., kedd 14:49
    avatar

    ez már kicsit komolyabb :D

    http://www.tcmag.com/magazine/live_stream_felix_baumgartner_freefall_ from_the_edge_of_space/

  • SchZol2012. október 09., kedd 15:22

    Jó dolog az ejtőernyőzés, bár nekem egyelőre nem sikerült ugranom. Két éve jelentkeztem is a tanfolyamra, az orvosi vizsgálaton és az elméleti oktatáson át is estem. De aztán az ugrások nem jöttek össze sajna. Talán majd jövőre. Gl a 100k-hoz!

  • idApRO2012. október 09., kedd 15:28
    avatar

    wp. nice life.

  • tomy1232012. október 09., kedd 15:59

    GL 2013ban és további élményeket az utazásaidon!

  • Holdenper2012. október 09., kedd 16:31
    avatar

    Wow a wingsuitos videók nagyon durvák... nem hiszem, hogy lenne bátorságom kipróbálni, pedig tuti hatalmas élmény:D

    GL

  • Ballage872012. október 09., kedd 17:45
    avatar

    ez a wingsuite base jumping iszonyat beteg
    én is láttam már ezt a videót

  • Palesz762012. október 09., kedd 19:42
    avatar

    15 éve egy haverom rávett hogy végezzük el a tanfolyamot. Akkor 16000 be került az elméleti oktatás, ahol megtanultál ernyöt hajtani- ami nem egy vasziszdasz.
    Majd mi is ugrottunk, pont Kilitin egy szakadt Cesnábol!
    Mivel én voltam a legnehezebb én ültem az ajtó melett, viszont nem volt ajtó
    Az oktató azt mondta az eligazittáson, ha rácsap a válladra ugrás- kb. 600 méteren megfogta a vállamat hogy beakassza a karabinert mert ez egy bekötött ugrás volt.
    Majdnem ugrottam de szerencsére ö is tudta hogy elbaszta hogy megfogta a vállamat ezért visszahuzott majd beakasztotta a nyitóernyö karabinerét!
    Aznap háromszor ugrottam, azota sose. Feledhetetlen élmény , de én is ugy voltam vele mint te. Bennem volt egy pici para, mi van ha elszakad az a heveder ami arra van ha elszakadna a másik.
    Aztán a haverom elment erre a tanfolyamra amit te mondasz és volt ott egy gazdag foszer aki a tanfolyam elvégzése utáni elsö ugráson belefurodott a földbe.
    Régen ugy volt hogy bizonyos ugrásszám után mehettél magasabbra. Talán ebben hasonlithat a pokerhez!
    Sok sikert és várjuk az élménybeszámolokat!
    Éljük meg az életedet!

  • djeleven2012. október 09., kedd 20:27
    avatar

    Real action hero!GL!

  • DawiC2012. október 09., kedd 20:58

    http://www.youtube.com/watch?v=eE5eFKXkIwI

  • MrChaotic2012. október 09., kedd 21:04

    "Remélem sikerült meghoznom a kedveteket az ejtőernyőzéshez."

    Hát hogyne, már rohanok is ugrani... :-)

  • Jimmybooy2012. október 11., csütörtök 11:05

    Ha esetleg Kenya felé veszed az irányt és vannak tisztázatlan kérdések vagy csak a búvárkodást ki szeretnéd próbálni egy gyönyörű helyen szólj, mert nővérem és férje kint dolgozik most Wasini szigetén áprilisig.

  • lbridge2013. január 17., csütörtök 17:32
    avatar

    Mar nagyon varom a beszamolot Afrikarol.
    Remelem nem volt gond a "cicakkal", vagy csak rabul ejtett Afrika ? :)

  • pennywise2013. március 06., szerda 19:37
    avatar

    Blogol ez a gyero mashol? Lesz itt meg update vagy ot is eluztek az oldalrol?

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!