ultimatebet 10+1$ 1K gar, 6max: 1/132. eszméletlen sok fiss volt. ilyen hogy buborékban, meg itm elején (uccsó 2 asztalon is!) volt, hogy 2 kör alatt ami ugye 10-12 hand, volt hogy minden 2. handben emelek, körfold. egyedül a végén gyűrtük egymást sokáig 4handed. már vagy 10 perce 4en voltunk az uccsó szünet előtt és a szünet után majdnem 40perc volt még mire a HU-nak is vége lett. (jelzésképp az ft hh-ja 201Kb)
a HU kulcspartija:
http://www.pokerhand.org/?3081073
egyébként érdekes, hogy az uccsó 2 asztaltól kezdve szinte csak én akcióztam, értem ezalatt, hogy fel-le ugrált a zsetonkészletem, támadtam amikor csak úgy éreztem, hogy lehetőség van rá, a többiek mind elég passzívak voltak, legalábbis úgy érzem.
mindeközben tegnapelőtt + ma sikerült nyernem 4.5 bájint nl50-en, ami legalább kis reménysugár. persze azért hozzáteszem, hogy egy jó 100as még tuti benne volt ha arányosan mákoltak volna le, legalábbis úgy érzem.
tegnap sikerült mintegy 3 óra alvás után reggel kimenni a balatonra. délelőtt fújt a szél, úgyhogy szinte csak döglöttünk a parton, ráadásul kemény 400 pénzt fizettünk a strandon, aholis eme kemény pénz kicsengetése után azért megállípítottuk, hogy 30 évig nem fogunk odamenni, én legalábbis nem. a remek strandolás után sikerült elmennünk egy jónak mondott kajáldába, ahol is sikerült valami sültmiujságot (már 5 perc múlva se emlékeztem a nevére, nemhogy most, de valami favágó étteremben a táblán a legalsó :D) rendelnem salátatálon, ebben a bedbít csupán annyi volt, hogy a salátatál az tényleg saláta volt, márminthoyg a salátán kívül más nem nagyon volt benne. de legalább valamennyire kompenzált az rng, mert egy korsó borsodi helyett egy korsó gössert kaptam :-)
ezután egy újabb hatalmas wp keretében délután átmentünk boglárra bornapokat megsasolni. akinek tömegiszonya van annak ezt a rendezvényt nem nagyon ajánlanám. bájdövéj egy piros hangszóróért felteszem a kérdést, hogy ki az aki bornapokra az alábbi termékek megvásárlásának szándékával érkezik: hálóing, melltartó, pulóver, autó. ja és valami marketinges állatfaj (legalábbis gondolom valami ilyesmi lehetett) legújabb agyszüleményén is sikerült kifeküdnünk: ősmagyar mangalica hotdog. itt hagyok egy kis időt amíg ezt sikerül feldolgozni, mert nekem is eltartott egy darabig :-). cseppet sem mellesleg: sz@r amerikai import hotdog 500é' volt, ez meg 550é' :D
és ekkor még mindig ránk várt a nap utolsó wp-je, merthogy ugyebár megsasoljuk a tüzijátékot, ha már ott vagyunk, nem sietünk mi sehova. na hát a bp-iből egy 3 percet láttunk tv-n, mert hogy egy alig másfél óra várakozás után közölték a néppel hogy tüzijáték az bizony nem lesz. mondjuk nekünk leglaább volt annyi eszünk, hogy leültünk, merhogy ülve is lehet ám tüzijátékot nézni, de akik ott állva vártak, azoknak valszeg kicsit szarabbul eshetett :D. mellesleg erről az jut eszembe, mert egyébként sztem - bár én nem értek a lovakhoz se nemhogy a túzijátékhoz - simán meg lehetett volna tartani, mert nem volt akkora szél, szóval hogy minden dolog addig megy szarul, amíg valaki meg nem hal, vagy inkompletto totál szar nem lesz valami. akkor aztán feltűnik valakinek, hogy valamit csinálni kéne és talán rendbe lesz téve. szóval pl. autópályát is nem úgy kéne, hoyg a felét lopják el, hanem komplett az egészet. akkor talán s*ggberugdosnák a megfelelő embereket és utána talán nem 3* áron épülnének. de van még 20 ilyen példa és itt talán abba is hagyom ezt. azért jelzem még, hogy ilyen fél7 magasságától majdnem ugyanúgy fújt a szél, mint amikor közölték a néppel, hoyg hát itt semmi nem lesz. senkinek nem jutott eszébe, hoyg felhívja a meteorológiai intézetet, hogy el fog-e állni vagy nem?