Grand Canyon - Skywalk roadtrip

2010. 07. 13. 01:49
A WSOP 2. napjai után vasárnap egy szabadnap következett, így végre ismét volt egy kis szabadidőnk amit aztán igen szép helyen is sikerült töltenünk.
Mostanában én olyan reggel 5-6 körül fekszem le és 12-13 között kelek fel. Ez most vasárnap azért jelentett problémát, mert Heavenwalker reggel 7-re jött értünk. Grand Canyon Skywalk túrát terveztünk be, és estére a PokerStars partira is vissza akartunk érni.

Én igyekeztem időben ágyba bújni és próbálni aludni, de esélytelen volt. Az utolsó alkalom amikor az órára néztem 5:15 volt, azaz jó esetben is sikerült 1 órát aludnom a kis sivatagi túránk előtt....

A zuhany megtette hatását és végül pontosan vártuk Heavent a megbeszélt parkolóban. Az út kb 3 óra, szóval egyáltalán nem vészes.


Az út a Mead Lake és a Hoover gátat is érinti, így ezekre is vetettünk egy gyors pillantást. Személy szerint szerintem nem egy nagy látvány, nem tudom mit vannak oda érte.

Az úton azon filóztunk, hogyan lehet élni ilyen kihalt környékeken, azokban az ócska faházakban, meg lakókocsikban a pampa közepén. Én mindig azt hittem, hogy ilyen csak a filmekben létezik, de az út mentén számos ilyen tájt láttunk. Mi a fenét csinálnak az itt lakók egész nap? Inkább nem akarom tudni :-)



A Skywalk túra kiinduló pontjához érkezve egy kis repülötér, sok-sok helikopter, busz, autó és egy fedett teniszpályának kinéző sátor látványa fogadott minket.

A kocsit le kellett rakni, be kellett fáradni a teniszpályára, ami nem is az volt, hanem egy souvenir shop és ticket center.

Három féle roadtrip lehetőség van:

Hualapai Legacy 43,05$ (roadtrip, kaja és skywalk nélkül)
Legacy Silver 55,83$ (roadtrip kajával, de skywalk nélkül)
Legacy Gold 86,81$ (all inklusive)

Mi természetesen az all inklusive csomagot választottuk. A külöböző helyszínekre egy busszal visznek. Az első megálló az "Eagle point", ahol a legnagyobb atrakció a Skywalk is található.

A Skywalk megvalósítása egy Las Vegasban élő kínai üzletember ötlete volt. Maga a helyszín egy indián reservuátumban van, így bevétel felét a helybeli indiánok kapják.



Mikor megállt a busz és ki lehetett szállni, kb mindenki leszarta a "do not enter" táblákat és sziklaszéli fotózásba kezdett. Mi is :-) Az indián hölgyek hiába kiabáltak, kb semmibe vette mindenki őket.

15 perc bámulás után a Skywalk belépéshez vettük az irányt. Mikor kiléptem egy kicsit csalódott voltam, egy kicsit nagyobb durranást vártam. Persze gyönyörű az egész, meg az ötlet is jó, de szerintem sirályabban is lehetett volna kivitelezni.



Az üvegek amin mászkáltunk, állítólag valami 72 boing repülögép súlyát is eltudnák tartani! Hiszi a piszi :-) 4db kb 1cm vastagságú üveg.

Nagyon komolyan veszik, hogy a drága üvegnek (4lap 250.000$) ne essen baja, ezért semmit nem vihetsz magaddal. Se fényképezőgép, se kamera, se mobil, semmit... Detektoron kell keresztül menni, szóval nem érdemes próbálkozni :-) Még ilyen lábmaszkot is fel kell húzni, olyat mint a mütőkben is szoktak hordani.



Az 1000 méter szakadék alattad, reklám fogás, elég impresszív így is, nem tudom minek kell túlozniuk. Az 1000m szintkülönbség a völgyben csordogáló folyóhoz van mérve, az aladtunk lévő szakadék legmélyebb pontja 600 méter. Mondjuk ha kiugrasz, becslésem szerint az első pont ahol sziklát érsz és szétloccsansz, úgy 100 méter lehet....



Miután megvolt az égen járás :-), Heaven és Zehy még elsétáltak a pampa felé, ahol megnézték az indián kunyhókat, meg a sűrű természetet :-) Én az árnyékba vonultam és hallgattam az indián nénik eső táncát, ami be is érett, ugyanis láss csodát kicsit szemetkélni kezdett az eső. Rémisztő :-) Én már majdnem elaludtam az asztalon, így miután Zehy és Heaven visszaértek a buszhoz vettük az irányt. A következő megálló a Guano point.

Na apám, nem túlzott a buszsofőr, mikor azt mondta, hogy ez az egész grand canyon legszebb kilátó pontja. Azt mondta breathtaking lesz, hát tényleg az lett. A szavak helyett beszéljen pár kép.









Elég durva, hogy sehol egy korlát és többszáz métert zuhanhatsz a semmibe. Még táblák sem intenek figyelemre! Azt csinálsz amit akasz, ha lezuhansz, hát akkor egyéni szoc. prob.

Na itt elég sokáig voltunk, mert gyakorlatilag 360 fokos kilátást élvezhetsz és tényleg sokáig lehet benne gyönyörködni, na meg sok facebookos "bibibi én már itt is voltam" fotót csinálni.

A harmadik megálló egy fake ranch. Kb a turistáknak csinálták, minden európai farm, vagy falusi tanya jobb. Itt volt a kaja is. 2-3 fajtából választhattál, semmi extra , én a backed potatoe / Corn / Backed Chicken tuti kombóval tartottam, éhes voltam nem akartam mellé nyúlni :-) A háttérben egy bácsi pedig igazán jó country zenét gitározott/énekelt. Olyan volt mintha rádiót hallgattál volna, jól nyomta az öreg!



A Ranch-en lehetett fake aranyat mosni, fake íjazni, fake börtönbe ülni és wow echte lovagolni.

Az egész kócerájban a legjobban a wc felirat tetszett. Az vitte a prímet, azt mondja hogy Cowgirls és Cowboys. Ha valamikor nekem is lesz pub-om, én is azt írom ki mellékhelységek ajtajára :-)

Vártunk egy 5 percet a buszra és aztán visszamentünk a checkpoint charliera, ahol kaptunk még egy certifikátot, hogy mi bizony itt voltunk és mertünk az égen járni :-)

Ha érdekel valakit a legjobb 58 képet a PókerAkadémia facebook oldalára is feltöltöttem >>

Elképesztő videófelvételek a skywalkról >>

Itt a vége fuss el véle...


Hozzászólások

  • JociBalboa 2010. 07. 13. 02:00
    avatar

    "Mi a fenét csinálnak az itt lakók egész nap? Inkább nem akarom tudni :-)"
    alap hogy online poker :)

    GL

  • Zoleee 2010. 07. 13. 02:04
    avatar

    Ahol internet és telefon lefedettség sincs elég nehéz...

  • Ghastly_woL 2010. 07. 13. 02:06

    :)
    GL
    Szép leírás,thanks:)

  • dlotomi 2010. 07. 13. 02:13

    akkor marad a kitchen table.. nickels and dimes :)

  • Zehy 2010. 07. 13. 02:31
    avatar

    Ja, sztem is jó volt, nem is fogok blogot írni, újat én se tudnék mondani.

  • BulhZeye 2010. 07. 13. 03:15

    Jo kis iras :), de mi az a wow echte lovaglas :|?

  • csoda 2010. 07. 13. 03:17

    Zsir beszamolo!
    Koszi!

  • Zoleee 2010. 07. 13. 03:44
    avatar

    BulhZeye: Hehe, nem is gondoltam rá, hogy így félre lehet érteni :-) Lol, igazi paripákra gondoltam, nem nőkre.

  • GreEko 2010. 07. 13. 05:29
    avatar

    jo lett, mint mindig. a képek is jok, kár hogy az égenjáráskor nem lehet fotozni. de a denevérszar pont ugy is jobban tetszik nekem is :)

  • atish81 2010. 07. 13. 06:02
    avatar

    gyönyörű. épp a hétvégén néztem a spektrumon, hogy legmélyebb pontján másfélszer mélyebb mint a mi kis kékestetőnk. :)(1600m) szép munkát végzett a colorado.

  • moroska 2010. 07. 13. 07:05

    Nem rossz :)

  • Evolution 2010. 07. 13. 09:16
    avatar

    Ez megint király bejegyzés lett ;) Danke!

  • chubbyhun 2010. 07. 13. 09:20
    avatar

    fake, persze... Ahogy titeket ismerlek biztos elkezdtetek illegálisan aranyat mosni. Azután jött a dutyi. Jól mutattok a rács mögött :P

  • kalapács03 2010. 07. 13. 10:02

    "Mi a fenét csinálnak az itt lakók egész nap? Inkább nem akarom tudni :-)"
    alap hogy online poker :)


    LOL. fejben fajer

  • Roleks 2010. 07. 13. 12:45
    avatar

    Faja beszámoló lett! :)

  • ashnur 2010. 07. 13. 15:31
    avatar

    Laza poszt, tetszett:

    kérdésedre válaszolva, a Hoover gát miért is érdekes:

    - megépítésekor nem volt még ekkora beton építmény sehol a világon(1935)

    - a víz amit onnan szereznek 400000 hektár földet öntöz, és 8 millió ember ivóvize. Las Vegas 85%-a onnan veszi a vizet. Ha Vegasban vizet iszol, azt nagy valószínűséggel, a Hoover gátnak köszönheted. Más szavakkal, Vegas nem létezhetne a gát nélkül, de valószínüleg Arizona és Nevada nagy része lakhatatlan lenne a jelenlegi életmód mellett (sok vizet használva).

    - annyi betont használtak fel, hogy abból össze lehetne kötni egy 5 méter széles 20 centi vastag úttal san franciscot és new yorkot. Nagyobb mint a gázai nagy piramis.



    - kevesebb mint 5 év alatt építették meg - 2 évvel korábban a tervezettnél (mikor láttatok manapság IDŐBEN befejezett kormányzati melót? :D)

    - volt olyan, hogy egyszerre több mint 5000 ember dolgozott rajta

    - több mint 150 ember halt meg a tervezés, építés során, nagyrészük sima munkahelyi balesetben, de több mint 40 ember szénmonoxid mérgezésben, valamint 16 ember hőgutában. (1931 nyarán volt, hogy 48.8 C fok hőségben kellett dolgozzanak a munkások. csak gondoljatok bele.)

  • spiderbond 2010. 07. 13. 16:12
    avatar

    csak most volt a wsop 2. napja, én azt hittem már vagy egy hónapja megy. :)

    Egyébként jó kis post ty.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!