Délután játszottam egyet, méghozzá úgy hogy párhuzamosan ment a Ladbrokes-on is egy session a másik monitoron.
Érdekes volt így játszani. A Ladbrokes session kiegyensúlyozott volt, míg az Everesten nem tudtam a jó lapjaimmal nyerni. Tipikus példa volt, hogy ász párral játszottam, flopon szetem lett, mire all-in kerültem egy ellenféllel szemben. Kiderült, hogy nem tudta dobni a QTo lapjait, sőt ezzel mint tudjuk OOP méretes emeléseket szoktunk megadni, mert úgyis bemákoljuk riverre a sort. Több szetem vérzett el hasonlóan. Végül már olyanokhoz kellett folyamodnom, amit ellenem csináltak és vártam a sort, ami a legváratlanabb helyzetben be is jött. Illetve jellemzően a session-re a legnagyobb potot 26o-val nyertem OOP! Hmmm...
Ezt megunva, csak a Ladbrokes-on folytattam. Itt az egyik asztalomon tripláztam, és nyertem hozzá összesen mégegy beülőt.
Éjszaka aztán nem hagyott nyugodni az Everestes dolog. 4 beülő mínuszban voltam a korábbi menetből. 11 körül beültem nagyon odafigyelve, most csak 4 asztalon játszani. Az eleje úgy indult, ahogy a másik session. Szinte minden jó lapomat dobnom kellett. A fordulópont a következő partinál következett, amiről a fórumban várom a véleményeteket, hogyan lehetett volna itt másképp játszani.
http://www.pokerakademia.com/forum/tema:4636/Aztán akadt egy asztal, ahol jó helyre csöppentem. Két ellenfél szinte minden poton összeveszett, csak ki kellett várnom a megfelelő alkalmat és behúzni a pénzüket. Az egyikük ezután elhagyta a terepet, míg a másikkal volt hátra egy nagy csatám. A hármas páromhoz egyszínű boardon szetet kaptam flopon. Majd végig emelve haladtunk, míg a 3-mas riverhez érkezve all-in kerültünk. Ekkor láttam meg, hogy egészen eddig verve voltam az ellenfél flösse által, habár voltak outjaim.:)
Egyébként egyelőre a késő délutáni session-ök nem működnek az Everesten. Ha játszom estefelé, akkor azt éjszaka kell javítanom.
Chat a póker-erkölcsrőlKorábban elfelejtettem betenni ide, ami még pénteken esett meg velem.
Nem szoktam chatelni játék közben. A Ladbrokes-on ki is van kapcsolva, az Everesten eleinte nem figyeltem erre, habár a szövegelésre se nagyon.
Pénteken lestackeltem az egyik játékost az asztalnál, egészen eddig nem tudtam, hogy magyar. Mert miután rámtolta a river blöffjét és megadtam, megeresztett egy "b.szd meg a k...a anyádat" mondatot. Erre nem reagáltam. Aztán újratöltött negyvenvalahány dollárt és játszottunk tovább. Majd egy szet vs két pár csatában azt is elveszítette. Most egy még cifrábbat szólt. Erre beírtam neki, hogy nyugodjon meg és tudjon emelt fővel veszíteni. Válaszul küldött egy újabb, a családtagjaimat nem kímélő sértést, majd azt mondta, hogy elnyertem az egész bankrollját, és kérdezte, hogy milyen érzés.
Megértem, hogy rossz az ilyesmi. De azt gondolom, ha van 100 dollárja, és NL50-en játszik, akkor ez előbb utóbb be fog következni. A másik pedig a stílus, amivel nem fog elbüszkélkedni senkinek. Szóval nem tudom sajnálni az ilyeneket...