Vietnam III.

2012. május 16., szerda 21:54
Utolsó rész. Saigon és a háborús múzeum.

 

 

Vietnám III.

 

 

Sziasztok

 

Egy eleve megkésett bejegyzés utolsó részével jelentkezem. Április végén azért nem írtam, mert hihetetlenül jól ment a játék és inkább azzal voltam elfoglalva, hogy 10 ezer dollár profit fölé tornásszam a hónapot. Sikerült, de ami az óta megy az egyszerűen undorító. Játszottam pár 350$-os HUSNG-t és elkezdtem az 500-asokat is, de nem volt benne köszönet. Májusban 9000 dollárral futok EV alatt, ennek következménye, hogy most -6000$ a hónapom. Nem szeretnék hosszan panaszkodni arról, hogy mennyire szerencsétlen vagyok, hogy az elmúlt 2 évbe összesen mennyivel vagyok EV alatt, és hogy minden tétlépésnél hasonló nehézségekkel kell megküzdenem bla, bla, bla…

Ez április 1. - május 16. A csúcs május eleje, amit egy több mint 5000$-os rekord bukó nap követ:

 

A hétvégén rám írt egy haverom Phuketről. Van egy ,,szívószál átmérőjű piros folt” a makkja alatt és a tanácsomat kérte, hogy hova mennyen orvoshoz. :) Nagyon megtisztelő, hogy bár már február óta itthon vagyok, sokan még mindig hozzám fordulnak segítségért. Néha úgy érzem, mintha az akadémia nem hivatalos Thaiföld, Ázsia, és buli szakértője lennék. :) Ettől egy kicsit megjött a kedvem az íráshoz.

További vidámságra ad okot, hogy 100 napos grindelésem a végéhez közeledik és egy nagyszerű nyárnak nézek elébe. Most nem fogom minden tervemet felsorolni, mert hosszú lenne, de ízelítőnek az is elég, ha elárulom, mit csinálok holnap után.

Május 18-án péntekre szerveztem egy tandemugrást a pókeres haverokkal. Négyezer méter magasról fogunk ugrani egy katonai csapatszállító helikopterből TIZENKETTEN! Hatalmas élmény lesz, főleg, hogy MINDENKINEK ez lesz az első! Zuhan majd mellettünk egy-egy cameraman is, aki kívülről veszi az egészet, a felvételekből pedig rendezek egy kisfilmet.

Ezek után nem tudom érdekel-e még bárkit, hogy mi történt Saigonban januárban, de ha már megírtam, akkor feltöltöm.

 

 

Saigon (Ho Chi Minh City)

 

 

Legutóbb ott hagytam abba, hogy véget ért a hajótúránk Ha Long Bay-ben és miután visszabuszoztunk Hanoiba még aznap átrepültünk Saigonba. Ho Chi Minh city cirka 1100 kilométerrel fekszik délebbre, így téli ruháinkat a hotelben hagyhattuk és ismét pólóban és rövidnadrágban mászkáltuk. Nyilván ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy jobban éreztük magunkat, mint Hanoiban, de ettől függetlenül is úgy gondolom, hogy Saigon jobb város.

Nem sokkal éjfél előtt érkeztünk, hulla fáradtak voltunk, ezért első este korán lefeküdtünk. Reggel besétáltunk egy közeli utazási irodába és leszerveztünk aznapra egy múzeumlátogatást és másnapra egy hajós túrát a Mekong folyón.

A szervezés viszonylag sokáig tartott, de közben kellemesen elbeszélgettünk az irodában dolgozó lánnyal, Phuonggal, aki egész jól tudott angolul és még helyes is volt. Meg is kérdeztem tőle, hogy van-e kedve velünk bulizni este, úgysem ismerjük a várost és jó lenne, ha mutatna pár helyet. Megadta a számát, mi meg elindultunk taxival a háborús múzeumba.

 

 

A vietnámi háború

 

24 éves vagyok. Az én generációmnak még nem tanítottak semmit a vietnámi háborúról, eleve az egész hidegháború kimaradt, ha jól emlékszem. Persze lehet, hogy csak én nem figyeltem negyedik második felében, de a lényeg, hogy nagyon vakon vagyok a témát illetően és szerintem még sokan így vannak ezzel. Persze hallottam már Dien Bien Phu-ról, néztem sok filmet és dokumentumfilmet is, ami a témával foglalkozik, de valahogy mégsem állt össze a kép egészen mostanáig. A minap egy egész estén át olvasgattam a történelem ezen szakaszáról és közben egy rövid összefoglalót is összeollóztam wikipédia szócikkekből. A bejegyzésem végére ezt is bemásolom, talán lesz akit érdekel.

 

A háborús múzeum – Cu Chi alagutak

 

Visszatérve a múzeumra, úgy emlékszem közel egy órát autóztunk, mire elértük. Az autóban nagyon jól szórakoztunk, mert a velünk egy idős idegenvezető srác hatalmas figura volt. Leginkább az európai nők és a vietnámiak közti különbségről beszélt, arról, hogy itt mennyit számít a pénz, meg hogy senki sem borotválja, legfeljebb a qrvák egy része. Elmesélte, hogy egyszer megdugott egy dagadt, szőke skandináv nőt, aki ,,lent” is szőke volt. Csodálkozva kérdeztük, hogy bejönnek-e neki a kövér lányok. Jött is a válasz: ,, Fujj, dehogy, csak le akartam feküdni egy fehér nővel és nem volt jobb.”

Később magáról a háborúról, az alagutakról, a csapdákról és az akkori életről is sok érdekes információt mondott. Néhány ilyet megosztok veletek is.

Ezen az ábrán az alagútrendszer felépítését magyarázzák. A méreteire már nem emlékszem, de hatalmas. Már az indokínai háborúelején elkezdték kiásni a franciák ellen, az amcsik ellen pedig folytatták. Embertelen munka lehetett, mert kemény a talaj és kezdetleges eszközeik voltak.

Ez az eredeti lejáratok egyike. Akkoriban persze jobban el volt rejtve a növényzet által. Az alagútrendszer egészen a folyóig vezetett és voltak járatok, amiken keresztül ki lehetett úszni.

Ez szintén egy eredeti járat. Remek magyarázat arra, hogy a háborús filmekben honnan rohan elő több száz vietkong a semmiből.

175 centi vagyok és 72 kg. Felemelt kézzel is éppen csak befért a vállam. A járatok ásásakor fontos szempont volt, hogy csak a vietkong katonák férjenek el benne. Készítettek olyan szakaszokat, ahol a legtöbb fehér ember beszorul és meghal.

Mi magunk is végig mentünk egy száz méteres szakaszon, ami a turisták kedvéért ki van szélesítve és világítva. Guggolva elfértünk benne, de így sem volt kellemes. Nem szeretném megtudni, milyen érzés egy olyan járatban mászni sok száz métert, ahol csak hasalva férek el, vannak előttem is húszan, mögöttem is húszan, nem látok semmit, magam előtt tolom a gépfegyverem és a felszerelésem, közben meg folyamatosan bombáznak…

A fenti képen egy vietkong sál van a nyakamban, amit céllövésért nyertünk. Mindenféle fegyvert ki lehetett próbálni, akárcsak Kambodzsában. Sajnos itt minden fegyver rögzítve volt, ami lényegesen csökkentett az élményen. Azt mondták azért, mert pár éve egy japán turista fejbe lőtte magát.

Joe, Mage, Miki, Ati

A túra végén még főtt manióka gyökeret és vietnámi teát is kaptunk. Nagyon ízlett, főleg azzal a sós fűszerkeverékkel, amibe beletunkoltuk. Persze ha minden nap ezt és CSAK ezt kéne ennem, mint a vietkong katonáknak, akkor qrvára nem örülnék.

Ennyit a háborús múzeumról. Ha arra jártok nézzétek meg, mert abban mind a négyen egyet értettünk, hogy ez jó program volt.

Ez pedig egy részlet az „Apokalipszis most” című filmből. A jelenet, ami híressé tette Richard Wagner „Ride of the Walkyries” című számát.

 

 

Buli Saigonban

 

Hanoiban megpróbáltunk eljutni az „Apokalipszis most” nevű bárba, de akkor rossz helyre vitt minket a taxis. Saigonban is van egy ilyen szórakozóhely, sőt valójában ez az eredeti. Rövid alapozást követően itt folytattuk az estét, ami elég érdekesen alakult.

Elhagytam a többieket és az Apocalypse now bár hátsó részében lötyögtem, mikor észrevettem, hogy körülöttem rengeteg a lezbi és a buzi. A sok érdekes ember közül kiszúrtam két szép csajt és velük kezdtem beszélgetni valami idióta ismerkedési szöveggel. Valami olyasmivel mentem oda, hogy: „Sziasztok! Ti is lezbik vagytok? Remélem nem… Mit csinál két ilyen szép lány Saigonban, ezen a lepra helyen?”

Gyenge duma, de ott akkor nem hangzott olyan rosszul. Meg aztán mind nagyon részegek voltunk, úgyhogy Alice-el hamar össze is jöttem. Később kiderült, hogy oroszok és elég sokan vannak. Tatjana, Karina, Daria és Alice mellett srácok is voltak, de nem a pasijaik, csak barátok.

Egész jól elvoltunk kb. éjjel 2-ig, de aztán bezárt a buli. Ekkor már nagyon részegek voltunk és az oroszokkal együtt átmentünk egy másik szórakozóhelyre, ahol több dolog is nagyon furcsa volt:

-          Csak mi voltunk fehérek. Ráadásul ezen a helyen már nagyon alulöltözöttek voltunk.

-          Sok volt a kidobó, akik valamiért nagyon figyeltek ránk, kísérgettek minket. Ennél is érdekesebb volt, hogy mindegyikük golyóálló mellényt viselt.

Ezek a dolgok persze egyikünket sem zavartak, csak másnap jöttünk rá, mikor megpróbáltuk összerakni az emlékeinket. Engem akkor este csak az foglalkoztatott, hogy megdugjam az egyik orosz bombázót. Azért mondom, hogy az egyiket, mert egy idő után kiderült, hogy Daria-nak is tetszem. Négyük közül ő volt a legszebb és egy kicsit bántam, hogy Alice-t láttam meg először és nem őt. Nagyon sajnálom, hogy nincs róluk fényképem. :(

Már fogalmam sincs, hogy hogyan történt, de egyik percben még Alice-el kevertem, a másikban meg Daria kínált meg a sörével, amit úgy oldott meg, hogy ivott egy kortyot, magához húzott és smárolás közben átfolyatta a számba. Egy lépcsőfokkal felettem állt, szóval csak le kellett hajolnia.

A részletek már nagyon homályosak és amúgy is hosszú lenne, ha mindent leírnék, de a lényeg, hogy én az este további részében Daria-val nyalakodtam. Nem tudtam kiszedni belőlük, hogy pontosan mivel foglalkoznak, de az orosz lányok között volt valamiféle hierarchia és Tatjana egy idő után hazaküldte Daria-t. A disco előtti parkolóban értem őket utol, ahol Daria mondta, hogy vissza kell mennie a hotelbe, szót kell fogadnia Tatjananak. Mielőtt elindult volna a taxi még el tudtam tőle kérni a telefonszámát és a hotel nevét. Megbeszéltük, hogy utána megyek...

Pár percet még veszekedtem Tatiana-val, hogy mégis miért csinálta ezt, miért küldte haza Daria-t, hiszen ő és az összes többi orosz haverja bulizik tovább stb…

A következő emlékképem az, hogy hajnali 5 körül mocsár részegen egy motoros taxis mögött ülve száguldok keresztül Saigonon. Az egész nagyon szürreális volt, azon pillanatok egyike, mikor úgy érzem enyém a világ és hihetetlenül király vagyok. Ilyenkor úgy érzem az életem olyan, mint egy film és ha valaki pár évvel előtte lejátszotta volna nekem, el sem hittem volna, hogy ez fog történni. Akkor a motoron ülve biztos voltam benne, hogy fél órán belül egy orosz bombázóval fogok kefélni.

Sajnos nem így lett. Hosszú motorozást követően megtaláltam a hotelt, de a lobby-ban a recepciós nem volt hajlandó megmondani, hogy melyik szobában lakik Daria. Azt mondta nem adhat ki ilyen információt. A szám, amit kaptam a lánytól nem volt jó. Ezerféleképpen megpróbáltam hívni, de nem sikerült rájönnöm, hogy hogyan kell orosz mobilszámot hívni Vietnámból. Próbáltam + jellel, a nélkül, vettem el nullát az elejéből, meg tettem is hozzá, de nem jött össze. :( Pedig mennyivel menőbb lenne ez a bejegyzés, ha postolnék egy képet arról a gyönyörű arcról és formás testről.. :(

 

Másnaposan Saigonban

 

Reggel 6 óra után értem vissza a hotelbe, 8-kor kellett volna elindulnunk a Mekong túrára, ami 6-7 óra buszozást és pár óra hajózást jelentett volna 30+ fokban. Természetesen kihagytuk. Csak Miki ment el, mert ő nem bulizott velünk. Ati, Mage és én örültünk, hogy élünk. Ők talán még nálam is jobban berúgtak előző este. Ati összeszedett valami ronda qrvát, akit reggel kefélés előtt és után is kifizetett. :) A csaj le sem vetkőzött a dugáshoz, csak felhúzta a szoknyáját, Ati meg be sem tudta fejezni, amit elkezdett.  :) A végén a ribi még az aprót és a thai bahtot is elvette tőle. Attila úgy be volt rúgva, hogy mikor felébredtünk annak is örülhetett, hogy a veséje megvan.

Miután magunkhoz tértünk úgy döntöttünk ennyi elég volt Vietnámból, vissza kéne menni Phuketre. Vettünk is másnapra repjegyet Kuala Lumpuron keresztül.

Az estét Phuong-al töltöttem, a vietnámi lánnyal, akit az utazási irodában ismertünk meg. Mikor találkoztunk rájöttem, hogy annyira nem is tetszik, de ez akkor már nem is számított, ugyanis esélyem sem volt nála. Eleve nem volt hajlandó a hotelben találkozni velem, még a hotel előtt sem, mert félt, hogy mit szólnak az ismerősei, ha meglátnak minket együtt. Később megtudtam róla, hogy 21 éves, munka mellett egyetemre jár és az anyukájával él. Előző este azért nem jött bulizni, mert az anyukája nem engedte el. Ő csak este 10-ig kap kimenőt és ez alól soha nincsen kivétel.Egy kávézóban találkoztam vele és egy barátnőjével, ahol ettünk egy sütit és ittunk egy üdítőt. Nem engedte, hogy kifizessem a számlát, mert ő hívott oda, én voltam az ő vendége. A pénzzel kapcsolatban később is így viselkedett, pedig csak havi 200$-t keres.

Később Ati is csatlakozott hozzánk, és robogóztunk egyet Saigonban. Ők vezettek, mi nem mertünk, bár lehet, hogy jobb lett volna. Kár, hogy nem volt nálam kamera, mert A-ból B-be eljutni már önmagában nagy élmény volt. Végül semmi izgalmas nem történt, csak sétáltunk és beszélgettünk négyesben.

A lányról mellesleg kiderült, hogy szűz és még barátja sem volt soha. Ezt azért érzem fontosnak megemlíteni, mert szerintem a thai nőkre is vonatkozik, hogy a jobb családból származó, illetve erkölcsösebb, egyetemre járó lányok összességében konzervatívabbak a magyar lányoknál. Az ázsiai nőket nem a phuketi qrvák és pláne nem az én élménybeszámolóim alapján kell megítélni, mert mi kevés ,,rendes” lánnyal érintkezünk.

Phuong és barátnője még este 11 előtt visszavitt minket a hotelhez, ahol elbúcsúztunk, mi pedig másnap hazarepültünk. End of story.

 

Chock dee khrap!

Sawatdee khrap!

 

Történelmi kiegészítés:

 

A hidegháború

 

A hidegháború sok nemzetközi feszültséggel járó korszak volt 1947 és 1991 között, amelyet a két szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti folytonos rivalizálás jellemzett. A szó szoros értelmében vett háború nem tört ki a két ország között – a hidegháború a második világháború két nyertes nagyhatalmának ideológiai, kulturális, gazdasági, politikai összecsapásából állt. Ebben az időszakban volt kézzelfogható a nukleáris fenyegetés és ekkor indult fegyverkezési verseny és az űrverseny is, a propaganda mellett. A hidegháború fogalma Walter Lippmantól származik, továbbá ő mondta, hogy ez nem más, mint két vak dinoszaurusz viaskodása egy gödörben. Semmiképp sem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy ez a háború csak az északi/nyugati országok számára volt hideg: az időszakot a harmadik világban több száz (!) fegyveres konfliktus jellemezte (elsősorban a két szuperhatalom által támogatott polgárháborúk), összességében milliós nagyságrendű áldozatokkal.

 

A vietnámi háború előzményei

 

A vietnami háború alapvetően az (első) indokínai háború folytatásának tekinthető, amelyet Franciaország vívott volt gyarmata, Indokína visszaszerzéséért a Ho Si Minh vezette, Viet Minh nevű függetlenségi mozgalom csapatai ellen. Míg a Viet Minh a kommunista országok támogatását élvezte, addig a franciák a dominóelmélet, illetve a Truman-doktrína alapján az Amerikai Egyesült Államoktól kaptak mind nagyobb pénzügyi és logisztikai segítséget, hogy a kommunizmus további térnyerésének elejét vegyék. A háború utolsó éveiben a költségek túlnyomó részét már az USA viselte. Ennek ellenére a gyarmati hadsereg képtelen volt úrrá lenni a helyzeten, s 1954. május 7-én Dien Bien Phu alatt döntő vereséget szenvedett.

 

A vietnámi háború

 

Vietnami háború alatt bővebb értelemben a teljes második indokínai háborút (1955–1975), szűkebb viszonylatban az ebbe való közvetlen amerikai katonai beavatkozást (1965–1973) lehet érteni. A háború alapvetően a francia gyarmati hadsereg végső veresége után 1954-ben ideiglenesen kettéosztott Vietnam újraegyesítéséért folyt, amely során ideológiai alapon Kína és a Szovjetunió a kommunista Észak-Vietnamot, míg az USA Dél-Vietnamot támogatta. A két kommunista nagyhatalom a délkelet-ázsiai befolyásért egymással is versengett, az USA pedig a kommunizmus térnyerését próbálta megakadályozni a térség frissen függetlenné vált országaiban.

A szárazföldi hadműveletek nagyobbrészt Dél-Vietnamban, továbbá Kambodzsa és Laosz határ menti területein folytak. Kezdetben az amerikai katonai tanácsadók által kiképzett Dél-Vietnami Hadsereg csapatai próbálták felszámolni a délen az esőerdőkben és a kiterjedt föld alatti alagútrendszerekben bujkáló és a vidéki falvakat uraló ellenállók és gerillák csapatait. A délen uralkodó politikai elnyomás és káosz miatt az ellenállók száma az évek során nem csökkent, sőt emelkedett. Az amerikai politika és hadvezetés az 1960-as évek közepén úgy döntött, a tanácsadók és kiképzők mellé harcoló amerikai katonákat is küld a térségbe. A gerillák mellett az északi hadsereg katonái is gyakran harcoltak délen, sőt többször is megkísérelték a déli országrész teljes katonai megszállását, amit csak az amerikai tűzerőnek köszönhetően sikerült visszaverni.

Észak-Vietnam felett ugyanekkor légi háború dúlt. Az amerikai bombázók a teljes észak-vietnami ipart lerombolták, bár a szovjet és kínai gazdasági és katonai támogatás miatt ez nem rengette meg az országot.

A televízió közvetítette, arcvonal nélküli gerillaháború kegyetlensége, illetve a hadkötelezettséggel szembeni ellenállás az amerikai baloldali békemozgalmak megerősödéséhez vezetett.

A háttérben folyamatosan zajlottak a nyílt és titkos tárgyalások a felek között, de évekig nem jutottak megegyezésre. Az USA próbálta a déli országrész függetlenségét elérni, de észak nem volt hajlandó engedni követeléséből, miszerint minden külföldi katona hagyja el az országot, szűnjön meg az ország kettéosztottsága és tartsanak választásokat, amit a zűrzavaros déli politikai helyzet miatt a kommunisták nagy valószínűséggel meg is nyertek volna. Az amerikai és az észak-vietnami küldöttség végül a dél-vietnami küldöttség tudta nélkül 1972-ben megállapodott. Az amerikai vezetés már 1968-ban eldöntötte, hogy kivonul a térségből, de mindezt a lehető legkisebb presztízsveszteséggel szerette volna elérni. A békeszerződés aláírása után az Egyesült Államok 1973-ban ki is vonult az országból.

A támogatás nélkül maradt Dél-Vietnam ereje megtört, az északiak a békeszerződést megszegve 1975-ben lerohanták Dél-Vietnamot, és elfoglalták a déli fővárost. A két ország 1976-ban Vietnami Szocialista Köztársaság néven hivatalosan is egyesült.

A harcok során becslések szerint 3–5 millió vietnami halt meg, illetve 58 000 amerikai vesztette életét.

Hozzászólások

  • Zoleee2012. május 16., szerda 22:06

    Egy élmény volt olvasni, mint mindig! :-) GL az ugráshoz! Tudom, nyuszi vagyok, hogy nem megyek :-)

  • Thaiföld blog2012. május 16., szerda 22:10
    avatar

    Jaja, egy öreg nyuszi. Képzeld ha a barátnőd ugrana, az milyen ciki lenne? :)

  • Shokyu2012. május 16., szerda 22:20

    Mennyibe fáj egy ilyen ugrás?

  • Zoleee2012. május 16., szerda 22:31

    Azt üzeni, soha nem fog ugrani :-)

  • Thaiföld blog2012. május 16., szerda 22:37
    avatar

    160-240 euro a helikopteres verzió, attól függ milyen extrákkal kéred. Külső-belső kamera, fényképek..

    Repülőgépből 36-55 ezer HUF közti árakat találtam, szintén extráktól függően.

  • tylerhungary2012. május 16., szerda 22:42
    avatar

    legjobb blog:))))

  • Maxxxika2012. május 17., csütörtök 01:26

    az érdekelne, hogy a belső kamerát hova dugják

  • JociBalboa2012. május 17., csütörtök 02:07

    :)))))))

  • Holdenper2012. május 17., csütörtök 02:51
    avatar

    Fasza bejegyzés:)
    Better luckot pókerben (nekem is így néz ki a grafom:-/), meg az orosz számok tárcsázásához is:DD

  • Gy3pm3st3rk32012. május 17., csütörtök 08:59
    avatar

    ez a poszt odabasz mint mindig:) Hajnali ötkor mocsárrészegen egy motorostaxissal keresztül a városon:P nagyon nagy:P

  • Mackó2012. május 17., csütörtök 10:28
    avatar

    @Maxxika: fejre szerelhető kamera van az "oktatón", akivel ugrasz.
    Király blog!

  • Abdul87HU2012. május 17., csütörtök 11:17
    avatar

    mi se tanultunk a modern kori történelemről, a 4. második fele inkább ismétlés volt, és nem új anyag (egy korosztály vagyunk). ennek ellenére sikerült az utolsó tételt húznom töriből és konkrétan a térképen lévő adatok felsorolásával szóbeliztem :)

  • RegGeri2012. május 17., csütörtök 13:44
    avatar

    Király bejegyzés, GL! Nagyjából egy éve céges csapatépítés címén vettem részt ejtőernyős tandemugráson, szintén helikopterből, 4000-ről. Inkább attól tartottam, hogy az a vacak ruszki helikopter szét ne essen az emelkedés során, a tényleges ugrásnál már inkább megkönnyebültem. :)

  • Thaiföld blog2012. május 17., csütörtök 17:06
    avatar

    RegGeri

    Klassz helyen dolgozhatsz, illetve jófej a vezetőség, ha csapatépítésként ilyet szerveznek.

  • Merciless2012. május 17., csütörtök 23:18

    Na es miert kisergettek a mellenyes biztonsagiak?

  • Thaiföld blog2012. május 18., péntek 01:34
    avatar

    Merciless

    Fogalmunk sincs. Nem történt semmi, nem ért senkit semmilyen attrocitás. Nem is emlékszem rá, hogy az orosz picsákon kívül bárki mással beszélgettem volna.
    Én már azt sem értem, hogy miért kell egy discoban a kidobókra golyóálló mellény, ezért is írtam, hogy furcsa volt.

  • bagira202012. május 18., péntek 23:20

    Egy ilyen $5000-os bukó napot egyébként hogy lehet kezelni?Ilyenkor kihagysz pár napot, vagy csak alszol egyet, és másnap tiszta fejjel újra leülsz játszani?

  • rockett2012. május 19., szombat 00:10
    avatar

    bagira20: erre való a BRM :) Ha csak 500$-os HUsng-t nézünk (nem tudom akkor mi ment) csak 10 BI

  • bagira202012. május 19., szombat 11:32

    Igen, most már én is nagyon figyelek rá. Ehhez kétszer le kellett nulláznom magamat, de hát ezt is meg kellett tapasztalni:)
    Csak sajnos hiába próbálok beülőkben gondolkodni, ha nap végén mínuszban vagyok, akkor egyből elkezdek számolgatni hogy mennyit buktam, és ez már most eléggé tud idegesíteni, nem tudom mi lesz ha ilyen téteken fogok játszani.(remélem eljutok idáig :D)
    Amúgy nagyon jó a blog!

  • Thaiföld blog2012. május 20., vasárnap 18:13
    avatar

    Bagira20

    ÉLőben Vegasban már volt egyszer 5 ezer bukónapom, de onlineez volt az első. Mindezt 27 ezer dolláros rollból, ami nekem bankroll és liferoll is.
    Tehát az minden vagyonom, semmi ingatlan vagy ingóság nincs mellette. A bukta 200-350 és 500$-os HUSNG-en vegyesen ment el, utóbbiból alig párat játszottam.
    Minden rekordbukó megvisel egy kicsit, de igazából azért vesztek egyre többet, mert egyre nagyobb téten tolom és egyre többet is keresek. Szóval ha így nézem, akkor örülnöm kéne... Persze akkor nem könnyű erre gondolni. Amúgy 1,5 nap depizéssel és sorozatnézéssel sikerült kihevernem.

  • csoda2012. június 07., csütörtök 00:35

    Sok sikert a tovabbiakban is!
    Fantasztikus blog es EMBER aki irja!
    Grat!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!