Ezt írtam kedden délután
Nagy az örö’ bódottá, sikerült a forgalmi vizsgám. Szerencsére még időben összekombóztam, hoyg mikor tudnék vizsgázni, így siekrült az utolsó vizsgázónak lennem ma, ami annyit jelent hogy 12:55kor vizsgáztam volna, de mivel csak én maradtam volna ebédszünet utánra, így már 12kor indultunk. A vizsgabiztosnak eléggé örültem, ugyanis ő volt ott a kreszvizsgán is ami hibátlan lett, meg a rutinon is ő volt, úgyhogy mondom csak nem kéen megtörni ezt a sorozatot, nem szabad megbukni. Szerencsére elég rossz idő volt így biciklisták nem voltak. A legfőbb problémát az okozta, hogy az útvonal vége a piac mögött vezetett el, hát azon a 300m-en nem kicsit figyeltem a gyalogosokat… :). Összességében csak a parkolással volt egy kis gond, nem nagyon volt hely úgy hoyg 2 autó közt, amit találtam ott mind2 rajt állt a vonalon, sőt az egyik túl is lógott eléggé, mondom ide csak nem kéne beállni, viszont azért gyorsan levágtam, hogy ha egyik irányba túllóg másik irányba meg van mellette szabad hely, akkor oda valószínűleg elférek J. Szóval simán ment minden szerencsére, nagyon nem hiányzott volna még egy vizsga, így is bosszant, hogy nem lett meg elsőre. Mindenestre megvan, előbb utóbb meglesz a jogsim is és akkor aztán mindenki vigyázzon, mert jövök :D már nem is kell sok pont a ps-en a porschehoz, olyan 0.02%nál járok, szóval ha így foyltatom még ebben az évezredben meglesz :D
Így asszem kezdenek meglenni a fontos (na jó inkább alapvetőnek nevezném) skilljeim, még németül kéne rendesen megtanulni, most ez van tervbe. Persze nem ártana motiválnom magam valamivel, mert 4 nap alatt arra nem voltam képes, hogy a régi németkönyveim közül egyáltalán kikeressek 1-2t, nemhogy bele is nézzek :D
Ezen kívül már csak az egyetemet kell befejezni (230 kreditem van 270nél lehet elkezdeni a diplomamunkát, bár még olyan 50 körül hiányzik ahhoz valójában, de ezt már csak nem kéne elb@szni...) és akkor egész jó vagyok :)
Ja meg persze közben 3x megnyerem a szándéj milliont, azt’ jóvan :D
Ui: ha esetleg totál érdektelenre sikerült, nézzétek el unatkozok a buszon J
Ui2: kezd tetszeni ez a notebook téma, megnéztem egy szökés részt (40p) + wordoztem egy olyan szumma kicsit több mint egy órát és azt mondja, 46%on van az akksi J (persze anyni eszem nem volt, hoyg töltsek le annyi mindent, amivel elvagyok 3 órát, így most ennyi rizsát vagyok kénytelen írni :D)
----------
Ezt meg frissen:
tegnap az everesten cg-ztem, jó 3K hand lement, ezalatt volam +9 beülőben is, de a végén csak kicsit több mint 6 maradt belőle, de így sem panaszkodom, mert elég jól jöttke a lapok (pl. 24 AA a 3K hand alatt)
ma eddig 1K körüli hand talán 1beülő a plusz, ami viszont fontosabb, hogy úgylátom visszatértek a fissek, legalábbis tegnap este is elég jó asztalok voltak, meg a hétvégén is, úgyhogy remélem stabilizálódik ez a helyzet és lehet majd halászni megint szépen :)