Las Vegas - Én előre megmondtam

2010. 06. 27. 02:56
A los angelesi kiruccanásunk óta, kicsit nyugodtabb vagyok, hiszen most már elmondhatom, hogy nem csak dolgoztam, hanem csináltam valami olyasmit is, amire örökre emlékezni fogok. :-)
Főleg, hogy ilyen ütős kis videót is sikerült készíteni a tripről. :-) Azóta, ha fel kell pörögnöm, mindig berakom ezt a kis vidit!

A szokásos vasárnap grindolás után (ezúttal nem voltam eredményes, csak egy deep run volt egy 55$-os 3000 fős versenyen, 32. hely) a héten megérkezett az általam már megjósolt második karkötő.

Luigi FT-jén ahogy az alábbi videóban is látható óriási hangulat volt. Különösen örülök, hogy Luigi nyert karkötőt, mert szvsz Magyarországon nála nagyobb alázattal a játékhoz senki nem áll hozzá. Továbbá a tudásából is rendszeresen meríthetünk.

Na de térjünk vissza az általam megjósolt két karkötőre.

Nézzük az első bizonyítékot:




Konkrétan, mikor a cikk írónk megírta az esélyes fiatalokról szóló cikket, kihagyta Pepét. Gyorsan szóltam, hogy az egyik amcsit vegye ki, és tegye be helyette Iteot, mert szerintem Pepe azért elég esélyes valamelyik lépegetős játékban.

Nézzük a második bizonyítékot:

A német kollegáknak adtam egy interjút kb 2 hete, akkor azt mondtam, hogy idén 2 karkötőt nyernek a magyarok. Erre az idézetemre emlékeztek és a legújabb műsorukba is beillesztették.


Az előrejelzés és Luigi diadala 3:52-től látható

Sajnos a közvetítés miatt nem értem rá játszani. Volt, hogy egymás után toltunk egy 16, és egy 18 órás munkanapot. A 13-14 óra az teljesen alapnak számít már.


Holnap szabadnap van betervezve, mondjuk ez még változhat, mert ha And217, Vaczó András vagy Naropa a 3. napra jut, akkor mégsem lesz. Ajánlom nekik, ha 3. napra jutnak, akkor legalább FT-ét csináljanak! :-)

Csütörtökön, csak három magyar játékos volt akcióban, így este beiktathattam ittlétem első live SNG-jét. 175$ buyin. Winner takes it all. Mondjuk ezt csak akkor tudtam meg, mikor még 5-en voltunk és megkérdeztem mi is a díjazás. :-) Egész jó lapjárásom volt, többek között 2x AT, 1x AJ, 1x AQ, 2x AK, 1x TT, 1x AA. A végén ketten maradtunk. Nálam 7500, ellenfél előtt 2500. vakok 150/300. Megkérdezte dealelek-e. Gondoltam, hogy nem rossz a deal, hisz elég ha egyszer 60/40-et bukok és már egyforma stackünk van.

Plusz jó lesz első WSOP sikerélmények is, így elosztottam vele. Én kaptam 1120$-t, ő 500$-t.  

Ha nem lenne 3. napos magyar játékos, akkor az SNG-én nyert pénzt befektetem az 1000$-os kicsapós verseny 1B napján. :-)

Vendégeink is vannak

Tegnap délután megérkezett Noémi, Eszter és Robi, akit egy közös ismerősünkön keresztül ismertem meg és a szülővárosomból származnak. Sajnos nem igazán fogok ráérni velük elmenni bulizni, de jó végre nem pókerfüggő "normál" emberekkel beszélgetni. :-)

Ma munka után hajnal 4-kor vágódtunk ágyba, kb 5 percel rá érkeztek meg a vendégeink a buliból. Nem sejthették, hogy nem kell halkan lenniük, mert még mi sem alszunk. Arra figyeltünk fel Zehyvel, hogy valaki halkan beosont, zörgött egy 2 másodpercig, majd kivülről ismét záródott az ajtó. Nem igazán tudtuk mire vélni a dolgot, de miután Zehy kikelt az ágyból és látta, hogy hiányzik a kenyér, azt a következtetést vonta le, hogy a vendégeink a folyosón reggeliznek. Igaza lett! :-)

Milyen körültekintőek, semmi áron nem akarták zavarni az álmunkat. :-)

Pár napja kifogytunk üditőből, ezért jelenleg a Rioban legolcsóbb üditő variácón élek. Mtndew 8x 0,284 literes pack 6,99$. Nagyon unom már, úgyhogy hétfőn meg kell próbálni korán kelni és eltaxizni a szupermarketbe.

Mára ennyi. Sziasztok!

Hozzászólások

  • Ghastly_woL 2010. 06. 27. 03:11

    Nagy jók vagytok!
    Csak így tovább:)
    Grt az SNG-hez!:)

  • Zehy 2010. 06. 27. 03:26
    avatar

    A folyosón reggelizés hajnal 4-kor epic, nagyon tetszett, rögtön szimpik lettek. :)

  • ceewyl 2010. 06. 27. 09:20
    avatar

    Ezek szerint nem lesz több magyar karkötő idén? :( :)

    Grat a közvetítéshez neked és Zehynek is!

  • mijamoto 2010. 06. 27. 11:06
    avatar

    Alvás közben görcsbe állt a kezed?:)
    Csak így tovább!

  • moroska 2010. 06. 27. 12:40

    Jók vagytok!Kitartás!

  • csoda 2010. 06. 27. 13:17

    Sok kelemes ez izgalmas olvasnivalot koszonhetunk aldozatos munkatoknak.
    Nagyon jol nyomjatok, koszi szepen!
    De azert neha jatszani is kell!

  • bakyka 2010. 06. 27. 13:21
    avatar

    Real hero-k vagytok, kitartást a továbbiakban is!
    + nagyon jó blog!!!

  • AKHook1 2010. 06. 27. 15:50
    avatar

    Jokis cikk :)
    A kepek meg egyszeruan ASD:UHWUFHA:ASD:SAF :D

  • tozo 2010. 06. 27. 16:57

    Szerintem is nagyon jók vagytok! Így tovább! :)

  • risa 2010. 06. 27. 17:53

    Deutschland über alles! Az angolok mehetnek is haza :D

  • chubbyhun 2010. 06. 27. 19:20
    avatar

    tényleg jók vagytok. Mit mondtál még meg, mire készüljünk még? Mit fogunk még ünnepelni? :)
    Csak így tovább fiúk, nagyon jók vagytok.

  • ravasz 2010. 06. 27. 19:30
    avatar

    Grat.lecsapott a luftwaffe is az angolokra ugyhogy most minden kerek gondolom:)

  • ashnur 2010. 06. 27. 21:39
    avatar

    Részemről nem bánnám ha még egy karkötő előkerülne :D

  • Tyllus 2010. 06. 27. 22:05
    avatar

    A közvetítést köszönöm!

  • branermajszter 2010. 06. 28. 02:40
    avatar

    Doyle otthagyta a kocsiját a háttérben vagy az a tavalyi amit elloptak tőle?

  • Zoleee 2010. 06. 28. 02:50
    avatar

    Hehe, ja ott szokta tölteni nálunk a folyosón. :-) Amúgy rengeteg dagadt és korlátozott emberke mászkál ezekkel...

    Ja és ha már írok a blogomba. Az 1000$-os Eventen nem nekem csapták 140bb-és potért nem tudtam preflop allin után AA-al holdolni az ellenfél dámái ellen. :-(

    Részletesen, este blogbejegyzés formájában.

  • born2hate 2010. 06. 28. 08:47

    Robi:D?A:S_?D:_A?_:S?D_:A?_D:A


    Zoleee, 2.ára ér haza Robi? kérdezd már meg tőle légyszíves, mert azóta nem volt msnen, hogy kiment.

  • Zoleee 2010. 06. 28. 21:57
    avatar

    Tegnap én sem voltam neten és csak most olvasom a kérdésed. 1 órával ezelőtt elindultak vissza San Franciscoba, nem tudom mikor repülnek vissza.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!