PCA 2013

2013. január 10., csütörtök 18:31
Rövid beszámoló
Sajnos számomra véget ért a 2013-as PCA Main Eventje, röviden összefoglalnám a versenyt, hátha érdekel valakit. A stackméretek biztos pontatlanok, csak körülbelül emlékszem a dolgokra.
Mondanom sem kell, hogy a mezőny iszonyat erős, tele online és live MTT proval, így alapvetően egy feszesebb, szolíd stratégiával próbáltam nekiindulni a dolognak, tudván, hogy az asztalaimat lerohanni nem nagyon fogom tudni itt. Az első asztal még nem volt olyan rossz, egy darab fish mellett online prók és Michael Mizrachi ült (ő már az első szinteken elvesztette a stackje 90%-át, később Jézus-módba kapcsolt és majdnem chipleaderként ment a 2. napra lol). Nagy potot itt nem játszottam, a kisebbeket viszont sajnos néhány kivétellel rendre elveszítettem, így lassan lefogytam kb. 20k-ra a 30k kezdőből. Az egyetlen említésre méltó potban UTG+1 open után 3barreleztem egy semleges boardot, ami bejött, ezután átültettek egy másik asztalra.
Itt agresszív oroszok, Daniel Alaei és Ashton Griffin ültek. Sok trash hand után AQ-val vesztettem egy nagyobb potot A-magas boardon set ellen, így maradt kb. 15k-m, ami már nagyon megkötötte a kezemet, így sokáig ismét foldolnom kellett. Lefogytam 11k-ra, amit középről betoltam 33-mal, Griffin tartott A8-cal, holdoltam. Pár handdel később AQ-t nyitottam MP-ből, Alaei 3betelt, rátoltam, kis mormogás után adta AJ-vel, ez is holdolt, ezután hamarosan véget is ért az 1. nap, így 44ezerrel zártam, ami nem volt olyan vészes, az átlag valahol 65k körül.
Második napon ismét online prók, Hegyi József, Daniel Negreanu, és a kanadai stand upos Gary Dee (tőle valószínűleg lehetett volna zsetonokat szerezni, de sajnos hamar kiesett). Hegyinek szép stackje volt a nap elején, de két peches nagy parti megpecsételte a sorsát. Jómagam egyből az elején KK-t kaptam, amit egy ~25bb-s stack 3betelt, AQ ellen ismét hold, ~65k. Ezután feszes orosz nyit cutoffról, Negreanu huszonpár BB-ből call buttonról, én call TT-val BB-n (lehet 3betelni kellett volna inkább). Flop 9TJ fd, én check, orosz check, Negreanu overbet allin (lol?), én call, orosz dob, Negreanu KJ. Hold, kb. 90k-n lehettem itt, sajnos ez volt a csúcspont.
Ezután sokáig nem játszottam potot, Hegyi ellen kellett riveren egyszer top párt dobnom. Később egy 12BB-s allint tartottam A9s-el, sajnos AA-ba futottam. A vakok emelkedtek, lapjaim nem voltak, sem igazán jó spotok, így fogytam lefelé. Aztán lopásokkal, kis potokkal sikerült 50-55k körül tartani a stackemet, de semmi igazán nagy dolog nem történt. Szintén sokáig fold, nap végére 45k-ra fogytam, ami kb. 18-20BB volt. A kieső hand: agresszív online pro emel középről, cutoff call (szintén online MTT pro), én buttonról betoltam KT-val. Nem tudom, ez mennyire volt jó, a calling rangek ellen valszeg hátul vagyok, de lehet azért fold equitym jócskán, főleg, hogy elég feszesen játszottam. Az eredeti emelő tartott AQ-val, ez nem is volt egy nagyon rossz mutatás, sajnos a Q magas board eldöntötte. 
Igazából úgy érzem, nem játszottam rosszul ezen a versenyen, bár az MTT tudásom eléggé elmarad az itteni mezőnytől, de ezzel eddig is tisztában voltam. :) Mivel itt a net elég megbízhatatlan (napi $25-ért lol), ezért lehet, hogy élőben játszom egy kicsit, ameddig még itt vagyok. Lehet, hogy ez hülyén fog hangzani, de az Atlantis nekem annyira nem jön be, persze szépek a pálmafák meg a tenger, de maga a resort iszonyat fake, és az ár/érték arány világraszólóan szar, az éttermek közül az olcsóbbak (ez itteni viszonylatban értendő) eléggé értékelhetetlenek.
Minden esetre azért mindenképpen egy jó élmény egy ilyen magas presztízsű versenyen részt venni, de jövőre inkább ismét az Aussie Millionst célzom meg, minden szempontból egy jobb tournament volt. :)

Hozzászólások

  • WaterMaker2013. január 10., csütörtök 19:02
    avatar

    Hey, ha jól értem akkor te ejtetted ki Negrót a versenyből?! :)
    Nice Job, grat!

    És úgy összességében is grat a szerepléshez, nagy élmény lehetett!

  • Atazzz2013. január 10., csütörtök 19:08
    avatar

    Te szórtad ki Negrót? :D vagy még maradt neki?
    biztos nagy élmény lehetett, majd legközelebb jobb lesz! GL!

  • Atazzz2013. január 10., csütörtök 19:08
    avatar

    most néztem megelőzték a kommentem :D

  • Abdul87HU2013. január 10., csütörtök 19:11
    avatar

    lehet Negrónak többje volt, mint weeee-nek.
    amúgy szerintem jól toltad, várható volt a kemény mező, next time! :)

  • weeee72013. január 10., csütörtök 19:13
    avatar

    nem volt több, én ejtettem ki

  • danfiu2013. január 10., csütörtök 19:21
    avatar

    gg

  • DaDirk2013. január 10., csütörtök 19:40
    avatar

    Zsír, hogy kiszórtad, remélem a következő 'rant'-be majd mesél erről!

  • pepestaar2013. január 10., csütörtök 19:58

    Igazán megnéztem volna az arcát :)

  • Atazzz2013. január 10., csütörtök 20:37
    avatar

    biztos akkor is vicceskedett:DD

  • erikkke2013. január 10., csütörtök 21:11
    avatar

    kell egy iylenis irigyellek !!

  • FlössösMadrid2013. január 10., csütörtök 21:35

    Grat hozzá, nagy élmény lehetett! :)

  • Littlemage2013. január 11., péntek 04:02
    avatar

    Grat, azert tuti nagy elmeny volt :)

  • Tazar19812013. január 11., péntek 05:38

    Good post, wp Negreanu-:) jovore ha jossz Aussie Millions-re, osszefuthatnank, en itt elek Melbourneben. GL!

  • ZoliHUN2013. január 11., péntek 06:41
    avatar

    Nem tőled hallom előszőr h az Atlantis a világ egyik legnagyobb lehúzása... Mesélnél erről bővebben? Esetleg konkrét példákkal?

  • ivan412013. január 11., péntek 10:32
    avatar

    Érdekes, hogy az Atlantisról ez a véleményed.
    Már más is panaszkodott, sőt kimondottan azt tanácsolta, hogy ne menjen oda az ember.
    Az illető nem pókerezni volt, csak simán, valami kongresszuson.

  • SushiSam2013. január 11., péntek 11:22

    hát ha már ennyien tanácsolják h hagyjam ki ezt az atlantist.. egye fene, idén akkor kimarad

  • iKeksz2013. január 11., péntek 12:06
    avatar

    engem is érdekelne mit csinált Negreanu miután felállt az asztaltól. Betolt vmi lol-t esetleg? :)

  • petozso2013. január 11., péntek 13:37
    avatar

    Gratulálok, azért nagy élmény lehetett. Remélem egyszer én is eljutok egy hasonló eseményre.

  • weeee72013. január 11., péntek 14:30
    avatar

    Az Atlantisról akkor. Önmagában nem azzal van a gond szerintem, hogy drága, mert egyrészt minden ilyen resort drága valamilyen szinten, másrészt a fogyasztást egy bizonyos értékig állja a csomagom. A probléma az, hogy itt az árakért nem kapsz igazi értéket. Én az olcsóbb toronyban vagyok, a szoba éjszakánként ~$350, és teljesen átlagos, kicsit öreg. Egy büféreggeli $30 körül van, vacsora $50 alatt csak a junkfood gyorséttermekben lesz, a fine dining helyeken $100 felett (mondjuk ez alap). A szobában a net-elérés egy hétre $130, de teljesen megbízhatatlan és lassú. 45 perc delfinekkel úszkálás $175. A strandon egy napernyő napi $30. Ilyen kisebb shopokban egy zacskó chips $7, ásványvíz $4-5. Hirtelen ezek jutnak eszembe. És pár nap után unalmas az egész.

  • Simi82013. január 11., péntek 14:52
    avatar

    Szia.
    Gratulálok én is elsősorban.
    Engem az érdekelne pontosabban, hogy a csomag amit nyertél abban pontosan mi van??
    Gondolom ME beülő ,szállás, repcsi stb. Ez hány nap szállást biztosít,van olyan amit külön neked kell állni? Milyen szoba van benn? Milyen ellátás van benne?
    Egyáltalán fedezi a csomag az összes költségedet vagy azért neked is bőven bele kell nyúlni a bukszádba?

  • weeee72013. január 11., péntek 14:59
    avatar

    Simi8: A csomag tartalmazza a ME beülőt, $1100 casht, és $1200 körüli fogyasztást ($1450 asszem, ha átkéred magad a Coral Towerbe, ami olcsóbb). A készpénzből majdnem kijön a repjegy egy emberre.

  • handsome joey2013. január 12., szombat 20:22
    avatar

    Jo blog. Most lattam a negreanut a millionare macthmakeren a bravo -n. egybol le is fekudt vele a szoszi a privat jet es randi utan....

    Mennyi satbol jutottal ki ha publikus ? buy in ..

    Koszi szepen

  • nyehehe2013. január 16., szerda 06:39
    avatar

    Grat! ilyen csomagokat amúgy el lehet adni, van erre valami forgalom, igény?

  • nyehehe2013. január 16., szerda 06:40
    avatar

    *-valami, így nincs értelme :D

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!