Upswing a warroom elkészülte után, Hm, Aka cg és köszönetek

2009. október 06., kedd 21:09
Nem hosszú, nyugi :)
Ugye a videó alap lett a blogok elején, de másnál láttam már cicis képeket is, úgy gondoltam tehát, h ötvözöm a kettőt és egy régi nagy kedvencet teszek be (hülye freud?:)) nektek. Ráadásul ma volt is róla szó, mint a raper rapper :)






A szeptembert egy felfedezéssel zártam, történt ugyanis, h hirtelen észbe kaptam, miszerint nyakunkon a fűtési szezon, így a mostani konfiguráció a radiátor előtt 8 centivel nem lesz éppen vicces, így radikális átalakításba kell kezdenem. Nem mellesleg roppant kényelmetlen is volt a dolog, alacsonyan ülve a kis asztal és a fotel kombója miatt, gyk. a monitor fölé görnyedve kellett játszanom, ami roppant megterhelő volt huzamosabb ideig. Irány tehát az Ikea, ahol is sikerült egy teljesen jó konstrukciót kifognom és a kényelmi szempontok mellett esztétikailag is a pénztárcámnak megfelelően döntenem. Íme, immár fotelostul a grinderkuckó:






Egy monitor még hiányzik, de félek hanyatláshoz vezetne a játékomban, mivel akkor lenne hely oldalakat nézegetni és msnen trécselni, így egyelőre marad egy, ev szempontból :)

Miután elkészültem vele, bele is vetettem magam a játékba, ahol egy elég szép upswing el is ragadott magával. Nyilván jobb lappal mentem mindig is (na jó, általában:), ezzel nincs gond, csak most kitart a tp-m, setem stb, így panaszra nincs okom, az október minden napja eddig plusszos, konkrétan várom a zuhanást és a csúnya backdoor stackeléseket, de ez benne van, azért a havi 40-45k hand lassan megtanít ezeket elviselni...

Szóval eddig minden szép és jó, menjünk is tovább. Letöltöttem a HM-et végre és lassan meg is veszem a trial után, az már fix, viszont a handeket beimportálva konkrétan depressziós lettem a statjaimtól. 12/9 és 14/10 az utolsó 2-3 hónap, ami több, mint botrány (még ha a bukók után be is feszülök), ráadásul stabil vesztő vagyok nl10-20-on, ami érdekes, mert a br meg nő folyamatosan (100-on pedig nem tolom annyit:)... na mindegy, majd ha lesz egy kis időm átnézem jobban a handeket, kaptam tippeket, h mi lehet a probléma forrása (a bukóra csak, a nitségre nincs mentség). Kétségbe azért nem estem, elkezdek dolgozni a statokon, de nagy csodák nem lesznek, ez a stílus nyerő Cake-en 100-ig, így nekem bőven meg fog felelni a dolog a továbbiakban is kisebb finomításokkal.

Más. Tegnap ugye egy remek, de egyben szomorú napon is túlvagyunk, mivel egyelőre(?) véget értek az Akadémiás cg-k Zappában. Az esemény annyira sokkolt, h rögtön megszereztem a 3. helyet a 27-ből a Csubi által szervezett unlimited rebuyos late reges sng-n, aminek nagyon örültem, mert igazán jó és koncentrált játékot mutattam be. A mezőnyről most nem értekeznék, annyit mondok csak, h igazi badbeatként éltem meg mikor Zoleee-t beültették hozzánk, tudtam, h innentől kezdve nehezebb lesz lopkodnom, de hálistennek hamar kivégeztem (bocs, Királyom volt:), így megnyitottam magamnak az ft-re vezető utat...
Aztán rövid cg, ahol 40-50bb-t tettem magamávé 1 óra alatt, majd felbomlott az asztal és lassan a hely is zárt, így irány az ágy, bár a Morrisonsos brigádot meg lehetett volna keresni, de iszonyat lusta voltam egyedül most bóklászni, sry, legközelebb.

Ja igen, isten hozott csirke és dodi, köszi tibzen a pólót, vpeti a videókat, Akadémiának a könyveket, többieknek pedig a jókedvet-mulatságot! Ez utóbbi általánosan jellemző, így biztos vagyok benne, h folytatni fogjuk a dolgot máshol! GL!

Hozzászólások

  • R1per22009. október 06., kedd 21:25
    avatar

    nézd át a bukó és nyerő handdeket, mert lesznek közöttük hibás leosztások, ahol pl eldobod a lapod preflop, és a betett vakod negatívja nem 20cent, hanem 20 dollár lesz. Ugyanígy nézd a nyerteseknél is, bár ott ritkább.
    A statok viszont kemények :o

  • Zehy2009. október 06., kedd 21:28
    avatar

    Köszi, ilyesmiket mondtak nekem is.
    Statok: ez van, az uccsó pár napban már toltam feljebb, majd meglátjuk, persze a hatalmas lékekhez majd kérek azért tanácsot :)

  • csirke002009. október 06., kedd 21:30
    avatar

    Köszi
    Király buli volt. Remélem lesz folytatás.

  • Littlemage2009. október 06., kedd 21:41
    avatar

    14/11 :DDD Biztos a Fotel miatt feszültél be ennyire :)))
    Radio cafe: Te hol tanultál, a nitiskolában? Ja én a pokerakademian :DDDD Én is csak dörzsölném a szemeim ezek láttán:))

    Hát mi vagy 4-5 között érhettünk Petiékhez a buliból, igazán eljöhettetek volna, vártunk is, meg is ígértétek, spirit is felhívtuk , s ő el is jött.

    Jó lett a szoba, de ezt már úgyis mondtam MSN-en is :).

    Grat a versenyhez :))) majd összedobok én is egy bejegyzést a történtekről.

  • Zehy2009. október 06., kedd 21:44
    avatar

    Hááát, most nem akarom w2p-ra fogni, de egyedül tényleg nem volt kedvem nekiindulni :)
    Várom a beszámolód!

  • castor112009. október 06., kedd 22:15
    avatar

    Nekem is kell ilyen fotel...:D

  • Zehy2009. október 06., kedd 22:19
    avatar

    14/10-es? :D

  • dodi892009. október 06., kedd 22:34
    avatar

    Ó hogy a büdös...... ha tudtam volna, h még valaki bulizni akar, akkor elmentem vna én veled:D Rossz embereket kérdeztem a reggelig ivással kapcsolatban úgy néz ki:)

  • Littlemage2009. október 06., kedd 22:40
    avatar

    hát... mi ittunk helyettetek is :D :D :D

  • charg252009. október 07., szerda 00:46

    A fotel nagyon fasza.
    Nekem is nagyon hasonló van:
    Helsinki bőrfotel
    kb. 30-40k

  • ceewyl2009. október 07., szerda 03:56
    avatar

    Jó kis grindersarok, grat!

    A statokhoz is grat. :)))

  • hosocske2009. október 07., szerda 04:40
    avatar

    nekem 1 hétig kellett várnom a backdoor stackelésekért, remélem neked többet kell majd:)

  • hosocske2009. október 07., szerda 04:43
    avatar

    kül nekem is 15/11 a statom cakere ,ugy néz ki ez kell oda

  • ooooobi2009. október 07., szerda 05:38

    Jo kis sarok, foleg a szék tetszik.
    Én NL10en stabilan bukok 25/19el, igaz még csak 7ezer handet játszottam. Ma kicsit befeszültem, 18/15 és voalá sikerült nyernem. A sorozatos mákolásokat viszont kicsit nehezen viselem, már 10 beülővel vagyok minuszban EV szerint.

  • gergo2212009. október 07., szerda 08:51
    avatar

    Én stabilan tartok most egy downswing után egy 10BI-s minuszt a 6.sessiönnél ...:)
    "mindig a jobb nyer..."

    Az én fotelom jobb, bibibii :P
    A régi kettétört valahogy és az most a lábtartóm.

    Nehogymá a csülkömnek ne legyen ikejás ügyvezetői státusza :D

  • atish812009. október 07., szerda 10:16
    avatar

    jó kis sarok, de a mögötte lévő nagy fehér falfelület szerintem kiaknázatlan lehetőségeket rejt magában.
    mehetne oda filmposzter, indulótáblázat, WHACK'EM felírat, vagy cicis csajok.
    illetve egy "If atish raise-> i fold" függvény, a ma esti tornához. :)

  • Kopi442009. október 07., szerda 10:24

    Avatár: :D:D:D:D:D

  • Zehy2009. október 07., szerda 10:44
    avatar

    Már készül az "atisht mindig 3beteld!" molinó :)

  • Zehy2009. október 07., szerda 11:11
    avatar

    update: soha többet nem írok blogot upswingről, azóta bukom :)

  • castor112009. október 07., szerda 11:15
    avatar

    Kicsit feszülj be és nem lesz gond :D :D

  • Zehy2009. október 07., szerda 11:16
    avatar

    :)))

  • chubbyhun2009. október 07., szerda 11:35
    avatar

    ha vicces lennék, most azt írnám, hogy a cím ez volt: Upswing, nyugi nem hosszú.

    Toljad, reméljük nem mész vissza nullába.

  • Littlemage2009. október 07., szerda 11:36
    avatar

    jaja, a broadwayek felét vedd ki a rangedből, s úgy már fasza lesz :DDDD

  • Polacheck2009. október 07., szerda 11:43
    avatar

    Egy 6/2-es stattal szerintem tuti nyero lennel es az ingadozas is kevesebb :)

  • Zehy2009. október 07., szerda 12:00
    avatar

    "... mert vannak a jó barátok..."

  • Vincent Vega2009. október 07., szerda 12:06

    Ugyanilyen fotelem van. KIKA-ban vettem akciósan. 30k volt, ha jól emlékszem.

  • Zehy2009. október 07., szerda 12:16
    avatar

    VV: pontosan.

  • Vincent Vega2009. október 07., szerda 12:40

    Neked is ugyanúgy beválik mint nekem? 16 óra után sincs semmi baja a hátamnak és a seggemet sem ülöm el.

  • Zehy2009. október 07., szerda 13:21
    avatar

    Teljesen jó, nem nagyon szoktam én se felállni belőle. Tök kényelmes így bukni most is :D

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!