Idézet:
barnanag eredeti hozzászólása
Azt mondod még a BOSS-t is űbereli? Pedig azt elég nehéz 
|
Fogalmazzunk úgy, nehezen tudom elképzelni, hogy bármelyik network állománya alul tudná múlni a Nordica-t idiotizmusban, képzetlenségben, és az ezekhez társuló egészen elképesztő bátorságban és agresszivitásban. Tengerentúli idő szerint az esti órákban néha teljesen kezelhetetlen a helyzet, annyi idióta van bent, akik "kinek nagyobb a hímtagja" vetélkedőt tartanak. Láttam már olyan termet (hálózatot), ahol arányaiban még több volt a reménytelen játékos (Poker Royale, ahol NL50-en is playmoney érzése volt az embernek, annyira fogalmatlan volt a játékosok nagyobb része), viszont ott nem volt ennyi agresszív amerikai önjelölt zseni, nem repkedtek időszakonként folyamatosan az all-in-ek.
A fentiekre persze mondhatjuk, hogy ez a jó, mert van kitől nyerni. Ez igaz is, a nagyobb baj az, hogy sz..at az rng 2 hónapja, és ez így együtt kezd már nagyon sok lenni. Minden nap körülbelül három agyvérzést kapok némi túlzással. Nyerni lehet persze így is, annyira gyenge a mezőny, hogy az ellenkezője lenne a csoda, viszont a gáz az, hogy nagyságrendekkel kevesebbet keresek, mint amennyit egy mérsékelten gyenge lapjárással is keresnem kellene, annyi kirívó badbeat ér március óta.
Ja, ha már arról volt szó, hogy alig tudok shortstack-eket verni jobb lappal, itt egy gyöngyszem ismét jó 20 perccel ezelőttről:
AKo vs ATo, nálam az AK persze. Flopon van K, viszont nincs T. Ki nyert mégis?

A "változatosság kedvéért" természetesen sora lett az AT-nek. (Pénze alig volt, így tulajdonképpen anyagilag nem buktam szinte semmit, viszont kaptam megint egy pofont a jó Merge-től.

)