Régen írtam már. Szerdán nem nagyon volt időm illetve sokminden nem akadt, amiről írhattam volna. Egyre több a munkám, sűrűk a napjaim.
Egy családi ügy, illetve szomorú esemény miatt a hosszú hétvégét városon kívül tölöttem. Gondoltam kifogok én mindenkin és nem szerdán a legnagyobb csúcsforgalomban indulok neki, hanem inkább csütörtökön délelőtt a mégnagyobb dugóban. Sikerült a dolog, azt hiszem egy órával lett csak hosszabb az utam. Én még a szerencsésebbek közé tartozom, mert amikor megérkeztem, hallottam a rádióban, hogy az M3-mason 55 kilométeres a kocsisor alakult ki Pesttől. Ha belegondolok, az majdnem Hatvanig elérhetett...
Visszakanyarodva a fő témához. Szóval a keddi rövid session után szerdán éjjel egy hosszabb sikeredett. Úgy érzem, használt nekem a pihenés, igaz hogy csak CG terén. Elindultam egy 1000 dollár összdíjazású player point freerollon. Lapok nélkül dupláztam fél óra alatt, majd az első jó lappal ki is estem. Király párom volt, emeltek előttem, én pedig visszaemeltem vele. Az ellenfél nem tudta eldobni az A7o kombinációt és milyen igaza lett. Flopon még jó voltam, be is toltam az all-in-t, de csak azért, hogy a turn-re érkező ász búcsúztasson a tornáról.
Közben persze ment 8 NL50-es CG asztalom, amin mindenféle sallang nélkül ment a termelés. Működtek a readjeim, időnként bejöttek a húzóim, így a vége +6,5 beülő lett.
Csütörtök este nem éreztem magam a topon, de azért ismét elindultam egy 1000 dolláros freerollon. A történelemről pedig már sokszor hallottuk, hogy ismétli magát, megint király párral estem ki, de most Q8s lapokhoz kapott az ellenfél még két nyolcast, a verseny elég korai szakaszában. Azt hiszem az idő előrehaladtával "túlgondolkodom" a freerollokat.
Igazából a két 1000 dolláros versenyt bemelegítésnek szántam a pénteki 16K dolláros player point versenyre. Jól kezdtem, itt már egészen sok gondolkodó és nem utolsó sorban dobni is tudó játékossal ültem egy asztalnál. Szépen építgettem a zsetonhalmomat. Kissé megzavart, amikor AJs lappal emeltem, így csak hárman néztük meg a flopot, ami QQJ lett. Ekkor a nagyobbik stack-kel rendelkező ellenfél all-in ment. Hosszú gondolkodás után eldobtam. A mutatás eléggé rosszul érintett, mert KJo-val ejtette ki a másik ellenfelet. Ettől kissé kizökkentem. Majd, hogyha még nem lett volna elég, a notebookom jelezte, hogy dugjam rá a töltőt, mert különben leáll. Ahogy a töltőt bedugtam, elment a kép és csak standby-ba kapcsolás, majd beindítás hozta vissza. Ez fél perc alatt megvan, nem is veszítettem sokat ezalatt, de mégjobban megzavart a dolog.
Majd elkezdtem visszakapaszkodni. Közben játszottam CG asztalokon is, épp ekkor sikerült dupláznom egy nut flössel az egyiken. Úgy éreztem, hogy most aztán felkarolt a szerencse, mert a versenyen KK-t osztottak nekem. Persze bennem volt a két bemelegítő versenyről való kiesésem, de a KQ8 sokszínű flop azt mondatta velem, hogy márpedig most ez másképp lesz. Egy ellenféllel maradtam és sikerült mindenünket betolni. Ekkor arra tippeltem, hogy ászok vannak nála, amikor felfordultak a lapok a turn előtt, be is igazolódott a sejtésem. Dörzsöltem a tenyerem, mert szép kassza volt kinézőben. Viszont a turn már hasba is szúrt, mivel ász lett. A river pedig nem király, úgyhogy sikerült egy 3/3-mas statisztikai mutatót elérnem a királyaimmal...:)
Érdekes viszont, hogy a CG-n jól működtek a királyok és ami azt illeti, az egész játék elég jól ment.
Tegnap este játszottam egy rövidebb session-t. Csak 6 asztalon, mert közben az NFL-t néztem. Voltak új játékosok, akiket sohasem láttam azelőtt. Akadt, amelyik 40 hand után is 100-as VP$IP-nél tartott. Éreztem, hogy itt lesz mit keresnem. Mégcsak figyelni se kellett, hogy játszik-e vagy nem, mert mindig játszott. Ha talált egy párt, akkor maradt játékban. Egyszer riverre a szetem fullá alakult, ő pedig még mindig játékban volt. Merészen betettem a teljes stackjének megfelelő összeget. Hosszas gondolkodás után megadta. Második párja volt...
Nem egészen egy óra alatt több mint két beülővel gazdagodott a bankrollom. Ezután nem sokkal el is aludtam. Mondjuk azt jó lenne tudni, hogy végül nyert-e a Giants...:) |