5 card draw - Letűnt idők pókerfajtája (vagy mégsem?)
2009. 03. 10 01:28Sokan vagyunk, akik arra a kérdésre, hogy hogyan kezdődött a pókeres pályafutásunk, azzal válaszolunk, hogy „hagyományos 5 lapos cserélős pókerrel”. Igen, azzal az egyszerű játékkal, ahol mindenki kap 5 lapot, párat cserél, és a végén showdown.
Nos én is így kezdtem, aztán a sors úgy hozta, hogy idővel visszatértem ehhez a játékfajtához, és jónéhány lejátszott parti után arra gondoltam, hogy megosztanám veletek tapasztalataimat, meglátásaimat, valamint azt a taktikát, ami mentén én játszom az 5 lapos cserélős pókert.
Szeretném előre leszögezni, hogy nem foglalkozom a 2-7 triple draw, valamint a draw lowball játékokkal ebben a „cikkben”. Egyrészt nem játszom túl sűrűn a póker ezen fajtáit, másrészt alapvetően más mint a hagyományos, draw high játék (amit egyébként általában játszom).
Az íráshoz segítségül néhány helyen a Super System eredeti első kiadásában a Mike Caro által prezentált 5 card draw fejezetet használtam.
Mivel az írásom a tervezettnél jóval hosszabb lett, ezért több részletben szeretném elétek tárni.
Alapok, szabályok
Az alapok nagyjából ismertek mindenkinek, mégis érdemes kicsit körüljárni a szabályokat, leginkább azért, mert játékonként meglehetősen nagy eltérésekkel fogunk találkozni.
Az alap mindenhol ugyanaz: 5 lap a kézbe, licitálás, csere, licitálás, showdown (esetleg ha mindenki dob, ez elmarad). Tehát nincsenek közös lapok mint a hold’em-ben vagy omahában, illetve nincsenek felfordított kártyák mint a stud-ban.
Van viszont egy meglehetősen információhiányos helyzet, ahol általában csak az emelésekből és a cserék számából fogjuk tudni nagyjából, hogy hol is állunk az adott partiban, illetve hogy ellenfeleink milyen lappal ülnek velünk szemben.
A szabályokat tekintve is elég nagy eltérésekkel találkozhatunk; gyakorlatilag annyi változat van, mint égen a csillag, és fontos hogy képben legyünk az aktuálisan futó játék különlegességeivel, mielőtt bevillant valaki egy jokerrel végződő sort az ász drillünk ellen.
Lássuk a legalapvetőbb eltéréseket:
Licitstruktúra
Ahogy a hold’em-ben úgy a draw-ban is létezik limites, pot limites és no limit játék. Amennyire meg tudtam állapítani, zömében limites és pot limites játékok mennek online, és a neten kutatva arra jutottam, hogy élőben is ezek a jellemzőek.
A ma játszott draw játékokban egyébként a kisvak-nagyvak ugyanúgy megtalálható, mint a hold’em-ben vagy az omahában, és a pozíció szerepe ennek megfelelően ugyanúgy igen nagy (erről később még részletesen írok majd). Tisztán ante alapú játékkal én nem találkoztam draw pályafutásom alatt, de ez nem jelenti azt, hogy nem létezik :).
A cserék száma és módja
A cserék számánál általában az egy csere az elterjedt.
Online játékokban szerintem csak az egycserés változattal találkozhatunk, de élő partikon nem ritka a kétcserés megoldás sem. A kétszer cserélős változat persze jobban elősegíti a pot méretének növelését, jobban játszhatóak a húzólapok, ugyanakkor a veszteségeink is jelentősen megnőhetnek egy-egy ilyen játékban (a második csere néha elhozza a legszebb hold’em-es leriverelések hangulatát).
A csere módja alatt alapvetően azt értem, hogy maximum hány lapot lehet cserélni, illetve hogy van-e lehetőség open (helyenként auf) jellegű cserére.
Az open csere azt jelenti, hogy a cserélni kívánó játékos a felhúzandó lapot felfordítja, és amennyiben úgy gondolja, hogy nem segítené a lapját, nem köteles a cserét végrehajtani. Ez online játékokból teljesen hiányzik.
A cserélhető lapok száma általában 3-5 között változik, de általánosságban elmondható, hogy a legtöbb játékban a teljes sorcsere is megengedett.
A joker
A joker az igazi „fun factor” a játékban. Az hogy van-e joker a pakliban (ill. hogy hány darab van) jelentősen befolyásolja a játékot. Gondolom egyértelmű, hogy a négylapos sorok és flössök esetén némileg nagyobb esélyt ad a lapunk kiegészülésére, mintha csak a hagyományos outokat vennénk figyelembe.
A joker ebben a játékban nem helyettesíthet bármilyen lapot, viszont felhasználható:
- sor esetén a sor bármelyik elemeként
- flöss esetén adott színű ászként, vagy a legmagasabb, a kezünkben nem található azonos színű lapként
- ászként (az ilyen játékokban létezik az öt ászból álló kombináció is)
- bármilyen laphoz legmagasabb kísérőként (azaz ász funkciót tölt be itt is)
Mivel én online pot limites verziót játszom jokerrel ezért a tapasztalatok zömében ezekből a leosztásokból származnak.
(Kicsit off: Otthoni játékban mi a saját verziónkat szoktuk preferálni; ez a 5card double draw. Ez egy maximum 4 ember által játszható játék, ami pot limites alapon megy, és kétszer lehet cserélni, cserénként maximum 4 lapot. A játék hihetetlen szórakoztató, és borzasztó méretű potok tudnak összejönni, ha minden játékostárs partner a kicsit őrült leosztásokban.)
Pozíció
A draw-ban is, mint minden pókerfajtában, kiemelten fontos a pozíció szerepe. Nem szeretnék erről hosszan regélni; aki pókerezik az mindenki tudja hogy honnan milyen stílusban érdemes játszani.
Egy dolgot azért fontos kiemelni: 5card draw-ban, a játék cserélős jellege miatt a fullring asztal is zömében 5-6 játékost jelent (attól függően, hogy hány lapot lehet cserélni). Annak ellenére azonban, hogy a játék zömében shorthanded, ne érezzük azt, hogy egy jóval lazább, agresszívabb játékot kell játszanunk, mint full asztalon. Ahogy feljebb írtam: korlátozottabb információmennyiség áll majd rendelkezésünkre, mint más pókerfajtákban.
Pozíció témakörben még egy dolgot szeretnék kiemelni, ez pedig a játék a vakok helyéről.
Draw-ban általában sokkal többször fogunk játékban maradni kisvak-nagyvak helyekről, mint hold’em-ben, ugyanis arányaiban ritkább lesz a csere előtti (kvázi pre-flop) emelés. Ennek megfelelően sokszor érdemes lesz közepes lapokkal (sőt néha egészen rossz kezdőkezekkel) egészíteni kisvakból, ill. könnyebben nyerhetünk rossz lapokkal nagyvakból, lévén a cserével bármikor behúzhatjuk a nyerő lapot úgy, hogy tökéletesen álcázva lesz.
Sok alacsony limites online cg-ben fogjuk látni, hogy gyakorlatilag bárhonnan bármivel limpelnek az emberek, ha kézbe magas lapot, vagy bármilyen osztott párt kapnak. Ez ezen a szinten teljesen normális, tehát ne lepődjünk meg rajta. Előfordul az is, hogy valaki akár drillel a kezében is csak limpel pozíciótól függetlenül, és aztán könyörtelenül szétzúzza az ászainkat – tehát mindig legyünk észnél egy limpelő játékos ellen.
A cikksorozatot az indulólapokkal hamarosan folytatjuk.

| Hozzászólok (29) | Elküldöm ismerősömnek |