TitusPullo
Válasz jak1 kommentjére
2013. szept. 24. 13:04

Egy 85 éves férfi elmegy az orvoshoz a szokásos éves felülvizsgálatra. Az orvos sperma vizsgálatot is előoír, és átad a férfinak egy üveget, hogy vigye haza, és másnap hozzon benne sperma mintát. A 85 éves férfi másnap visszamegy az orvoshoz, odaadja neki az üveget, éppen olyan tisztán és üresen, mint ahogy előző nap elvitte. Az orvos megkérdi, mi történt. A férfi mesélni kezdi:
- Hát doki, a következő történt. Először megpróbáltam a jobb kezemmel - semmi. Aztán megpróbáltam a bal kezemmel, még mindig semmi. Akkor megkértem a feleségemet, hogy segítsen. Ő is megpróbálta a jobb kezével, aztán a bal kezével, még mindig eredménytelenül. Aztán megpróbálta a szájával, először úgy, hogy bent volt a protézise, aztán úgy is, hogy kivette a fogsorát - még mindig semmi. Még a Pista bácsit is áthívtuk a szomszédból, és ő is megpróbálta. Először két kézzel, aztán a hóna alá fogva, sőt, még a térde közé szorítva is próbálkozott. Az orvos döbbenten kérdezi:
- Megkérte a szomszédembert?
- Igen - feleli az öreg. - De még ő sem tudta lecsavarni az üveg fedelét.

Thorles
Válasz jak1 kommentjére
2013. szept. 24. 13:16

Két fiatal elmegy a szexológushoz.
- Doktor úr kérem, van egy nagy szexuális problémánk. Bemutathatnánk?
- Bemutatni...? Kérem, ahogy gondolják... Tessék, ott a heverő.
A fiatal pár belekezd a dologba, és a szexológus csak ámul-bámul az aktuson. Amikor túl vannak rajta így szól:
- Ez egészen remek aktus volt, hol itt a probléma?
- Sehol, csak saját lakásunk nincs, a szálloda meg drága...

Pepe05
Válasz Thorles kommentjére
2013. szept. 24. 13:29

Egy luxusvendéglőben egy házaspár ebédel. Egyszer csak érkezik egy gyönyörű, csinos, fiatal nő és megcsókolja a férjet.
A felesége felháborodva, önmagából kikelve kérdi:
- Ki ez a nő?
A férj, teljesen nyugodtan
- A szeretőm.
- Én ezt nem tűröm, elválunk, visszaköltözöm a szüleimhez - ordítja a feleség.
- Jó szívem - mondja a férj csendesen - váljunk. De tudod, hogy akkor nincs több hawai nyaralás, karácsonyi bevásárlás Párizsban, sízés az Alpokban, és még sorolhatnám,
Mély csend következik, csak az evőeszközök csilingelése hallatszik.
Egyszer csak belép az étterembe a család egyik barátja, jobbján szintén egy csinos fiatal nővel. A feleség ismét felháborodva:
- Ki az a nő ott Bélával?
- A szeretője - mondja a férj ugyanazzal a nyugalommal.
Kis csend következik, majd a feleség megszólal:
- A miénk szebb.

Pepe05
Válasz Pepe05 kommentjére
2013. szept. 24. 13:30

A szadista, a mazochista, a gyilkos, a nekrofil, a zoofil és a piromániás üldögélnek a pszichiátria kertjében, és szörnyen unatkoznak.
Egyszer csak megszólal a zoofil:
- Mi lenne, ha megdugnánk egy macskát?
Erre a szadista:
-Igen, dugjuk meg, aztán jól kínozzuk meg.
A gyilkos közbeszól:
- Dugjuk meg, kínozzuk meg jól, aztán öljük meg!
A nekrofil lelkesen:
- Dugjuk meg, kínozzuk meg, öljük meg, aztán dugjuk meg mégegyszer!
A piromániás is beszól:
-Dugjuk meg, kínozzuk meg, öljük meg, dugjuk meg még egyszer, aztán gyújtsuk fel!
Rövid csend, mindenki a mazochistára mered, majd megkérdik:
- És te nem szólsz semmit?
- MIAÚÚÚÚ...

Pepe05
Válasz Pepe05 kommentjére
2013. szept. 24. 13:31

Pszichológiai vizsgálaton a katonaságnál:
- Állva szokott vizelni?
- Igen, persze.
- Általában vagy minden esetben?
- Hát ha szarok, azért külön nem állok fel!

Pepe05
Válasz Pepe05 kommentjére
2013. szept. 24. 13:31

Biró:
- Hol volt ön 1993. július 7-én este nyolc órakor?
Tanú:
- Hol lettem volna? Otthon ültem, egyik szememmel a naptárt, a
másikkal az órát figyeltem.

Pepe05
Válasz Pepe05 kommentjére
2013. szept. 24. 13:32

Egy férfi napozik a tengerparton. Este nézi magát a tükörben és
látja, hogy mindenhol szépen lebarnult, csak a farka maradt fehér.
Másnap kimegy a tengerpartra és beássa magát a homokba, csak a farkát hagyja kinn a napon, hogy az is barna legyen. Arra sétál két idős hölgy, megállnak a dákó előtt és nézik hosszasan. Az egyik megpiszkálja
a napernyőjével, majd bánatosan mondja a barátnőjének:
- Látod drágám, ez a dolog engem 20 évesen nagyon izgatott, 30 évesen megőrültem érte, 40 évesen könyörögtem érte, 50 évesen a lelkemet odaadtam volna érte, 60 évesen imádkoztam érte, itt vagyok 70 évesen, a k*rva életbe, vadon terem, és én nem tudok lehajolni érte!

Pepe05
Válasz Pepe05 kommentjére
2013. szept. 24. 14:49

A rendőr felesége otthon van három férfival.
Mikor a férj hazajön, a három ember kimegy az erkélyre elbújni, de csak három zsákot találnak, és abba bújnak bele.
Bemegy a rendőr a felesége szobájába:
- Tudom, hogy megcsalsz, most is férfi volt nálad!
Kimegy az erkélyre meglátja a három zsákot, az egyikbe belerúg, az elkezd ugatni. - Ebben csak egy kutya van - gondolja a rendőr.
Belerúg a másikba, az elkezd nyávogni. - gondolja ez biztos csak egy macska.
Belerúg a harmadikba, semmi. Belerúg még egyet, megint semmi.
Belerúg egy k*rva nagyot, a pasi a zsákban végre megszólal:
- Krumpli vagyok, nem érted b*zdmeg, krumpli!

TitusPullo
Válasz jak1 kommentjére
2013. szept. 25. 20:32

Pasas felmegy egy prostival a szállodába. Amíg fürdik, a prosti mindenét ellopja és távozik. A pali kiáll az erkélyre és az elszaladó prostira mutatva kiabál:
- Emberek, b@sszák meg, ki van fizetve!

The Trooper
Válasz jak1 kommentjére
2013. szept. 25. 21:37

Egy vendég állandóan a legerősebb altatókat kéri a szállodai orvostól,
mégis minden éjjel nőkkel szórakozik a bárban. Egyszer meg is kérdezi tőle
az orvos:
- Nem hat az altató amit adtam?
- Dehogynem, doktor úr, a feleségem úgy alszik tőle, mint a bunda.