Úgy gondolom, hogy ezek a veszteséges időszakok elsősorban a fiatal játékosokat viselik meg, akik a karrierjük korai szakaszában éltek már meg nagyobb sikereket. Ezek után újabb nagy eredményekre áhítoznak, és számukra nyomasztó lehet a versenyeken a negatív sorozat. Csalódottságuk miatt hajlamosak azt gondolni, hogy nagy hibákat követnek el. Ekkor olyan változásokat eszközölnek a játékukban amelyeket néha nem gondolnak át megfelelően, és ezek okozzák a szenvedésüket.

Erik Seidel
Hogy átvészeljük ezeket a hosszú és megterhelő szériákat, a komoly játékosoknak meg kell értenie, hogy ezek a rossz időszakok elkerülhetetlenek. Részei ennek a játéknak. Fontos, hogy minden versenynek győzelmi céllal vágjunk neki, de azért az is fontos, hogy maradjunk a realitásoknál. Ha elvárjuk, hogy minden versenyt amelyen elindulunk megnyerjük, akkor a csalódottság minden kiesést követően rossz hatással lesz a lelki világunkra és a további játékunkra is. A pályafutásom elején én is megtapasztaltam ezt és az önbizalmam látta kárát.
Aztán eltelt egy kis idő és megpróbáltam a figyelmemet máshova fordítani. Ma már úgy állok neki minden egyes versenynek, hogy a célom az, hogy mindig a lehető legjobb döntéseket hozzam meg. Ha az asztalnál megfelelő a koncentrációm, akkor őszinte lehetek magammal, és arra kereshetem a választ, hogy mit csináltam jól, és mi az, ahol a játékom még javításra szorul. Nem tartozom azoknak a játékosoknak a táborába akik nem látják be a hibáikat és minden vesztett partit a balszerencsének tulajdonítanak. Néhány játékos pedig elhiszi magáról, hogy nagyon jól játszik, amikor jönnek az eredmények, pedig az esetek nagy részében csak épp kedvező a lapjárása és egyáltalán nem biztos, hogy kimagasló tudású játékos. Amint egy verseny befejeződik, arra emlékeztetem magam, hogy a versenypóker egy maratoni futó temperamentumát igényli, nem pedig egy sprinterét. Ha jól játszom, és folyamatosan jó döntéseket hozok, akkor annak előbb-utóbb meglesz a jutalma, de elképzelhető, hogy hosszú idő telik el mire elérem azt az eredményt, amire igazán vágyom.
Írta: Erik Seidel
Forrás: Full Tilt Poker
Erik Seidel póker karrierje során 8 WSOP karkötőt nyert és benne van abban a Top 10 játékosban, akik a WSOP eddigi története során a legtöbb pénzt nyerték.
A póker életvitellel kapcsolatos további cikkeink
Full Tilt Poker terembemutató
Full Tilt Poker: 27% rakeback és 600$ bónusz