Épp most akartam linkelni a Napi Gazdaságos cikket
A T. Elnök úr a online póker site fejlesztését firtató kérdésre, gyönyörű szépen mellébeszélt és az új online fogadási oldalukról (amit már régóta beharangoztak, hogy lesz) kezdett beszélni.
A következő kérdésből viszont kiderül, hogy még csak most keresik a fejlesztőt az online póker sitera. (Amit jelenleg szerinte még ők sem szervezhetnének.)
Ez szerintem azért érdekes, mert vagy egy működő rendszert kell, hogy megvegyenek vagy egy újat fejleszteni, ami hosszú idő.
Komolyan mondom, hogy az ilyen cikkek nálam teljesen kiverik a biztosítékot. Teljesen. Hogy lehet valaki ennyire álszent és hogy beszélhet nyugodt szívvel ekkora baromságokat? Lassan elkezdek hinni a karmában, főleg hogy ugye már tudom, mi történt azzal az emberrel, aki a pókerrel kapcsolatos "apa veri a lányát" stílusú reklámhadjáratot indította úgy, hogy közben azt az illuziót próbálja kelteni a hozzá nem értő emberekben, hogy bezzeg a tippmixelő, lottózó és kaparós sorsjeggyel játszó hazánkfia családja meg boldog és kiegyensúlyozott.
A minap a csekkeimet fizettem be a postán. A sorban előttem 5 nyugdíjas volt, akik közül 3-an vettek lottót (jellemzően 2-4 szelvényt), de volt aki kaparós sorsjegyet is vett. Na most ugye pont ezek azok a nyugdíjasok, akiknek a kosara a boltban igen szegényes és még a gázszámlát is alig tudják kifizetni. Persze a lottóra van pénz és a sorsjegyre is. Az egy dolog, hogy függő emberek, de legalább a Szerencsejáték Zrt-nek nem kéne úgy beállítani a dolgot, hogy az ő játékait játszó játékosok boldog emberek. Képmutatás. Karma.
-You raised tens on a lousy three-flush?
-That's what it's all about, isn't it? Making the wrong move at a right time.
(The Cincinnati Kid)
Veni, vidi, vici - Regeltem, a reghez leültem, majd elvertem
Blog: http://www.pokerakademia.com/poker_blogok/orang3j3ws99/
Topic:http://www.pokerakademia.com/vBullet...tml#post345750
++++++++++1.
Komment nélkül, az elsőtől az utolsó szóig egyetértek.
Jav.: a link már nem elérhető, új linkje: Napi Gazdaság
Utoljára módosítva: CantusPutnok által: 2011. 01. 31. 09:55
"If we can see both positive and negative variance in its entirety, then we will be able to remove our emotions from the game.
This allows us to make better decisions, expedite the learning process, tilt less, and make better bankroll decisions."
- threads13 -
"mondjuk 9/9 ellen még 2 hátlappal is betettem volna" - RMVernyul -
100%-ig egyetérteka teljes kommenttel. A fenti mondathoz még annyi, hogy a csodálatos reklámjuk szerint aki tippmixel, lottózik meg sorsjegyezik, az a közösséget támogatja, tehát mintapolgár. WTF....
YouTube - Az ország hősei
Na én ettől a fentitől rókázom zsinórban.
Bónusznak:
http://net.szerencsejatek.hu/html/1mb/Joker_Poker.mpg
Utoljára módosítva: Jonas 77 által: 2011. 01. 31. 10:02
Plan the work, work the plan...
Blog: http://www.pokerakademia.com/poker_blogok/jonas_77/
Azért ez a rész is jól hangzik:
"Ez óriási összeg. Gondolom, naponta kap telefonokat és utasításokat, hogy hol hirdessenek, kit támogassanak.
- Téved. Az összegek odaítéléséről egy ötfős, anonim társadalmi tanácsadó testület dönt. (...) A testület tagjainak nevét nem lehet nyilvánosságra hozni, mert nem szeretnénk, ha bármilyen nyomás érné őket."
![]()
napi gazdaságos cikk linkje nem jó, mi volt a címe?
jó lapokkal emelnék, rosszakat eldobnám
Napi Gazdaság Előző hozzászólásomban is belinkeltem, de itt van, nekem ez működik.
"If we can see both positive and negative variance in its entirety, then we will be able to remove our emotions from the game.
This allows us to make better decisions, expedite the learning process, tilt less, and make better bankroll decisions."
- threads13 -
"mondjuk 9/9 ellen még 2 hátlappal is betettem volna" - RMVernyul -