Mindenekelőtt leszögezem, hogy véleményem szerint, a lenti íratlan „szabályok” betartása legalább annyira fontos és lényeges (ha nem fontosabb), mint az, hogy tisztában legyünk a játék alapvető matematikájával, könnyen kiismerjük ellenfeleinket, vagy éppen tudjuk, mikor van szükség folytatólagos licitre (continuation betre). Mint minden más tevékenységre, a pókerre is igaz ugyanis az az alapvető szabály, hogy az a játékos lesz sikeres, aki meg van békélve önmagával, amihez pedig az kell, hogy boldog és kiegyensúlyozott életet éljen. Még mielőtt a Kedves Olvasó elkezdi a cikket olvasni, tisztázza magában, hogy milyen „minőségben” foglalkozik a pókerrel és mennyire is veszi azt komolyan. Hobbijátékos? Kiegészítő pénzforrásnak szánja? Esetleg teljes mértékben ebből él/szeretne megélni? Úgy vélem, hogy mindezen kérdések tisztázása alapvető, hiszen amíg egy hobbijátékos számára a cél az, hogy egy jót szórakozzon (és ezért kész néhány dollárt is feláldozni, ahogy egy moziért/színházért is megteszi ugyanezt), addig egy profinak már teljesen más felfogásban kell játszania, és foglalkoznia a pókerrel! A cikksorozat első részében a semi-profi játékosokkal foglalkozunk.
Gondolatok a semi-profi játékosokhoz:
Ha Te semi-profi játékos vagy, akkor igen, jól érzed, Neked alapvetően nagyon nehéz dolgod van, hiszen szinte minden perced ki van számítva. Legfőbb bajod az, hogy a nap csak 24 órából áll, és ebből ráadásul legalább 6 órát (és akkor még keveset mondtam) aludnod, és legalább 8-10 órát dolgoznod is kell. Állandóan úgy érzed, hogy nincs időd semmire, hiszen ahhoz, hogy szenvedélyednek, a pókernek élj, minden szabadidőd erre megy el. Azon gondolkodsz, hogy mit csinálsz rosszul, miből tudnál még időt megtakarítani, hogyan tudnál még többet tanulni és fejlődni a rendelkezésre álló (pontosabban rendelkezésre nem álló) idő alatt! Alapvetően tisztán kell látnod, hogy amennyiben nl100-as, vagy magasabb asztalokon játszol, akkor sok ellenfeled ellen hátrányban vagy, hiszen ezen limiteken már sokan – minél feljebb mész, értelemszerűen annál többen – kizárólag a pókerrel foglalkoznak, így lényegesen több idejük van a tanulásra.
Sajnálatos módon a semi-profi játékos fent leírt életviteléből adódnak a következő jellemzői:
- Keveset alszik, így nem tudja magát rendesen kipihenni
Sem munkahelyén, sem a játékban nem tudja a maximumot kihozni magából, a kialvatlanság gyakran olyan hibákhoz vezet, mellyel 2 napi profitját egyszerre elveszíti! Talán ez tipikus esete annak, hogy két lovat egyszerre nehéz megülni. Ha gyakran állsz fel úgy játék után, hogy „miért kellett ilyen fáradtan leülnöm pókerezni”, akkor ez Rád is jellemző!
- Kiegyensúlyozatlanság az állandó időzavar miatt
A folyamatos rohanás nagyon frusztráló tud lenni. Ha már azon gondolkodsz, hogy hogyan tudnál 5 percet megtakarítani a munkába éréssel, akkor ez Rád is vonatkozik.
- Kevés sporttevékenység
A játékos – még ha korábban aktívan sportolt is – már sajnálja az időt egy kis mozgásra. „Foci/tenisz helyett inkább játszok ma egy kicsit, majd legközelebb elmegyek sportolni”, mondja magában. Az, hogy a sport háttérbe szorul óriási hátrányokat jelent számára hosszútávon, hiszen kitartása, fizikai állóképessége jelentősen csökken, nem is beszélve a sport egyéb – mentális állapotra is kiható – hatásairól. Ha hetente maximum egy alkalommal mozogsz, akkor ez a tulajdonság Rád is jellemző!
- Kevés szórakozás
Alapvetően az előző pontban leírtakhoz hasonlóan a játékos úgy érzi, nincs ideje szórakozni menni sem, hiszen máskor nem lenne ideje játszani/tanulni. Sok esetben az esti kényelmes beszélgetések, sörözések, „disco” átalakul esti közös pókerpartivá, hiszen akkor is lehet beszélgetni és szórakozni. Ha hetente legalább egyszer nem mész el szórakozni, akkor ez a tulajdonság Rád is vonatkozik!
- A munkahelyi gondok, problémák erősen kihatnak a játékra és fordítva
Gyakori probléma, hogy egy nehéz nap után a játékos feje tele van munkahelyi problémákkal, jogos vagy jogtalan sérelmekkel, melyek egyértelműen negatívan hatnak a játékra. Ugyanez természetesen fordítva is igaz, hiszen gyakran előfordul, hogy egy bad beat-ekkel teli este után a játékos egyszerűen nem tud kellően a munkájára koncentálni.
- A póker inkább játékból, mintsem tanulásból áll
Az ok itt leginkább az időhiány, hiszen az értelmes semi-profi játékosnak tudnia kell, hogy nagy szüksége van további fejlődésre, ennek ellenére ha munka után hazaér a maradék pár órát inkább játékkal, mintsem tanulással tölti. Ha a pókerrel kapcsolatban eltöltött időd kevesebb, mint 30%-át töltöd tanulással, akkor ez a pont Rád is vonatkozik. Ha az egyes „session”-ök után nem elemzed ki a nagyobb partijaidat, akkor ez a tulajdonság Rád is vonatkozik!
- A hétvégéken nincs idő feltöltődni
A hétvégéid tipikusan olyan napok, amikor be akarod hozni a lemaradásodat. Nem tudtam elég cikket/könyvet elolvasni? Majd a hétvégén! Nem tudtam eleget játszani/nem lesz meg a megfelelő bónusz időre? Majd a hétvégén! Mivel nincs olyan napod, amikor egyszerűen „off” üzemmódba tudnád helyezni az agyadat, előbb-utóbb be fogsz sokalni. Szerintem könnyen el tudod dönteni, hogy ez a tulajdonság Rád vonatkozik-e, vagy sem!
- A barátnődre/családodra túl kevés idő jut
Sokszor úgy érzed, hogy nem értenek meg. Természetesen ha jobban belegondolsz, teljesen jogos a sérelmük, hiszen voltaképp azt az időt töltöd a játékkal, amit a barátnőddel/feleségeddel/gyerekeiddel tölthetnéd. Hidd el, ők nem értik meg olyan könnyen, hogy „nade ebből lesz majd az Egyiptomi Nyaralás, vagy Te csak a helyi strandra akarsz majd kimenni?”
A fenti gondolatok egy része természetszerűleg összefügg/összefügghet a játékszenvedéllyel is. Hozzáteszem azonban, hogy meglátásom szerint a semi-profi játékos alapvetően kiegészítő pénzforrásnak tekinti a játékot, és leginkább a pénzért játszik, nem pedig azért, mert nem tud meglenni játék nélkül! A semi-profi játékos ugyan élvezi a játékot, ez számára azonban inkább egy jól fizető hobby, és így nem jelent problémát néhány napra teljesen elszakadni a játéktól, sőt kifejezetten élvezi a pókermentes napokat.
Tanácsok semi-profi játékosoknak:
- Tervezd meg előre a napodat! Az optimális időbeosztás nagyon sokat számít!
Aludj legalább 8 órát! Az alvásra szánt idő nagyon fontos, ha ebből próbálsz meg spórolni, már 2 nap után fáradttá válsz és többet buksz, mint amit az előző napokban nyertél. Ráadásul minél többet alszol, annál tovább élsz!
Ne a munkába utazás idejével spórolj, hanem próbáld meg inkább az utazás során időtartamát is hasznosan tölteni! Olvass szakirodalmat, nyomtasd ki az előző nap bukó partijait és elemezd őket! (Javaslom ezt azért ne vezetés közben tedd meg, hanem akkor, ha tömegközlekedéssel jársz!)
A munka az munka, soha ne keverd be a játékot a munkaidődbe! Ez a fajta magatartás nem illik egy nyerő játékoshoz! Az én felfogásom szerint néhány perc fórumnézegetés ebéd után, fáradt pillanatokban belefér, de soha ne töltsd a munkaidőt „aktív játékkal”!
Miután hazaérsz, soha ne kezdj el egyből játszani! Mindenkinek szüksége van egy kis átállásra, amikor elfelejtheted a munkahelyi gondokat, ki tudod kapcsolni az agyad! Én azt javaslom, hogy ez az idő legalább egy óra legyen, melyet vacsorázással, vagy egy film (egy film felének :)) megnézésével tölthetsz! Javaslom, ebben az egy órában ne foglalkozz pókerrel, végső soron nem vagy Te gép!
Akkor kezdj el játszani, ha valóban felfrissültnek érzed magad! Ha úgy érzed, most nem tudnál helyes döntéseket hozni, akkor inkább olvasgass fórumot, nézz meg egy oktatóvideót, vagy olvass el egy könyvet!
- Fogadd el azt, hogy a nap 24 órából áll! Ne próbálj meg többet csinálni belőle, mert előbb-utóbb a visszájára fordul!
- A pókerrel töltött időt is külön oszd be! Ne csak játssz, hanem olvass fórumokat, hand elemzéseket, könyveket, nézz oktatóvideókat! Biztos, hogy megfelelően játszol? Ugye azért van még mit tanulnod!?
- Egy nehéz, stresszes nap után ne ülj le játszani! Hidd el, hogy azok, akiknek jobb napjuk volt, vagy csak a pókerrel foglalkoznak, meg fognak verni! Engedd ki inkább a gőzt, menj el a barátaiddal sörözni, vagy menj el a barátnőddel moziba! Ideális lehet egy kis torna is otthon, a szobában (szerezz be néhány fittness DVD-t)! Ugye nem újdonság számodra, hogy mennyivel jobban megy a játék ha mosolyogva ülsz le pókerezni?
- Lehetőleg póker szempontjából is tarts legalább heti egy szabadnapot, amikor egyáltalán nem játszol és nem is foglalkozol a játékkal! Hidd el, hosszútávon ez jót tesz a játékodnak!
- Sportolj rendszeresen, legalább heti 2-3 alkalommal! Olyan sportot válassz, ami teljesen eltereli a figyelmedet a játékról és a munkáról!
- Az üdüléseken/utazásokon ne spórolj! Még véletlenül se jusson eszedbe, hogy inkább pókerezni kellene! Fontos, hogy aktív és passzív üdülésekre is jusson időd! Anyagi kereteidtől függően javaslom menj el síelni, raftingolni, sziklát mászni, túrázni pár napra, hidd el, eszedbe sem fog jutni a munka vagy a póker ezeken a napokon! Ha több időd van egy tengerpart is jó választás lehet! Nyaralás alatt ne nagyon pókerezz, az nem arról kell, hogy szóljon (persze nehéz megállni, hogy legalább egy alkalommal ne nézzünk le a helyi casinóba :))
- Foglalkozz eleget a családoddal! A kiegyensúlyozottság kulcsa, hogy minél kevesebb legyen a veszekedés, ne legyél Te, pontosabban ne legyen a póker az összetűzések oka! Mindazonáltal próbáld megértetni a szeretteiddel, hogy a póker Neked egy második, pénzkereső műszak, és kérd meg őket, hogy játék közben ne zavarjanak!
Remélem tudtam néhány hasznos tanácsot adni a Kedves Olvasónak. A következő részben a profi pókeres kiegyensúlyozott életéről írunk.
A témában ajánljuk Barry Greenstein: Ace On the River c. könyvét.
|