Ryan Fee 6 Max NLHE könyv - Second barrel pozícióban (16. rész)

Szerző: Ryan Fee2010. július 27., kedd 12:30

Ebben a részben a turn játék egyik legfontosabb eleme a second barrel, másként double barrel, illetve "kétutcás támadás" elemzését kezdjük meg. Áttekintjük, hogy pozícióból mikor érdemes újra hívnunk.

Second barrel pozícióból

Mint korábban írtam, pozíción kívül mindig támadj két utcán keresztül húzólapokkal, ami a legtöbbször a pozícióban lévő játékra is igaz, de van néhány olyan szituáció, ahol ez nem feltétlen jó ötlet. Lássunk néhány példát:

Emelünk a gombról 54dd-gyel, flopra AT3dd jön. Ellenfelünk, aki az átlagosnál többet dob a cbetekre most check/call-t játszik a flop hívásunkra, majd a turnre egy J (vagy még rosszabb egy T) érkezik. Mit tegyünk most?

Válasz: Check

Elkerülhetetlen, hogy itt passzoljunk. A rossz turn kártya után az egyetlen módja, hogy bedobassuk ellenfelünkkel a lapját az, hogy három utcán keresztül támadunk, mivel vélhetően nem fogja bedobni a lapját itt két hívásra. Ezek a helyzetek trükkösek és magas varianciával járnak, tehát a passzolás a legjobb. Azért is, mert ha kiegészülünk, és ő leadel riveren, akkor visszaemelhetünk, és kemény helyzet elé állíthatjuk, vagy ha passzol, akkor hívhatunk egy méretesebbet riveren, amelyet a gyengébb játékosok tipikusan blöffnek vélnek.

Nézzük meg azt a példát, mikor nálunk A5 vagy K9 van (gyenge top pár szituáció, ahol nagyon elől/vagy nagyon hátul vagyunk) és flopra AT6 szivárvány vagy K53 szivárvány jön. Beleemelünk késői pozícióból, és az egyik vakon ülő játékos megad. A megadó egy TAG-féle játékos, és nem laza-passzív (a laza-passzív játékosok ellen egyszerűen hívjunk újra).

Nincs leosztástörténet közöttünk, VAGY ellenfelünk látott már továbbhívni minket Axx vagy Kxx flopokon, majd feladni a turnön. Tovább hívunk, ő megad. Turnre semleges kártya érkezik, és ellenfelünk megint passzol. Mit tegyünk?

Válasz: Check

Nincs leosztástörténetünk egymásról vagy már elégszer adtuk fel ellene, tehát a passzal kiegyenlítjük a laptartományunkat és eltitkoljuk lapunk erejét azzal a tervvel, hogy a következő utcán (riveren) értéket nyerjünk vele. Azzal, ha két utcás támadást indítunk ilyenkor, általában pénzégetéshez vezet. Hiszen nincs leosztástörténet köztünk, és ellenfelünk így valószínűleg óvatosabban jár el, és a rosszabb lapjait vélhetően eldobja egy turn hívásra.

A helyes játék itt az emelés a flopon, visszapasszolás a turnön, majd megadás vagy emelés riveren. Attól függően, hogy fejlődünk-e két párrá vagy drillé a visszaemelés a helyes river játék.

Kiegészítés: A veszélyes asztalokon mindig két utcán keresztül kell hívnunk legmagasabb párral pozícióban, hiszen itt védenünk kell a lapunkat.

OKÉ! Elég a passzolásból, nézzük meg azt, mikor hívnunk kell turnön. Figyeljünk meg egy nagyon gyakori és fontos szituációt:
Emelünk bárhonnan AK-jal (UTG-től-Osztó-ig, nem vakokból). Valaki megadja (két megadónál a helyzet sokkal bonyolultabb, inkább fókuszáljunk a headsup szituációra).
A flop AJ7dd, AT5 szivárvány, A22 szivárvány, KQ8ss, KJT szivárvány.
Az egyetlen olyan flop, melyen betolunk mindent az az A22 típusú (azt feltételezve, hogy ellenfelünknek itt ritkán/sosem lesz kettese). Ha a többi asztalon visszaemelnek ránk, a legjobb, ha feladjuk leosztástörténet nélkül. Ha nincs erős readünk ne találgassunk, mert véleményem szerint sokkal jobban jöhetünk ki hosszú távon a dologból, ha inkább mindig dobunk, mint ha read nélkül találgatunk.

Minden olyan szituációban, ahol nincs kellő readünk/okunk arra, amit csinálunk és ellenfelünk laptartománya homályos előttünk, a legjobb, ha feladjuk a leosztást ahelyett, hogy határeset döntést hozunk. Rájöttem (és ez még mindig megtörténik), hogy mikor egy határeset döntést hozok, sokkal gyakrabban hozok rossz döntést, mint jót, és ez nyilvánvalóan egy nagy hiba a játékomban. És ahogyan én látom sok más játékos játékában is.

Visszatérve a példaleosztásokra; továbbhívunk 6-7bb-t a 8bb-s kasszába, és ellenfelünk megad. A turn (sorrendben) 8d, Jh, Ts, Jd, 5s. Mit tegyünk? Általában 16bb-t emelek vagy hasonlót az efféle helyzetekben, még akkor is, ha nem jött le egy húzólapom sem. Amit szeretnék, hogy megértsük azt, hogy ezen lapok némelyike nagyon előnytelen a mi lapunknak, némelyike nem, de ennek ellenére mindkét esetben meghívjuk a turnt.

Mikor setünk van egy ilyen asztalon megint csak hívunk. Kivéve AA-szal A22 flopot követően. Ilyenkor jobban szeretek passzolni, és inkább engedem az ellenfelet blöffölni, mivel nagyon ritka, hogy itt valaha is nagy lapja van.

Check-fold, check-call játékok 1pár típusú lappal

A check-fold játék nem rossz néha. Ez olyasvalami, amellyel mindenképp variálhatjuk a játékunkat az erre alkalmas játékosok ellen, vagy ha észreveszünk valamit az ellenfelünk időzítéséből, vagy ha egyszerűen úgy érezzük, hogy verve vagyunk , akkor a check-fold tökéletes lépés, azonban ez ne legyen jellemző játékunkra.
A check-call biztosan az a lehetőség, melyet a legtöbbször látok más játékosoktól. Ez igazán felidegesít, mert annyira rossz játék. A check-call játékkal alapvetően kiadjuk a kezünkből a kezdeményezést egy gyenge 1 pár-szerű lappal pozíción kívül, és ellenfelünknek nagyon sok információt nyújtunk a kezünk erősségéről. Ne értsetek félre, néha egy olyan ellenfél ellen, aki imád floatolni ez HELYES játék egy száraz boardon, de ugyanúgy mint a check-fold, ez is olyasvalami, amelyet csak alkalmanként kell belevinni játékunkba. Egyébként mivel ez a két lehetőség csak alkalmanként hasznos, az alapvető játékunk az emelés és egy visszaemelésre való dobás legyen (bet-fold).

Egy másik dolog, amit szeretnék kihangsúlyozni (ez a check-call témához tartozik, a check-callt turnön legmagasabb párral nagyon sok TAG fish csinálja!!!) az a félelem attól, hogy visszaemelnek ránk. Amikor visszaemelnek ránk turnön, akkor fájó, hogy fel kell adnunk a leosztást, de nagyszerű a játék egészét nézve, mert ellenfelünk pontosan tudatja velünk, hogy hol állunk a leosztásban. Nagyon kevés olyan ellenfélbe futhatunk bele, aki elég trükkös ahhoz, hogy ilyen helyzetben blöff-raiseljen vagy félblöff-raiseljen. Tehát igen könnyen dobhatunk, amikor visszaemelnek ránk, és igen biztosak lehetünk abban, hogy boldognak kell lennünk, amiért ellenfelünk ránk emelt, és nem hagyta, hogy megint hívjunk riveren. Röviden: pozíción kívül emeljünk azon kész lapjainkkal, melyek valószínűleg jobbak ellenfelünk lapjánál, emeljünk addig, míg vissza nem emelnek ránk (az egyetlen kivétel ez alól az, mikor ellenfelünknek megvan azon csúnya szokása, hogy visszaemel ránk turnön. De általában hitelt adok ellenfeleimnek mindaddig, amíg nem látok egy berögzött sémát. Ekkor igazodok. :)

Két utcás blöff Kxx vagy Axx asztalon. Ne csináljuk!


Támadjunk két utcán át a jó húzólapokkal Axx vagy Kxx asztalon, de a legtöbb határeset húzólappal egyszerűen passzoljunk. Bármilyen nagy húzólappal (színhúzó+lyuksor, sorhúzó+pár, színhúzó+pár) két utcán keresztül támadjunk. A TAG ellenfelünk lefloatolt K53 szivárvány flopon, és úgy gondoljuk, hogy 66-TT van nála az esetek többségében. Mit tegyünk?

Variáljuk játékunkat:
Adjuk fel a kasszát az esetek többségében, de figyeljünk arra, hogy ki kell egyenlítenünk laptartományunkat, tehát szeretném, ha néha rájátszanánk ellenfelünkre a semmivel, így a későbbiekben, mikor másodszorra támadunk turnön, nem tudja majd mit tegyen, és sokszor hibás döntést hozhat és határeset lappal megadhat.
Ha visszapasszolja a turnt, akkor blöfföljünk a riveren (kivéve akkor, ha sejtjük, hogy KQ szerű lappal is visszacheckelne turnön). Ez egy olyan szituáció, ahol azt hiheti, hogy közel 0%-ban blöffölünk, így valószínűleg dobni fog (úgy értelmezi ezt a játékot, hogy pot kontrollt alkalmaztunk megelőzően a turnön). Csupán azok ellen a TAG játékosok ellen játsszunk így, akik le akarnak játszani és rendszeresen floatolnak, valamint megpróbálnak tőkét kovácsolni a pozícióból.

Ha nem értenéd, itt van egy példa:

(6 max) - $2/$4 - No Limit Hold'em
Seat 1: X ($83)
Seat 2: TAG with little history ($444.30)
Seat 3: X ($131.50)
Seat 4: X ($60)
Seat 5: X ($814.90)
Seat 6: Fees ($406)
X posts the small blind of $2
X posts the big blind of $4
The button is in seat #3
*** HOLE CARDS ***
Dealt to fees [{#} {#}]
fees raises to $14
X folds
TAG calls $14
X folds
X folds
X folds
*** FLOP *** [{#} {#} {#}]
Fees bets $24
TAG calls $24
*** TURN *** [{#} {#} {#}] [{#}]
Fees checks
TAG checks
*** RIVER *** [{#} {#} {#}] [{#}] [{#}]
Fees bets $60

Hívni az ijesztő lapokra (scare cards)

Egy másik dolog, amire figyelnünk kell, hogy meghívjuk az ijesztő lapokat. Tegyük fel, hogy bármilyen lap van nálunk, egy gyenge kész lap kivételével (mint egy Jx vagy 8x, amelyekkel mutatásba akarnánk keveredni). Ennek következtében laptartományunk tartalmaz húzólapokat, nagy lapokat és air-t is. Nézzük meg a következő helyzetet:

Emelünk gombról és az egyik vak megad. Flopra J85 szivárvány jön, tovább hívunk ő megad (és tételezzük fel, hogy ellenfelünk egy gyenge TAG vagy fish, nem egy őrülten emelgető vagy hasonló játékos, de nem is túl laza. Habár hadd javítsam ki magam, hiszen vannak olyan fishek, akik majdnem minden flopon megadnak és majdnem minden turn folytatólagos hívásra dobnak. Tehát ismerjük fel ezeket a játékosokat, és csoportosítsuk be őket azok közé, akik ellen két utcán át támadunk). Egyébként a turn egy bármilyen Q. Mit tegyünk most?

Válasz: Emeljünk

Csak a QJ és a T9 az olyan lapok, melyeknek kedvezett ez a kártya, ellenfelünk laptartományának többi lapjának ez a dáma nem volt ideális, mivel bonyolultabb szerkezetűvé tette az asztalt, valamint fölé lap, ami nálunk simán lehet a preflop emelésünk után.

Nyilvánvalóan mivel a nagyon erős lapjainkkal is értékért kellene ilyenkor hívnunk, és mivel ebben a szituációban nagyon sok fold equity rejlik meg kell próbálnunk blöffölni/fél-blöffölni ilyenkor gyakorlatilag azokkal a lapjainkkal is, amelyeken a dáma nem segített.

Az utolsó szituáció amelyről beszélni szeretnék igen alapvető:

NE PASSZOLJUNK VISSZA TURNÖN POT KONTROLL MIATT, HA VALÓSZÍNŰLEG NÁLUNK VAN A LEGJOBB LAP, KIVÉVE HA NYOMÓS INDOKUNK VAN RÁ.


Például AK-junk vagy KQ-nk van AT5 vagy K94 flopon (szivárvány vagy két színből álló). Flopon cbetelünk és ellenfelünk megad. Pozícióban vagyunk. Tehát a kassza 11bb-s, és mi továbbhívtunk 8BB-t. A turn bármi lehet, a pot most 27BB-s. Itt bet-foldolnunk kell 20-23 BB-t értékért. Csak abban a helyzetben nem ez a legjobb játék, ha tudjuk: ellenfelünk imád húzóra vadászni, és a húzólap kiegészült, vagy tudjuk, hogy ellenfelünk rengeteget dob turnre second barrelre, vagy hajlamos rengeteg riveren blöffölni, ha a turnön mi checkoltunk VAGY tudjuk hogy gyakran check-raise félblöfföl turnön. Ha ez a helyzet, akkor igazítsuk a játékunkat eszerint, máskülönben a bet-fold az optimális játék!

A következő részben a turn check-raise játékkal foglalkozunk.

Az előző részeket itt találod >>
TAG
Elküldöm ismerősömnek