Vietnám II.

2012. április 26., csütörtök 09:40
Sa Pa és Ha Long Bay, a Világ 7 új természeti csodájának egyike.
Vietnám II.
    
Sziasztok
     
Az első részben ismét sikerült a primitív oldalunkat bemutatnom. A nyerő hármas, vagyis a kártya, a nők és az alkohol mellett időnként kulturálódunk is egy keveset. Erről jön most egy bejegyzés sok-sok fényképpel és kevés szöveggel.
  
  
Sa pa
   
   
Sa pa egy körzet és egyben egy kis hegyi város neve is, ami Vietnám észak-nyugati részén, Lao Cai tartományban fekszik, közel a kínai határhoz. Kellemes, hűs klímája miatt ez a terület a helyiek közt is népszerű üdülő övezet, nyáron sokan ide menekülnek a hőség elől. A legmagasabb csúcs a Fan Si Pan (3142m), ami gyakorlatilag a Himalája hegyvonulat keleti vége. 
Maga a város 1600 méteres magasságban fekszik és a táj szépsége mellett további érdekesség, hogy Sa Pa-t és a környező falvakat is különböző etnikai kisebbségek lakják, akik a saját nyelvüket beszélik és még a vietnámiaknál is kisebbek.
Sa Pa Hanoitól mindössze 350 km-re fekszik, ami 9 órás utazást jelent az éjszakai vonaton, vagyis oda-vissza 18-at. Vonatokból több kategória is van. Mi az olcsóbbat választottuk, amin rajtunk kívül nem volt fehér ember, viszont retkes volt és kényelmetlen. A vonatjegy nagyon olcsó, nem spórolni akartunk, csak így tudtunk mind a hatan egy hálókocsiba kerülni.

Két estét töltöttünk az alábbi hotelben, természetesen fűtés nélkül, de legalább volt langyos víz és adtak egy nagy lámpát ami adott némi meleget.

A programfüzetet nézem a hotel lobbyjában. A meleg ruhát, ami rajtam van azt később Saigonban hagytam.

Helyi vezetőnkkel indulunk az első gyalogtúránkra, aki az iskolában tanul angolul, az egyik hegyi törzs tagja és a második napon az ő falujába is ellátogattunk.

Láttunk bambusz erdőt, de pandákkal azért jobb lett volna. :(

A vízesés pandák nélkül is tetszett. :)

Miki, Roroen, Dinnyó, Attila, Joe, Mage

Az első nap 8, a másodikon azt hiszem 12 km gyalogtúrát nyomtunk le. Ezeken a pici képeken talán nem látszik, de mindenhol rizsteraszokat láttunk, az összes hegy oldalát az borítja.

A második napon egy csapat idősebb nő kísért minket a törzsből. Nem hivatalos adat, de én 140 centire saccolom náluk az átlag magasságot. :)

Az a srága épület az iskola.

Úton a faluba:

Vietnámi kisgyerekek mezítláb plankingelnek a hidegben. (értek a fotózáshoz is :)

Búcsú az idegenvezetőnktől, irány Halong bay, a világ hét új természeti csodájának egyike.

   
Ha Long bay
    
  
Miután másfél órát buszoztunk a vasútállomásig, majd 9 órát vonatoztunk Hanoiba, a csapat ketté vált. Roroennek és Dinnyónak tele lett a töke a hideggel, a sok utazással és egyéb kényelmetlenségekkel, ezért úgy döntöttek hazarepülnek Phuketre. Ati, Miki, Mage és én vártunk 3 órát egy hotelben, hogy aztán újabb 4 órát buszozhassunk Ha Long Baybe. Mi sem voltunk elégedettek sem Hanoival, sem Sa Pa-val, bár utóbbi ezerszer szebb és jobb lett volna, ha nyáron jövünk. Sa Pa és Ha Long Bay is sokkal szebb nyáron, mikor minden zöld, művelik a földeket és nem ködös, párás az idő. Mondjuk Ha Long Bay még így is gyönyörű volt.
Ez az öböl egy 350 négyzetkilométeres terület, ahol körülbelül 3000 dzsungellel benőtt mészkőszikla található, amit 500 millió éven át formált a természet. Szavazás alapján beválasztották a Világ 7 új természeti csodája közé. (Itt zárójelben megjegyzem, hogy egyik legújabb célkitűzésem, hogy 30 éves korom előtt mindet megnézzem. Akit érdekel miről beszélek az kattintson ide!)
Több infót is kimásolhatnék a wikipédiáról, de akit érdekel, az úgyis utána néz, akit nem, az csak pörgesse végig a képeket. Az elsőn már kapásból az új vietnámi rucimban pózolok a fedélzeten, közben épp megpillantjuk az első szigeteket. Itt éreztük először úgy, hogy az utazás megérte az addigi fáradalmakat.

Ez a hajó bárja és a welcome cocktail-aink:

Azt még nem is írtam, hogy egy estét a hajón aludtunk az öbölben. Két emeleten összesen 8 ilyen kabin található, mindegyikhez egy kicsi, tiszta zuhanyzó tartozok meleg vízzel.

Több szigeten is kikötöttünk::

Joe, Miki, Ati, Mage

Kár hogy elröhögöm, de épp karatekölyköset játszok az új ruhámban.

A programban kajakozás is szerepelt. A háttérben az Alova Gold, a mi hajónk látható.

Egy pici barlangon át beeveztünk egy gyűrű alakú sziget zárt öblébe. A sziklákon egy csapat majom játszott.

Este megtanítottak minket tavaszi tekercset készíteni, aztán ettünk egy finom vacsorát, ittunk pár koktélt a bárban és beszélgettünk egy kicsit a többi turistával. Itt már tényleg jól éreztük magunkat.

Sok mészkösziget belsejében barlangok találhatóak. Másnap reggel meg is néztünk egyet.

Miki és Ati ,,napoznak”. Sajnos a hőmérséklet mindössze 15 fok körül lehetett és a kapitány szerint a víz sem volt több, de azért kajakozás után sikerült rábeszélnem a srácokat, hogy csobbanjunk egyet a hajó tetejéről. Rajtunk kívul csak két skandináv csaj fürdött, pedig sokan horgonyoztak a környéken. A pöcsöm még soha nem ment össze ennyire, de megérte. Fürödtem a Dél-kínai tengerben. JEAH

Ez minden bizonnyal a világ legszebb strandröplabda pályája, csak sajnos labdánk nem volt. Ennek ellenére Ati és Mage ,,ütöttek" párat.

A kedvenc képeimet hagytam a végére. (Mondjuk sokkal szebb lett volna, ha süt a nap és nincs köd.)

Ez az egész hajótúra, beleértve 7-8 óra oda-vissza buszozást Hanoi-ból, három étkezést, a welcome drinket, a kajakozást, a barlangtúrát, egyszóval MINDENT, nem került 20 ezer forintba.
Miután visszaértünk Hanoiba azonnal a reptérre vitettük magunkat és az első géppel átrepültünk Saigonba, mai nevén Ho Chi Minh City-be. Pár nap múlva innen folytatom az utolsó bejegyzést, olvassátok el azt is!
  
A mai tanulság:
Ha elutazol Vietnámba, előtte nézz utána, hogy milyen évszak van éppen és mikor érdemes menni!!!
     
GL!
 
Csáó
 
Beszúrok két képet a netről, csak hogy érezzétek milyen más lehet a táj nyáron.
Az első Sa Pa, a második Ha Long Bay.

Hozzászólások

  • Sandrino2012. április 26., csütörtök 11:03

    sick life.....

  • Littlemage2012. április 26., csütörtök 11:08
    avatar

    Ahogy elnezem, vezeto operator: Littlemage :D :D Nice post ;)

  • Gy3pm3st3rk32012. április 26., csütörtök 11:35
    avatar

    pofoz az élet:)

  • Gy3pm3st3rk32012. április 26., csütörtök 11:37
    avatar

    Mage jut eszembe tőled is rég láttunk már beszámolót. El vagy tűnve mint szürke szamár a ködben:) Hajrá és írj valami beteg hand-et ahogy szoktad:)

  • popcorn2012. április 26., csütörtök 13:06
    avatar

    el van tűnve mint Interpol körözött Kelet-Ázsiában :)

  • buktar2012. április 26., csütörtök 14:16
    avatar

    A zászló mellett pedig maga Raiden?

  • Miyake0132012. április 26., csütörtök 14:41
    avatar

    lesz mit mesélni az unokáknak :)
    Zseniális beszámoló, mint többi.
    GL!

  • Holdenper2012. április 26., csütörtök 15:46
    avatar

    lol buktar:D
    Kicsit hiányoztak nekem a kurvák, meg a masszív piálás, de azért így is zseniális post:)
    A képek marha jók (pláne az a 2 vietnámi kisgyerekes...tiszta discovery chanel).

    A hajós rész marha jó lehetett! Király programokat dobtak össze nektek (Dinnyó és Roro sajnálhatja, hogy kihagyta:) ).

    Valószínűleg életetek egyik legokosabban elköltött 20K Huf-ja:)

  • fshoumalibu2012. április 26., csütörtök 17:32

    buktar LOL :D

  • JociBalboa2012. április 26., csütörtök 21:37

    Hihetetlen jó(k) vagy(tok)!

    köszi, hogy megosztod a közösséggel :)

    - újat írtam :D -

    gl!

  • partycsabi2012. április 26., csütörtök 22:01
    avatar

    Így is jók a képek! Nagyon jó bejegyzés!!

  • Civilfish2012. április 27., péntek 08:16

    A Sa Pa valóban szebb nyáron de a Ha Long Bay-re a lehető legjobbkor mentetek, nagyon jól átjön a képekről egy nyugodt hangulat abban a ködben.

  • MerACE2012. május 04., péntek 10:03

    Most olvastam el az utolsó néhány bejegyzésed. EPIC! Még az jutott eszembe (előbbi postok kapcsán), hogy a károgókkal simán ne foglalkozz, én nem is reagálnék a helyedben, mert fölösleges. GL a továbbiakban!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!