Szusza pályázati videók - 10. Gabson (javított)  

Gabson:

Sziasztok, Gabson vagyok! 3 éve ismerkedtem meg a pókerrel, hobbi szinten űzöm,de megfordult már a fejemben, hogy egyszer ebből szeretnék megélni, de ez egyelőre csak távoli cél és egy elérhetetlennek tűnő álom. Először interneten playmoney-ban, később baráti társaságban kezdtem el játszani. Amikor már valódi pénzben ment a game, akkor csak micro limites sh cg-t játszottam, sikerült eljutnom NL25-re, ahol megragadtam,kicsit belefásultam,motiválatlanná váltam illetve meg kellett csapolni a rollomat.

A nagyszerű magyar sikereken felbuzdulva kezdtem el némi kihagyás után újra pokerezni, de már csak MTT-vel foglalkozva Mondhatni, hogy ebben a típusban is kezdő vagyok, rengeteg mindent tudnék és szeretnék még tanulni, kellően motiváltnak érzem magam, hogy eljuthassak legalább közepes limitre, ahol nyerő játékossá válljak és ez a pályázat egy remek alkalom erre, amit szeretnék megragadni és a céljaimhoz ezáltal közelebb jutni, vagy meg is valósítani azokat, amelyek: a téthez mért megfelelő játéktudás és bankroll, folyamatos fejlődés. Legtöbb időmet ennek szentelem, nem ritkák a 10+ órás sessionök sem. A játékom javítása érdekében sokat fórumozok és próbálok minél több videot megnézni és azt meg is érteni.

Könyvek közül Phil Gordon Kis zöld könyvét olvastam el, illetve Ed Miller- Bevezetés a hold'em pókerbe.Külföldi videok közül két Card Runners videot néztem, Stinger és Muddy Water készítette.

Admin: A nem publikus infókat továbbítottuk Szuszának.

Feltöltés dátuma2010. 04. 25
Videó feltöltőjeGabson
JátékNo Limit Hold'em
TípusMTT
Méret30.02 Mb
Tét1-10$
AsztaltípusShort Handed
Asztalszám1
TeremPokerStars
Letöltések129

Videó letöltése Kapcsolódó fórum topic Kapcsolódó fórum topic