Bond18 stratégia - Néhány fontos dolog, amit sok időmbe telt megtanulni (5-6. rész)

Szerző: Bond182011. június 09., csütörtök 10:35

Tony Dunst (Bond18) versenypóker stratégiai sorozatának új darabjában a 3bet/4bet játékról és a pókeres tévhitekről olvashattok.

A sorozatot fordította: Shokyu


Ötödik rész: 3-bet/4-bet

Nehéz megtalálni a helyes egyensúlyt a túl sok preflop visszaemelés és a túl kevés között. Egész sokáig csak 3-beteltem megállás nélkül, pusztán hogy megnehezítsem a többiek életét az asztalnál, illetve, hogy építsem az image-et. Egy ideje viszont, jó pár cikk után, úgy érzem, visszafogtam magam kicsit, és rátaláltam az egyensúlyra.

Tony Dunst
Bond18

Én a 3- és 4-beteket két kategóriára osztom: value és re-steal blöff. Ez a cikk leginkább a 3-betről fog szólni, egész egyszerűen azért, mert jóval gyakoribb, mint a 4-bet. Valószínűleg hónapokon keresztül játszhatsz preflop 4-bet nélkül, úgy, hogy ez ne legyen komoly hiba a játékodban, különösen az alacsonyabb téteken. Úgyhogy beszéljünk is akkor a 3-betekről:

Az első fontos tényező 3-beteléskor a stack mérete. Ha 27 BB alatt van a stacked, szinte az összes 3-beted all-in legyen. Noha vannak kivételek, az olyan játékosoknál, akik nagyon komolyan vesznek egy all-in-t, de buta módon képesek megadni az effektív stack nagy részét egy sima visszaemelésre. Az ilyen helyzetekben, ha a button mondjuk 3X-t emelt és egy erős lappal ülünk a nagy vakban, érdemes 9X-ig emelni és check/call-olni vagy all-in menni a flopon, attól függően, hogy milyen az ellenfelünk. Ha a stackünk ekkora részét betettük már preflop, soha nem szabad dobnunk a flopon.

Most nézzük az úgynevezett „go and go” játékot, ami azonban a 28-36 BB körüli stackeknél az igazán hatékony. Az alap feltevés ez: all-in menni preflop az emelésre túlságosan overbetnek tűnhet, ugyanakkor túlságosan erős a kezünk ahhoz, hogy csak megadjunk. Ezért itt emelünk egy akkorát, hogy a flopon való all-inünk (illetve néha check/call-unk) természetesnek tűnjön.

Egy példa:


35 BB-s a stackünk, az ellenfelé 40, {#}{#}Q lapunk van a nagy vakon.

Preflop: Mindenki dob a CO-ig, aki 3 BB-ig emel. A leggyakoribb hiba itt, amit sokan elkövetnek, az az, hogy túl kicsit emelnek vissza. 28 BB-vel a 9X-es emelés nem rossz, de egy ilyen helyzetben hízlalnunk kell a potot, szóval inkább egy 11 BB-s visszaemelést javasolnék. Ha vannak ante-k is a játékban már, és a CO megad, akkor itt a kassza kb. 24 BB lesz, úgy hogy nálunk 17 maradt. A flopok nagy többségénél ilyenkor az open-shove legyen a játékunk. Az egyetlen kivétel akkor legyen, ha nagyon eltalált minket a flop (például {#}{#}{#}2, ilyenkkor jobb játék a check/call all-in). Ennek az elolvasása után, ha bárkit is meglátok 3-betelni ilyen helyzetben, majd foldolni a flopon, csak azért mert félsz all-in kerülni, nagyon mérges leszek…

A másik fontos dolog a 3-bet méretezéskor, hogy sokan nem következetesen csinálják. A legrosszabb dolog, amit látni lehet, amikor valaki min-3-betel vagy épp nagyon kicsit emel az erős kezeivel, hogy benn tartsák az eredeti emelőt. A nem gondolkodó játékosok ellen, akik csak azt látják, hogy jó árat kapnak és megadnak, ez még oké is lehet, de minden gondolkodni képes játékos ellen ez a módszer elég rossz, mert egyből elárulod vele a lapod erejét. Sokszor látni ezt, még a magasabb téteken is, jó játékosoktól, és minden alkalommal mikor meglátom, hogy egy jó játékos az AA/KK-lyal min-3-betel egy másikat, csak nevetni tudok, hogy mennyire átlátszóan képesek játszani egyesek. A legfontosabb szempont a visszaemeléseinknél az effektív stack kell, hogy legyen és nem a lapunk ereje.

Térjünk most át a a re-steal 3-betekre. Ezek véghezviteléhez fontos, hogy megértsük a meta game-t, vagyis a játék dinamikáját. Sokat 3-beteltünk mostanában? Mutatáskor kiderült a 3-beteinkről, hogy erős lapot takartak? Közel vagyunk a buborékhoz? Mik a pozíciók? Az ellenfelünk sokszor emel? Olyan ellenfél ellen játszunk, akinek nagyon fontos a pénzbe jutás? Figyel ellenfelünk egyáltalán az asztal dinamikájára?

Két féle re-steal létezik: a re-steal all-in és az olyan re-steal, amikor hagyunk magunk mögött zsetont és dobunk egy visszaemelésre. Nézzük meg mindkét fajtát alaposabban:

All-in re-steal: A megfelelő stackméret ehhez kb. 13-21 BB. 13 BB alatt már nem nagyon van fold equity-nk és a 22 BB feletti shove-ok közepes lapokkal pedig elég kockázatosak, ezért optimálisabb a megadott tartomány. A legtöbb 3-bet steal all-inünk lehetőleg a HJ, CO, dealer és SB emelések ellen történjen. A játékosok legtöbbje nem fog elég lazán emelni a többi pozícióból, hogy elégszer dobjanak a visszaemelésünkre. Érdemes ezt a move-ot olyan lappal megtenni, aminek van valami értéke is, tehát az egyszínű ászok, suited connectorok (egy vagy akár két lyukkal is), alacsony broadway lapok. Ugyanakkor lesznek helyzetek, amikor re-steal all-in menni +EV lesz bármilyen két lappal (leginkább a buborék játéknál), úgyhogy, ha észreveszünk egy ilyen szituációt, ne féljünk ki is használni azt, bármink is legyen.

Re-steal zsetonokat hagyva magunk mögött: A legfontosabb itt is a zsetonméret. Mivel utálom betenni a stack-em 30%-át preflop, csak hogy dobjak a flopon, ezért ezt a move-ot nem is használom addig, amíg legalább 35 BB az effektív stack. Lehetnek helyzetek, amikor 30 BB alatt is tudsz így lopni, de nem ez a jellemző. Illetve nagy különbség van, hogy pozícióból vagy azon kívül lépjük meg. Pozíción kívül megpróbálok 2-3 BB-vel többet emelni, így kevesebbszer fogok megadást kapni, és ritkábban kell egy nagyobb pot-ért játszanom OOP gyenge lappal.

Példa:

40 BB effektív stack, nálam 57s, és jónak látom a helyzetet re-steal-elni.

A, Az eredeti emelő CO, míg én dealer vagyok. A CO 3 BB-t emel, amire én 8,5-9,5 BB-ig emelek vissza. Itt, ha megadja és egy erős draw-t flop-olok, megpróbálom betenni a stack-em függetlenül attól, hogy passzol-e vagy emel. Ha gyenge draw-t kapok, és ő check-el, akkor én is így teszek. Ha párom lesz és emel, akkor dobok. Ha párom lesz és check-el, akkor a döntésem nagyban függ a flop textúrájától és az ellenfelemtől.

B, Az eredeti emelő CO, én pedig nagyvak vagyok. A CO megint 3 BB-t emel, itt viszont már 10,5-11,5 BB-ig fogok emelni. Ha megad itt és erős draw-t kapok, akkor pot közelit hívok, tudatva vele, hogy nincs fold equity-je velem szemben. Ha párom lesz, akkor szintén a flop textúra és az ellenfelem ismeretében próbálok döntést hozni. Minden más esetben csak simán passzolok és valószínűleg dobok is a legtöbb emelésre.


Végül nézzük meg a 4-betet. Nyilván mindenki tudja, hogyan kell 4-betelni egy erős lappal, miután valaki 3-betelt minket. Inkább nézzük meg azt a helyzetet, amikor széles laptartománnyal 4-betelünk annak reményében, hogy dobni fog ellenfelünk. Ez elég ritka move lesz, és nagyon-nagyon függ az adott játék dinamikájától.

Úgy vélem, hogy az optimális effektív stack erre 37-43 BB körül van. Persze még az optimális effektív stackméretek is függhetnek ellenfelünktől, mivel lesz olyan, aki 3-betel 32 BB-ből, majd dob egy all-inre. Egy ilyen helyzetben minden azon múlik, mennyire ismerjük ellenfelünket. Alacsony téteken nagyon kevés játékosnál lesz gyakori a re-steal játék, úgyhogy, ha 4-betre adjuk a fejünket, jó ha tudjuk, hogy tulajdonképpen sokszor egy TT/AQ-szerű lapot próbálunk eldobatni, azzal, hogy kérdés elé állítjuk ellenfelünket, aki nem nagyon gondolkodott ennyire előre, hogy mit is tegyen egy 4-bet esetén a lapjával. Ez azért elég ritka move lesz, még magasabb szinten is, szerintem én is csak heti néhány alkalommal alkalmazom. Viszont, ha észrevesszük valakin, hogy feltűnően sokat 3-betel minket vagy épp másokat az asztalnál, és előjön egy helyzet, amikor megint visszaemel ránk (és könnyíthet a dolgunkon, ha azt látjuk, hogy kisebbeket emel, mint, amikor erős lappal teszi), akkor időről-időre vissza kell vennünk az irányítást és 4-bet all-in kell menni.


Hatodik rész: Tévhitek


Valamit el kell mondanom: sok hülyeséget mondtak nektek, sőt, rengeteget. Igazából nem is biztos, hogy a hülyeség a legjobb szó ide, de, hogy legalábbis félreinformáltak titeket, az tuti. Elmondom az igazat: a legtöbb általános, írott verseny stratégia és gondolkodásmód borzasztó. Ez a sok szemét már annyira elburjánzott a póker közösségekben, hogy hacsak nem töltöd az egész napodat online, vagy nem szerzel egy jó mentort, akkor valószínűleg örökre egyfajta tudatlanságban fogsz maradni miattuk. Engedjétek meg, hogy eloszlassam a legnagyobb tévhiteket, amiket valaha is hallhattatok.

1. „Találsz ennél jobb helyzetet is”. Mi? Mi a franc?? Figyelj, minden olyan helyzetet, ami jó, és ez alatt azt értem, hogy +EV/+cEV, ki kell használnod. Van olyan helyzet, ami +cEV (chip EV), viszont mégis dobnod kell, mert amúgy –EV-s a játék? Van néhány igen. A legnyilvánvalóbb példa az AA dobása egy satellite-n, ahol a helyed már garantált. De mondhatok egy másik példát is:

Nemrég játszottam egy 3000$-os versenyt Melbourneben, kb. 440 indulóval. Nagyon deep volt a struktúra, lassú vakemelkedéssel és magas antékkal. A játékosok 40%-a freerollról jutott be, és kevesebb, mint egy tucat volt csupán, aki képzettnek volt mondható. Ha ezen a versenyen a legelső leosztásban, 20.000 kezdőzsetonnál, 50/100-as vakszinten 22-t kapnék a nagyvakon és a kisvak AKs-el all-in menne, úgy, hogy látnám a lapjait, akkor egyszerűen csak dobnék. Viszont fontos megérteni, hogy ilyen vagy ehhez hasonló extrém szituációban szabad csak feladni +cEV-t. Úgyhogy ne tegyétek többé ti sem!

2. „Te feltetted a versenyedet arra?”. Ezt hallom újra meg újra az élő versenyeken járva. Gondolom leginkább azért, mert élőben alapesetben napi egy versenyt fogsz csak tudni játszani, és egyes főversenyek esetén, egyesek akár hónapokat vagy egy egész évet is várhattak rá. Ennek ellenére ez nem lehet soha kifogás. A versenyen való bent létednek nincs külön értéke, úgyhogy hacsak nem akarod egy palackba zárni a mágikus versenyéleted és eladni a Hallmarknak egy karácsonyi üdvözlőlapért, akkor jobb, ha nem vesztegeted tovább az idődet ezzel a hozzáállással.

Tudod minek van értéke egy versenyen? A zsetonoknak. Ha az ellenfeleid nem mondják egy élő verseny során neked azt, hogy őrült vagy, akkor valamit nem jól csinálsz. Jó példa a játékosok iszonyatos feszességére az all-in és re-steal allin range-ük ilyenkor.

Példa:

Egy 1500$-os WSOP mellékversenyen 15-20 főnyire a fizetős helyektől mindenki dobott hozzám, nálam pedig J5o volt a dealer pozícióban 11 BB-s stackkel, mikor már az anték is játékban voltak. Mindkét vak szokásos, gyenge-feszes játékos volt. Itt én all-in mentem simán, mivel tudtam, hogy mennyire nagyon feszeses fognak csak itt megadni, különösen ilyen közel a buborékhoz. A kis vak kb. 8 évig gondolkodott, mire megadott AQo-val, majd a nagy vak AQs-t dobott el mindenki szeme láttára. Mikor megmutattam a lapjaimat az egész asztal egyszerre hördült fel és kezdett szidalmazni, amiért kockára tettem a zsetonjaimat egy ilyen lappal, mint a J5o. Az igazán jó hozzáállás azonban az, ha igenis merünk kiesés közelébe kerülni, ha az számunkra +EV-s helyzetet teremthet. Csak azért, mert régóta vártunk egy adott versenyre, még nem ok arra, hogy rosszul is játszunk.

3. „Nem akartam egy coin flip-re feltenni az egészet”.
Valószínűleg ez a leggyakoribb mind közül. Az igazság az, hogy mikor fontolóra vesszük a dobást egy ilyen helyzetben, már túl sok pénz van a pot-ban ahhoz, hogy itt valaha is dobjunk. Ha emelsz AQo-val 3X-et és valaki all-in megy 15-20 BB-vel, te pedig úgy véled, hogy ezt AJ+/66+ lapokkal teszi (ekkor 43.5%-od van az ő elég feszes, sosem lopó range ellen, és még így is majdnem coin flip a szitu), akkor egész egyszerűen nem dobhatsz.

Semmi rossz nincs abban, hogy betedd ilyenkor a stack-ed, egészen addig, amíg +EV a helyzet, márpedig legtöbbször az lesz, különösen miután már anték is játékban vannak.

4. „Az ellenfeleim nagyon jók, megpróbálom elkerülni a bajt”. Nézd, muszáj, hogy magabiztos legyél a játékodban. Ha nagyon úgy érzed, hogy mégis túl sok jó játékos vesz körül, akkor valószínűleg rossz versenyen vagy (hacsak nem satellite-ről jutottál be). Egész valószínű, hogy ellenfeleid nem olyan jók, mint azt feltételezed róluk, akár az eredményeik alapján. Fontos, hogy legyen benned egy egészséges arrogancia. Az rendben van, ha sok jó játékossal egy asztalon ülve feszesen kezdesz eleinte, de ne legyél akkora nit, hogy szabadon gázolhassanak át rajtad, miközben te totálisan lebénulsz. A versenypóker borzasztó lélekölő tud lenni, de az asztal tudtára adni, hogy legyőzve érezzük magunkat, csak garantálja bukásunkat.

5. „A versenypóker a túlélésről szól”.
Nem, nem igazán. Inkább a +EV-s helyzetek megteremtéséről szól. Azt hiszem, tulajdonképpen eddig is erről beszéltem, mégis úgy gondolom, ez egy nagyon gyakori tévhit manapság.

(folyt. köv.)

Cikkünk Bond18 engedélyével készült


Kapcsolódó stratégia:

Bond18 stratégia - Néhány fontos dolog, amit sok időmbe telt megtanulni (3-4. rész)

Bond18 stratégia - Néhány fontos dolog, amit sok időmbe telt megtanulni (2. rész)

Bond18 stratégia - Néhány fontos dolog, amit sok időmbe telt megtanulni (1. rész)


További stratégiák


Elküldöm ismerősömnek