egy pár napja már nem írtam, most igyekszem pótolni némileg :)
szerdán jól leégtem a balcsin, (ha ősszel meghallom, hogy valaki panaszkodik, hogy a balatoni vendéglátóknak rossz szezonja volt, akkor biztos marha ideges leszek :) ) , van egyfajta fílingje annak, amikor az ember hidegvizes törölközővel a hátán pókerol :D
ezt leszámítva az utóbbi napokban nem sok minden történt, pókerolgattam, meg voltam vezetni, mely utóbbi ma igazán siralmasan ment, kb. balesetveszélyesebben toltam mint az első órákon :D főleg a 2. felében ami számszerint a 13. városi órám volt, és akkor így ne legyek babonás mi? :) (ja btw, volt szerencsém megtapasztalni, milyen úgy vezetni, hogy 8-10 métert látok kb. ugyanis akkora vihar volt :D ez azért mindenképp pozitív (a balesetveszélyesség a körül nem nézésekből adódott nem ebből))
nade legalább a nap hátralevő része jól alakult: miután hazaértem, elég fáradtnak éreztem magam (pedig dél körül keltem ma is :D) úgyhoyg 7 körül ledőltem egy kicsit, 9 előtt még úgy ébredtem, hogy azért tudnék szunyálni reggelig is, ámde bevillant, hogy ahhoz azért bőven elég friss vagyok, hogy pókeroljak, ráadásul tegnap későn egész jó asztalok voltak, meg a lassan szokásossá váló 21:15ös 10$-s 10K gar. mtt is kezdődött a ps-en, amire be is ültem. az este eredménye eddig: 1568 hand, 697bb :) ééésss az mtt-n egy 15/2007, szerintem egész jól játszottam, igaz talán nem maximálisan, ill. 30-40 playa körül volt egy mákolásom: buttonról 99el ollé, miután utg limp, többi fold, utg adja JJ és még ráadásul flössdrawt is flopol, de ennek ellenére én vittem a potot és dupláztam :) mondjuk a kiesésem lehet hoyg elkerülhető lett volna: 8 körüli M-el álltam, utg limp, én hijackről ollé ATvel, utgnél meg persze AQ. ebben talán még nem lenne nagy hiba, ha nem láttma volna, hogy 1 körrel korábbna limpelt utg-ről AA-val... (ráadásul ő volt a CL) , mondjuk igazából más lehetőségem talán nem nagyon volt, el ugye csak nem dobom, limpelni se kéne, ha meg 1 értelmeset emelek, akkor már úgysem tudom eldobni. plusz külön érdekes, hogy az első pár handben nyertem 2 ollét, majd kb. a 2. szünetig semmi értelmes lapot nem kaptam 1-2 vaklopásból tartottam szinten magam. meg a vége felé se nagyon jöttek a lapok, top10ben talán ha 20-30 handen át lehettem összesen, úgyhoyg nem rossz eredmény ez mára szerintem :)
btw ma el akartam menni élőbe játszani, hát örülök, hogy nem így tettem :)
ezen a bizonyos 21:15kor kezdődő touron az utóbbi napokban volt még egy 111/1709 egy 30/1863 meg egy gyors kiesés. előbb utóbb ki fog jönni a lépés egy touron és akkor kaszálok :)
hja meg elkezdtem olvasni ezt:
http://www.pr0crast.com/2+2.NL.Anthology.v1.htm
azt hiszem nagyon sok okosság lehet itt leírva, úgyhoyg ajánlom mindenkinek (nem kell hozzá perfect inglis :) )