Életmódváltás - kicsit off, de talán mégsem

2010. 11. 18. 16:31
Az utóbbi időben eléggé ellustultam és a pókeres életmód miatt kis mértékű alvászavar is fellépett. Itt volt az ideje a változásoknak.
Az alvászavar egyébként családi vonás, ami ebben a korban ugyan még nem kéne, h jelentkezzen, de a hajnalig tartó póker és filmnézések azért megtették hatásukat. Ráadásul mivel egész nap gyk. nem csináltam semmit (otthon ültem), ezért egyre jobban elcsúszott a dolog. Először még csak 2-kor nem aludtam, aztán az utóbbi időben azt vettem észre, h már hajnal 5-kor sem sikerül... Ez önmagában még nem lenne baj, de mivel elég éberen alszom, 8-9-től már mindent "hallok" ami a környezetemben történik, elég sokszor előfordult, h napközben zombiként mászkáltam, ennek ellenére este mégsem dőltem az ágyba, hanem ugyanúgy 4-5-ig tv-ztem...

Természetes nem kellett sok ész, h kitaláljam, a testmozgás hiánya okozza nagyrészt a dolgot, ezért Agival nekiálltunk squash-olni, de a heti egy alkalom nem hozott megváltást. Közben már Vegas előtt volt próbálkozás a futásra, de kint ez érthető okokból megszűnt, illetve a lustaságom miatt hazatérve sem folytattam. Egy ismerősömmel jártam, de vele is elmaradt a dolog, nekem pedig egyedül semmi kedvem nem volt eljárni. Aztán egy szép napon fordult minden és kocogtam egyet magányosan is. Innentől már nem kellett sok idő, azt vettem észre, h tök szívesen lejárok magamtól is, nem kell, h noszogassanak, mp3 a fülembe és hajrá. A dolog most épp ott tart, h heti 3x minimum megyek, rendesen hiányzik, ha kimarad egy nap... ezenkívül kötelezően szombaton squash, vasárnapra pedig úszás-szauna kombó van beiktatva... de térjünk egy kicsit még vissza a futáshoz.

Az átlag halandó velem együtt azt gondolná, h a futás az a sport, amit bárhol és bármiben lehet végezni, nem kell hozzá semmi xtra. Nos, ez majdnem így is van, de aztán kiderült, h nagyon nem.
Vmelyik nap betértem egy Nike boltba, ahol egy nagyon kedves nőismerősöm dolgozik. Vele beszélgettem és természetesen szóba jött a futás is. Meglepetésemre kiderült, h 4 éve aktívan, versenyszerűen űzi ezt a sportot és megvolt már egy maraton is. Innen már nem volt nagy lépés, h konkrétan átreformálja a futásról alkotott téves elképzeléseimet. Elsősorban egy cipőt ajánlott, miután szinte felsikoltott, h teniszcipőben járok futni. Ez mondjuk nekem is eszembe jutott már, hiszen nem túl jók a térdeim, úgy gondoltam tehát, tényleg nem árthat ha beruházok egy kényelmes és jó minőségű lábbelire. Elsőre soknak tűntek ugyan az árak, de a Nike+ alkalmazás segítségével megoldódott végre egy nagy problémám, a megtett távot ugyanis végre tudom rögzíteni, így nem éreztem annyira soknak az összeget, hiszen a kényelmem kívül mást is kapok a pénzemért.

Egy nagyon egyszerű, de remek találmányról van egyébként szó, ami a hozzám hasonló techgeek-ek számára bizonyára nagyon fog tetszeni. A dolog két részből áll:

- az első a chip, amit a cipő talpába kell helyezni


- majd ehhez kell egy vevőegység, ami lehet egy speciális Nike óra, de iPod vagy éppen iPhone is. Ez utóbbival - mivel GPS kapcsolatra is képes -, pontos útvonalunk is rögzítésre kerülhet.


Futásnál gombnyomásra indítjuk a chipet, ami innentől kezdve rögzíti a megtett távot, elhasznált kalóriát, teljes időt, valamint átlagidőt kilométerre is.
Hazaérve USB kapcsolattal másodpercek alatt feltölthetjük saját Nike oldalunkra az adatokat, de ugyanitt edzéstervet és különböző célokat is kitűzhetünk magunk elé, amiket az oldal nyilvántart. Nagyon jó kis alkalmazás ez, nekem új kihívást és motivációt adott, jó ideig el lehet szórakozni vele.

A másik dolog amit átlaguserként abszolút másképp gondolnék, az a ruha témakör. Eszembe nem jutott volna, h kb. bármi másban fussak, mint pamut pólóban v nadrágban, de ez az egyik legnagyobb fail (aktívan sportolóknak ez gondolom nem újdonság). A pamut ugyanis remekül összegyűjti és felszívja a rajtunk keletkező izzadságot, ezáltal pedig megnöveli a ruha súlyát. Ergo, minél kevesebb ruha legyen rajtunk, ha lehet vmi szellőzős anyagból, de azért melegen is tartson. Ismét a Nike-ban vettem tehát Dri-Fit pólót ("amely a test felszínéről a ruházat külső felületére vezeti el az izzadságot, mely onnan könnyen elpárolog. A nedvesség elvezetése révén csökken a ruha súlya, így a sportoló tovább élvezheti a száraz és kényelmes viselet előnyeit"), de tervben van egy nadrág és több kiegészítő beszerzése is (nem olcsó, így ezekhez csak apránként fogok hozzájutni). Ennyit a Nike reklámról, ha vkit még érdekel, nézzen utána, tényleg jó cuccokat lehet beszerezni és legalább kapunk is vmit a pénzünkért.

A rendszeres sportolás egyébként már megtette hatását, kezd eltűnni az úszógumim és a közérzetem is sokat javult. Kifejezetten jólesik futni, abszolút "megtisztítja" az agyam is, nem a pókeren jár folyamatosan a fejem és remekül tereli a gondolatokat a tiltről is. A squash is hasonló, ott még intenzívebb a mozgás, de most már a futásnak köszönhetően jobban bírom azt is.

Egyelőre ennyi, ha érdekel vkit a téma, folytassuk a hsz-okban. GL!

Hozzászólások

  • Maxxxika 2010. 11. 18. 16:46
    avatar

    Ugyanez a probléma nálam is megvan.
    Én kb most már 7 körül tudok elaludni(nagynehezen), a pókert pedig már 5 körül befejezem.

  • Maxxxika 2010. 11. 18. 16:48
    avatar

    Ja, arról nem is beszélve, hogy az álmaim nagy részét, legalábbis amire emlékszem, idióta pókeres leosztások teszik ki. Rengetegszer kapok A3o-t :D

  • Zehy 2010. 11. 18. 16:49
    avatar

    Persze, póker után nekem is még forog az agyam a partikon, főleg ha buktam, az sem segít :S

  • JociBalboa 2010. 11. 18. 16:53
    avatar

    érdekes.

    GL

  • chubbyhun 2010. 11. 18. 16:54
    avatar

    asszem megöregedtem, az én időmben nemhogy ilyen technika, még teniszcipő sem volt :)

    egyébként mozogni kell, különben úgy jársz mint én, én 37 évesen fealdtam, most meg már lassan esélyem se lesz, maradok chubby :)

    és a szellemi sportokról is beszéljünk, mindig jobban ment a sakk/bridzs, ha edzettebb időszakban voltam. Lelkileg is jobban tűr az ember meg ilyenek...

  • Zehy 2010. 11. 18. 16:58
    avatar

    Igen, erre értettem, h kitisztítja az agyam, stresszoldó stb.

  • kocka21 2010. 11. 18. 16:58
    avatar

    Akkor most már értem, hogy miért tűnt el a twitterről a sírós Zehy nemrég, és miért jött vissza a régi (pre Vegas) Zehy.

    Kitartást a sporthoz!

  • Zehy 2010. 11. 18. 17:01
    avatar

    Ty! Twittert amúgy töröltem, már nekem elegem volt a sírásból.

  • fejes1988 2010. 11. 18. 17:18
    avatar

    (Y)

  • csiko13 2010. 11. 18. 17:29
    avatar

    Elég hi-tech cuccok... A cipő és a ruha valóban fontos, mondjuk nekem sosem volt Nike futócipőm, úgyhogy erről nem tudok nyilatkozni, de szerintem kezdéshez ennél jóval szerényebb felszerelés is bőven elegendő. Amit még javaslok tél előtt beszerezni az a Buff kendő, nekem marhára bejött, hogy nem a -100 fokos levegő megy a tüdőmbe és így másnap még tudok is beszélni, meg úgy nézek ki vele mint a ninják és egy kicsit úgy is érzem magam. :)
    Én nem pókerezem annyit, hogy tudjam, hogy milyen hatásssal van a játékra, de a közérzetre egyértelműen jótékony.
    Engem pl. kifejezetten idegesített, ha cimbora jött velem, pláne' ha aktuális oldalborda, jobban szeretek egyedül futni. Mp3 játékos és agykikapcs, azajó'!
    Kitartás és GL!

  • atish81 2010. 11. 18. 17:30
    avatar

    kurvajó! :) én is meg vagyok lepve, hogy mennyivel könnyebb elviselni a folyamatos szopást ha van egy kis testmozgás.

    +köszi a múltkori filmes linket

  • kriispirolls 2010. 11. 18. 17:50
    avatar

    Alvászavarom nekem is van mostanában, sajna Fridge Fesztivál óta megszoktam a reggel 8as fekvést...de legalább végre volt időm MTTzni :D Viszont tényleg eléggé elbassza az ember napját, suli után haza 'oszt alvás volt az elmúlt hét programja :/
    Amúgy tök inspiráló volt az írásod, nekem is megjött a kedvem a futáshoz. Sport+póker kombó nekem eddig nem jött be annyira, bár tény hogy a kondizás inkább lefárasztja az ember mint felfrissíti.

  • kriispirolls 2010. 11. 18. 17:50
    avatar

    Alvászavarom nekem is van mostanában, sajna Fridge Fesztivál óta megszoktam a reggel 8as fekvést...de legalább végre volt időm MTTzni :D Viszont tényleg eléggé elbassza az ember napját, suli után haza 'oszt alvás volt az elmúlt hét programja :/
    Amúgy tök inspiráló volt az írásod, nekem is megjött a kedvem a futáshoz. Sport+póker kombó nekem eddig nem jött be annyira, bár tény hogy a kondizás inkább lefárasztja az ember mint felfrissíti.

  • Genius_ 2010. 11. 18. 18:02
    avatar

    van valami olyan cucc is , hogy amilyen gyorsan futsz úgy tolja a zenét a füledbe ez is nike-s termék vagy ez egyben tudja azt is?

  • Desert 2010. 11. 18. 18:28
    avatar

    Éljen a sport! Depi ellen is véd! Nekem sokat segíttet nehéz időszakokban. Jó futást!

  • gorcsy 2010. 11. 18. 18:29
    avatar

    Épp ma gondoltam rá hogy futni kéne járni mert nemcsinálok semmit! Asszem ráfekszem a dologra, de előbb poki:D

  • ATM 2010. 11. 18. 18:36
    avatar

    Ez a cipőbe épített cucc tetszik. Testmozgásnak nagyon jó a tánc is, a salsa nagyon népszerű mostanában, ezt tudom ajánlani, ha esetleg akarsz még valamit sportolni ezeken kívül. A tanfolyamokon jóval több nő van, mint férfi, így elég könnyű csajozni is. Kellemeset a hasznossal. :)

  • kobifish 2010. 11. 18. 18:48
    avatar

    vazzeg, nekem is futnom kellene
    97 napja nem dohányzom, 9 kiló plusz, érzem, hogy elmalacosodom, rengő fejhúsom van, meg gyűrött tarkóm.

  • Polacheck 2010. 11. 18. 19:40
    avatar

    Örülök, hogy sikerült neked is beiktatnod a sportot az életedbe, aranyat ér az egész, nekem is iszonyat sokat változott az életem idén pont emiatt.
    Bár a futkározás kicsit buzis, de hajrá :D

    Ilyen nike cuccokat meg csekkold az ebayen, feléből megúszod szerintem a pólókat.

    Genius_: Az ipodos/iphoneos verzió tudja azt, talán ott még hangutasításokat is ad az edzésterv alapján. Az iphoneos a leggeekebb egyébként, ott egyből guglimapsra is ki lehet küldeni azt, hogy merre jártál.

  • 1blackknight 2010. 11. 18. 19:41

    Érdekes,hogy a munka,mint testmozgás senkinek sem jut eszébe :D
    Nekem kifejezetten segít,és még bevételt is hoz a konyhára.
    Még sosem volt minuszos napom.

  • cake 2010. 11. 18. 20:14
    avatar

    @Polacheck ha a futás buzis, akkor a testépítés is az a másik oldalról :P
    @1blackknight milyen munkakör?

  • Polacheck 2010. 11. 18. 20:21
    avatar

    nézd meg egyszer KAP futós számát és rájössz, hogy miért mondom :)

  • branermajszter 2010. 11. 18. 21:18
    avatar

    Nekem is van Sportbandem,nagyon szeretem,anélkül én is lusta dög lennék.Jó motiváló nézegetni a statokat futás után.Ha megadod a neved, felveszlek isminek :)

  • Zehy 2010. 11. 18. 23:15
    avatar

    csiko13: ez aránylag szerény, mindent akciósan vettem. A cipő pedig szinte a legolcsóbb volt. Egyébként elég szar a térdem, volt térdszalagszakadásom is, így nekem erre sajnos költenem "kell", ha nem akarom, h még rosszabb legyen. A kendő ötletet kösz, utána is nézek.
    Desert: egyetértek abszolút
    braner: Mr.Zulu, örülök ha felveszel (bár nemtom ez mit takar ott, de majd jól motiváljuk egymást:)

  • Maxxxika 2010. 11. 19. 00:41
    avatar

    Kezdő síelők is elkövetik a pamutcuccos hibát. Alulra speciális aláöltöző kell, műszálas anyagból, aminek csupán annyi a célja, hogy az e fölé vett réteghez elvezesse az izzadságot, a bőr felületét meg szárazon tartsa. Mondjuk nem elsősorban azzal van a gond, hogy megnöveli a ruha tömegét, hanem azzal hogy megbetegszel :D

  • spirited 2010. 11. 19. 04:40
    avatar

    Nekem is megjött a kedvem valami mozgáshoz, utóbbi időben sajna én is hanyagoltam. Bár inkább ráfogom az időre, hogy hideg van és ilyenkor nem lehet kint semmit csinálni.

    Milyen talajon és ha nem titok hol szoktál futni Zehy?

  • Maxxxika 2010. 11. 19. 05:44
    avatar

    Változó, ahol éppen megkergetik

  • Zehy 2010. 11. 19. 08:49
    avatar

    Spiri: én is mondtam a boltban, h minek vegyek cipőt, jön a hideg, a hó... csaj meg így bólogat, majd mondja, semmi gond majd mész akkor is, nincs kifogás. Mondom, he? Azt nevet, h mit hittem, menni kell akkor is és kész. Na, ezután vettem meg a cipőt, h tényleg ne legyen kifogás, feldobott a vele való beszélgetés.
    Egyébként itt nálunk hátul az erdő körül a kis utcákban, de egyenletes betonúton. Nem a legjobb, de ez van. Tavasszal tervezem, h a Margitszigetre kinézek néha, de addig még arra rágyúrok, bár 1x már körbe tudnám futni.
    Maxxxika: ne is mondd, vmelyik nap 3 kóbor kutyával néztem farkasszemet, de hálisten inkább egymást kergették, nem engem.

  • castor11 2010. 11. 19. 08:54
    avatar

    Mozogni kell! :) Amióta elkezdtem aikidozni, azóta sokkal jobban érzem magam és meccseken is sokkal jobban tudok tiltelni, ha bénázok!!!:D Mindent bele!

  • kisrapi 2010. 11. 19. 09:38
    avatar

    castor: Amióta elkezdtem aikidozni, sokkal jobban tudok 7est csinálni is :))

  • Cameron 2010. 11. 19. 09:46

    Én mozgásra a kettlebellt javaslom.
    Otthon ha van két négyzetméter szabad helyed és heti háromszor fél-egy órád, akkor a "vasgolyóval" és megfelelő edzéssel nagyon szép eredményeket lehet elérni.

  • Zehy 2010. 11. 19. 10:38
    avatar

    HEX: köszi, eszembe nem jutott volna az Aldiba emiatt bemenni, de akkor megteszem. (amúgy hova tűnt a hsz?)

  • buktar 2010. 11. 19. 11:59
    avatar

    Én is a héten kezdtem el futni. Miért kell az Aldiba menni?

  • Zehy 2010. 11. 19. 12:16
    avatar

    Olcsó futós cuccok, azt írta, csak vmiért eltűnt.

  • branermajszter 2010. 11. 19. 20:50
    avatar

    Én a déli pályaudvarnál lakom.tervezek lassan 1 déli p-Margit sziget kör-déli p kombót.Nem számoltam ki,de kb 15-20 km biztos van(valaki kiszámolhatná nekem pontosan gpsel please)

    Lehet jelentkezni!!

  • Zehy 2010. 11. 19. 21:13
    avatar

    Pont a negyedénél járok, szóval majd jövőre... :(
    Felvettél?

  • spiderbond 2010. 11. 19. 21:32
    avatar

    Hex hsz-e tényleg az Aldi szó miatt lett törölve?

  • Zehy 2010. 11. 19. 21:36
    avatar

    Én nemtom, nem értem hova tűnt.

  • branermajszter 2010. 11. 19. 23:49
    avatar

    nem,mi a nickneved ? gondolom Zehy

  • branermajszter 2010. 11. 19. 23:52
    avatar

    Ja mr zulu látom

  • Zehy 2010. 11. 20. 00:54
    avatar

    Na, király, most így neked köszönhetően beszálltam pár challenge-be is, eddig meg se néztem mik azok, de így már látom, h vannak helyi kihívások is.

  • branermajszter 2010. 11. 20. 01:11
    avatar

    Igen,van 1-2 jó challenge

  • JociBalboa 2010. 11. 20. 03:42
    avatar

    Maxxxika: Változó, ahol éppen megkergetik <- ez hatalmas :D

  • olegg 2010. 11. 20. 14:19

    Fontos és tartalmas bejegyzés.
    Pár hónappal ezelőtt én is hasonló gondokkal küszködtem. A futás azóta nálam is bevált, én is kb. 3-szor futok hetente, egyszerre 10 km-t. (Az mp3 nálam is kötelező kellék). Ami szerintem nagyon fontos: a zsírégetéshez teljesen felesleges rekordokat döntögetni, egy kényelmes tempót kell felvenni, és abban végigfutni a távot. A szívet ez kevésbé erőlteti meg, a szervezetnek összességében jobb is, ráadásul az örömhormonok is jobban termelődnek.
    Ami még nálam nagyon jól bevált (most ne röhögjetek!), az a FÁBÓL KÉSZÜLT hula-hopp karika. Napi 10-15 perc hula-hoppozással csodát lehet művelni, az úszógumijaim teljesen eltűntek. (Ha valaki nem hisz benne, keressen rá a neten).
    Az eredmény: két hónap alatt 9 kilót fogytam úgy, hogy csak egy kicsivel ettem kevesebbet vacsorára, és a közérzetem is nagyon sokat javult.

  • ooooobi 2010. 11. 21. 04:39

    A sportypal nevű program is jó mindenféle trackrögzítésre, sog gps telót támogat, meg van win mobile, android, iphone verziója is, mindez ingyér. Induláskor kiválasztja az ember h most futni, kerózni, korizni stb. fog és remek kis grafikonon lehet aztán otthon elemezni h mennyit fejlődik az ember. Meg van egy kisközösségi oldal is, ahova fel lehet tölteni az adatokat, országra bontott ranglistákkal. El lehet lenni vele.

  • atish81 2010. 11. 22. 08:07
    avatar

    lehet a teniszcipő miatt nyekkent meg a derekam 1 hét alatt mikor elkezdtem a saját futósprojektemet?

  • Zehy 2010. 11. 22. 08:29
    avatar

    Simán lehet, nekem azt mondta, h kb a legrosszabb, teljesen más mozgásra van kitalálva. Mindezt úgy, mint bnő, nem mint Nike alkalmazott. Egyébként sztem az is benne van, h előtte sokáig nem csináltál semmit és hirtelen jött a terhelés... hmmm?

  • atish81 2010. 11. 23. 09:06
    avatar

    tény, hogy 3 év zéró mozgás után akartam kocogni kb+15 kilóval. na...akkor az lesz, hogy most a kondiban kicsit ráncbaszedem magam, elkezdek nyerni pókeren és veszek fasza nikecipőt és rápróbálok megint, hátha.

  • naris 2010. 11. 23. 10:24

    Vegyél egy Adidast vagy Sauconyt.
    Ez az egész Nike cucc néphülyítés. Nem halál tök mindegy az a sok stat amit feleslegesen legyártasz?
    Csak az idődet baszod el addig is míg azt nézegeted... Úgysem leszel olimpia bajnok.
    A futáshoz meg ott az óra a szigeten, pont lemér egy kört. Ha meg nem működik, akkor ez van.
    Nekem a bringámon sincs kilométeróra. Minek ezeket méricskélni?
    Ja, megvan kétszeres áron rádsózzák, mert tud 1-2 olyan dolgot, amire semmi szükséged.
    A Nike pont ezért übergagyi futáshoz. Ha komoly ember van akkor Polar órával tolod.

  • Zehy 2010. 11. 23. 11:04
    avatar

    Árban 2x annyi egy Nike cipő, mint egy Adidas? khmmm.
    Nekem nem felesleges a sok stat, kiv voltam mennyit futok és mennyit tudok fejlődni, bocs, h érdekel.
    Polar óra 30-tól kezdődik a legolcsóbb(!!!), de mér pulzust is, na, nekem meg az tök felesleges... most akkor kell a sok stat vagy sem?
    De sztem a postod is időelbaszás volt, mégis megírtad.

  • Krono 2010. 11. 23. 12:52
    avatar

    Zehy: mennyi volt az a cipő, ha nem vagyok indiszkrét? :) Nekem adidas predator teremcipőm van, de abban megszokott halni a bokám, és kéne valami jó futócipő.

  • Zehy 2010. 11. 23. 13:04
    avatar

    15e Ft.

    http://www.zappos.com/images/z/1/0/8/1088715-p-MULTIVIEW.jpg

  • Krono 2010. 11. 23. 14:38
    avatar

    köszi!

  • Judundun 2010. 11. 23. 18:16

    Sose tudtam elképzelni mi az a szivaccsal betömött luk a "rugós" Nike-om talpában(de csak a balban)...most már képben vagyok.... :D :) :) :)

  • atish81 2010. 11. 24. 10:36
    avatar

    ahonnan a képet linkelted onnan rendelted? (zappos.com)

  • Zehy 2010. 11. 24. 11:37
    avatar

    Nem-nem, sima Nike bolt Pesten, onnan csak a képet szedtem.

  • Krono 2010. 11. 28. 18:53
    avatar

    Egyébként van olyan Nike órád is? Vagy te mivel kapcsolod be a chipet a cipődben? Esetleg tudod az óra nevét? Google most nem volt a barátom, és nem segített. :S

  • Cseguevara 2010. 12. 06. 00:05
    avatar

    Helló!

    Hozzászólnék én is a témához, ha lehet.

    Cipő:
    Akinek cipő problémája van. Fontos, hogy milyen az ember lábboltozata, és hogy milyen „stílusban” fut. (pronáló, szupináló, neutrális) Nem írnám le, hogy melyik melyik, ezeknek utána lehet nézni a neten, és ennek megfelelően vásárolni futócipőt. A lényeg, ha az ember pronáló stílusban fut, de vesz egy méregdrága futócipőt, amiről nem tudja, hogy azoknak ajánlott, akik „szupinálnak”, nos, akkor az nem lesz a legjobb. 
    Még fontos, hogy a futócipő mindig egy kicsit nagyobb kell hogy legyen annál, mint ami pont jó, mivel a táv előre haladtával megdagad az ember lába.

    Egyébként a négy legismertebben kívül (nike, adidas, puma, reebok) még jó futócipőket gyárt az asics, saucony, mizuno is. Kinek a pap, kinek a paplan. Én most egy Reebokban futok.

    High tech kütyük.
    Akinek nem telik drága Nike pluszra, vagy Polár órára, annak ajánlom a www.walkjogrun.net oldalt. Itt az ember ki tudja jelölni a futó útvonalát, és megnézheti, hogy mennyi a táv. Az adatokat is lehet szerkeszteni. Ha beírjuk az időnket, kiszámolja, hogy mennyivel futottunk, hány kalóriát égettünk el, stb…

    Felszerelés:
    Nem ismerem a Nike dri fit pólóit, de ha valaki nem ragaszkodik a pipához, akkor szerintem jóval olcsóbban is meg lehet ezt úszni.
    Nekem Kalenji Deefuz Essential futófelsőm van. Ez is elvezeti az izzadságot a test felszínéről a ruházat külső felületére, csak itt nem Dri fit-nek hívják a technológiát, hanem Equarea-nak. És kb. harmad annyiba kerül mint a nike, Decathlonban lehet kapni.

    Polár óra:
    Nem attól lesz valaki komoly ember, hogy Polár órája van. A Polár órák kétségtelenül a legjobbak, azonban a Polár órán kívül van még számtalan más pulzusmérő óra, pl. timex, suunto, beurer. Ezek is nagyon jók, tudástól függően különböző árfekvésben kaphatók. Lényeges különbség viszont, hogy a Polár bizonyos pulzusmérős típusai orvosi műszernek minősülnek, amit az egészségpénztár is támogat, és ezért ha valakinek van egészségpénztárban pénze, akkor arra a Polárt meg tudja vásárolni adómentesen, míg a többit nem.

    Egyébként a pulzusmérés sem hülyeség, vagy felesleges. Pont azért kell, hogy hatékonyabban tudj edzeni, fejlődni, és ehhez néha az kell, hogy egy bizonyos pulzustartományban fuss. Nem mindig a legintenzívebb edzéssel hozod ki a legtöbbet. Természetesen a Polár oldalán is lehet vezetni az edzés eredményeket, vannak edzéstippek, stb…

    Ami engem illet, én egy Polar RS300X G1-el járok futni, és meg vagyok vele elégedve.

    Jó futást mindenkinek!
    Cs

  • Zehy 2010. 12. 06. 08:51
    avatar

    Köszi az infókat, hasznosak voltak. Kalenji gatyát vettem nem olyan rég, az is jó valóban.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!