Köszi, igen így utólag átgondolva pár óra pihenővel már ésszerűnek hangzik a kisebb visszaemelés. A gond sztem az lehet hogy jelenleg nem tudok elvonatkoztatni az SNG-ktől, a rengeteg fish miatt, az másjátékot igényel.
Amugy az SNG-k, általában stabilan mennek mostanában sajna nullásan, mert ha pluszos vagyok mindig megkívánok valami MTT-t, amit tudom hogy nem szabadna, csak az előre eltervezett úton haladni.
Amugy 20 dollárt fizettem be kb fél éve és felmentem 240ig, szépen haladva a 0,5 - 1 - 2,5 majd az 5$ beülőkig, majd jött egy nagyon rossz széria január - februárban és visszaestem 100 környékére, most ezen mozgok. Március - Áprilisban kicsit kevesebbet tudtam játszani, de nem sikerült elmozdulnom.
Saját játékom elemzésében arra jutottam, hogy a kezdeti sikerek után a visszaesést a tanulás okozhatta, próbáltam több elemet beleépíteni a játékomba és ez szokszor negatívan jelentkezett. Most úgy érzem hogy a sok tanulás pozitívan jelentkezik, mert kezd összeállni egy új tudáshalmaz ami több elemet tartalmaz. De persze a tanulás és a tapasztalás folyamatos. Ezért is gondoltam hogy "beköszönök", mert még többet szeretnék megtudni a játékról és ezt már csak kérdezz - felelek formában sajátíthatom el.
|