Korábbi tapasztalataimból okulva tegnap csak éjjel kezdtem játszani. Persze a kezdeti bukás jött menetrendszerűen. Az ász-bubimhoz két párt kaptam a flopon, mögöttem egy agresszív, ámde nem túl acélos játékú ellenféllel. Eldöntöttem, hogy check-raise-t játszom. Tökéletesen működött, mert a lényegtelen turn-ön all-in kerültünk. Az Everest, a Ladbrokes-szal ellentétben, már ilyenkor felfordítja a lapokat, így lehet szurkolni. Nála ász-király volt, így csak a királyt kellett kiszurkolni a riverről. Nem sikerült... Szerencsére nem volt full stack, így nem az egész beülőm bánta.
Kezdhettem a szokásos visszakapaszkodást. Nagyon odafigyeltem és türelmes próbáltam lenni, amennyire lehet. Nem akartam egyes tűrhető kezekkel többet nyerni az értéküknél, ez így nagyon jól működött. Visszajöttem, sőt már két beülő pluszban voltam. Semmi fölösleges WP-zés vagy hero call. Aztán ebből egyszer zökkentem ki, amikor a kezemben TT-zel emeltem limpelt kasszába hátsó pozícióból. Az első emelő visszaemelt, mégegy akadt, aki megadta. A KQ3 flopon méretes emelés, amire jött egy visszaemelés, így dobnom kellett. A turn és a river lényegtelen volt, a mutatás viszont annál érdekesebb. Az első játékos bemutat egy A3o-t, a második pedig egy ötös párt. És nyer az ötös pár...
Na, ennek az A3o-s játékosnak aztán belenéztem egy turn-re leérkező 9-es szetjébe, amikor AKs volt a kezemben, amivel flopon két párom volt. Ez el is vitt 80 dolláromat... Folyamatosan idióta játékot láttam ezektől, mégis akkora stackek voltak előttük, hogy úgy éreztem nem érdemlik meg.:)
Ekkor már mínuszban voltam, pedig tervezgettem, hogy a kicsivel több, mint egy beülőnyi plusszommal lassan zárom is a boltot. De ez revansért kiáltott.
Szépen, türelmesen vártam az adandó alkalmat, ami aztán meg is érkezett egy késői pozícióban kapott négyes párral, amiből szet lett a flopon. A turn-ön érkező második ásszal pedig már fullom volt. A két idióta meg folyamatosan megadta az emeléseimet. Majd a riveren az egyik nagyot emelt, gondolkodtam, hogy mi lenne a jó játék. A statisztikáik alapján úgy éreztem, be kell tolnom mindenemet, mert a második játékos egyébként csak meg fogja adni az előző emelését, és nem tolja vissza rá, ahogy azt én szeretném. Így all-in mentem. Ezzel ugyan eldobattam az egyikkel a lapjait, de az eredeti emelő megadta és megnézhettem, hogyan megy a kukába az AK. Nem tudom, hogy az A3o-s játékosnál mi lehetett, amit most el tudott dobni... Mindenesetre visszajött a pénzem.
Azon a két bukott két páron kívül nem játszottam túl a lapjaimat, habár ezeket sem érzem különösebb túljátszásnak. Sokszor fájó szívvel ugyan, de nem hero call-oztam. Így egész egyenletes játékot sikerült hoznom. Az elején volt a mínuszból indulás, de folyamatos fölfelé haladás kis lépcsőnként és a végén volt a nagyobb hullám a bukott, majd visszanyert stack miatt. Szóval volt egy szakasz, ami kimondottan tetszik és nem hullámzik.:)
Szumma szummárum, szokni kell ezt a légkört és gyűjteni az anyagot a játékosokról, és megy ez.
Ja, még valami. Szándékosan nem figyelem a bónusz mutatót, mert sokszor leírtam már, hogy rossz hatással van a játékomra. A session után eszembe jutott és ránéztem. Úgy látom, hogy pár session kell és meglesz az egész. A vicces az, hogy minden asztal bezárása után hozzáadja a pontok alapján járó bónuszt. Ezt így nem is nagyon figyeltem. Viszont enélkül is bőven plusszos vagyok egyelőre.:) |