Péntek esti 6 x 6

2009. szeptember 11., péntek 23:27
Hatszor hat az harminc. Ma este legalábbis...

Valaki azt írta a blogjában (pár napja olvastam), hogy a 10$ szint alatti SnG mezőny egyformán gyenge mindenhol. Hát nem is tudom. Én mindössze két oldalt ismerek, a PartyPoker-t és FullTilt-et, de nagy eltérés van köztük ebből a szempontból (is). PartyPokeren főleg 1 és 3$-on játszottam, ott valóban alacsony volt a színvonal. FullTilt-en viszont szerintem erősebb a játékosállomány. Itt két fontos határvonalat figyeltem meg eddig: az egyik a hazai idő szerinti 19:00 óra, a másik pedig az 50.000 fő játékos. Az én jelenlegi szintemen (6+0,50$) hétköznap este hét előtt és 50.000 játékos alatt jó eséllyel olyan asztalhoz fogsz beülni, ahol legalább 4-5 fő tudja is, hogy mit csinál. Így pedig néha elég nehéz bejutni a három közé. Ezért aztán nem nagyon szoktam erőltetni a kora délutáni SnG játékot, olyankor legfeljebb MTT játszom ( ott időarányosan kevesebbet bukik az ember :-)

A múlt pénteken is jól megszívtam emiatt. Főnökömtől kaptam egy nap rendkívüli szabadságot. A nap végén már azt kívántam, bár bementem volna mégis inkább dolgozni. Akkorra ugyanis már közel 100 dolláros napi mínuszban voltam, ami az én BR-em mellett nem csekélység. Persze hülye is voltam, tudom. Miután néhányszor kiestem, és néhány nagy pofont is benyeltem, eldurrant az agyam, tiltre kerültem. Utána aztán két kézzel szórtam a pénzt. Ez az egyik legkomolyabb hiányosságom, amit meg kellene tanulnom kezelni. A legjobb volna ilyenkor felállni, és abbahagyni arra a napra a játékot. De ez általában nem megy.

Ma kicsivel a határvonal előtt ültem le játszani, hat körül, amikor még "csak" 40.000-en voltak online. Hat partit játszottam le a 6$-oson, amiből kétszer kiestem, egyszer lettem harmadik, kétszer második és egyszer első, így sikerült pozitívan zárnom a napot, 30 dolláros nettó nyereséggel.

HU szívok újabban sokat. Az ellenfél az M értéktől teljesen függetlenül általában két dolgot tesz ebben a helyzetben: fold vagy all-in. De inkább all-in. Ez a stílus pedig eléggé zavar engem, hacsak nincs annyira kevés zsetonom, hogy én is így játsszak. Persze igyekszem felvenni a kesztyűt, és az elfogadható kezekkel én is all-in hívok, vagy tartom a hívását, de gyakran rosszul jövök ki ezekből a helyzetekből. Nem tudom, hogy erre egyáltalán létezik-e megoldás, vagy az embernek ilyenkor szükségszerűen a szerencsére kell bíznia magát?

A hétvégén kicsit MTT fogok játszani - amíg megint össze nem jön a bűvös 50.000-es tömeg :-) Remélem, sikerül végre megint valami tűrhető eredményt elérnem itt is. Legutóbb a fizetős helyek kapujában tuti sorral estem ki, egy flush ellenében. Ilyenkor legjobban mindig az elpocsékolt időt sajnálom, mert mondjuk három vagy négy óra játék után töküres vagy majdnem üres kézzel kiesni, az nem túl kellemes érzés.

Hozzászólások

  • takeit0072009. szeptember 12., szombat 17:44

    Szia a HU játékodat talán ez a táblázat sokban javíthatja persze a szokásos szöveg itt is az szerintem, hogy sokkban függ az ellenfél játékától

    http://www.pokerakademia.com/poker_strategia/no_limit_holdem_poker/lapu nk_nyeresi_eselye_heads_up_ban_random_lap_ellen/

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!