PókerAkadémia.com

Már kisgyerekként, a tökéletes intellektuális gyámoltalanság állapotában is éreztem, hogy ezzel a gondolatmenettel valami nagyon nem stimmel – még ha, persze, akkoriban nemigen tudtam volna megfogalmazni, pontosan micsoda. Ma már sokkal könnyebb dolgom van: annál nagyobb baklövést pedagógus aligha követhet el, hogy a tanulás értékességét vagy fontosságát vonja kétségbe. A múltnak ama ködbe vesző távolában, amikor még kisgyerek voltam, persze némiképp máshogy nézett ki a világ, mint manapság; de azért már akkor sem volt extrém módon nehéz – többé-kevésbé megbízható – információk birtokába jutni. Így aztán a tanár feladata is egyre kevésbé ezen információk közléséből állt: a jó tanár inkább motivált, irányt szabott tanítványai érdeklődésének, segített rendszerbe fogni a tények kusza összevisszaságát stb. Az azóta eltelt évtizedekben azután a hangsúlyok egészen eltolódtak: manapság már olyan információ-bőségben élünk, amihez még csak hasonlót sem tapasztalhattunk soha a történelem során. Így aztán egy tanár ma már végképp nem attól lesz kiváló, ha újabb és újabb információmorzsákat gyömöszöl bele tanítványai fejébe – hanem sokkal inkább attól, hogy segít szortírozni, feldolgozni azokat. De mindenesetre semmi esetre sem beszél úgy a tanulásról, mint valami haszontalan és kellemetlen tevékenységről, amin jobb is mihamarabb túlesni.

Nem mintha az állandó pajesz-tépkedésben megfáradt tanítónénim mentalitása különösebben ritka lenne. Éppen ellenkezőleg. Elegendő összehasonlítani – teszem azt – egy pókeres fórum témáinak népszerűségét: alkalmasint az örökzöld „csalik a site”-motívum fantáziadúsabb feldolgozásait még csak megközelíteni sem nagyon fogják a kézelemző, didaktikus topikok. De persze szó nincs arról, hogy ez a jelenség a póker világára korlátozódna: alighanem bármilyen más területet vizsgálnánk, ugyanilyennek találnánk a helyzetet. Tanulni általában nem különösebben szórakoztató, és éppen ezért nem is különösebben népszerű tevékenység.

Ez a tény, úgy gondolom egyébként, póker-játékosként kifejezetten jó hír. Itt ugyanis, természetesen, egy zéró összegű játszámról van szó: az ember nyerni csak a nála gyengébb, képzetlenebb játékosoktól tud. Ha pusztán az oktatóanyagok mennyiségének és elérhetőségénék robbanásszerű növekedése nem hozza magával automatikusan a gyengébb játékosok eltűnését – ez mindenképpen biztató lehet a jövőre nézvést. Márpedig, úgy néz ki, nem hozza: nekem legalábbis úgy rémlik, hogy már 5-10 éve folyamatosan a póker végét prognosztizálják - de az csak nem akar bekövetkezni. Könnyen lehet, hogy ennek oka egyszerűen az emberi természet megváltoztathatatlanságában keresendő.

Persze minden éremnek két oldala van, és ami az egyik szempontból örömteli felismerés, az más perspektívából kifejezetten csüggesztő lehet. Hiszen nagyon úgy tűnik, hogy a történelmi pillanat, amelyben élünk, súlyos és nehezen kezelhető problémáktól terhelt: körbepillantva akár ebben az országban, akár a nagyvilágban, nem nehéz észrevenni azokat a jelenségeket, amelyek komoly aggodalomra adhatnak okot. Márpedig minél bonyolultabb egy probléma, annál több előzetes ismeretre van szükség annak megoldásához. Ugyanakkor egy alapvetően demokratikus berendezkedésű társadalomban, a dolgok lényege szerint, mindig és mindenkor a – tanulást nem különösebben preferáló - sokaság pillanatnyi impulzusai fogják meghatározni a döntéseket. Ez a felismerés annál is nyugtalanítóbb, mivel itt a tét jóval nagyobb, mint a pókerasztaloknál.