van Gerwen
Válasz ceewyl kommentjére
2017. máj. 19. 0:33

Nem tagadom, gyerekek, én szabályosan beszartam a döntő közben, még most sem térek magamhoz. Máskor ennyi piától már óriás tövön az árokban fetrengek, most meg szinte színlózanul inkább hazajöttem, mert akármennyit ihattam volna, úgyse hatott volna az idegtől és izgalomtól. Hihetetlen, de tényleg, 7-2-nél is teljesen temettem Gerwent, majdnem felrobbant a feje, miközben minden idők leglúzerebb darcosa haláli nyugalommal dobálta a nyilakat, a legvégén meg pláne, a comeback ellenére is. Számomra ez most ugyanolyan élmény volt, mint az idei Super Bowl, fölülmúlhatatlan. A korcsmában még szerencse, hogy a végére csak a törzsinasok maradtak, mert amúgy tele lenne a net videókkal, ahogy hatalmasakat kurjantottam, ujjongtam, táncoltam, hörögtem, sírtam meccs közben. Wright egyébként ajándékba kapta az elődöntőben a győzelmet, hogy aztán Ludas Mátyás módjára háromszorosan adja vissza. Meg is nézem megint a döntőt, miközben megfogyasztom a tejfölös nyúlpaprikást. A félnótás inast meg eddig se néztem szarba se, de azok után, hogy eladta a lelkét holmi aprópénzért, még lepkeinges bedbítdanki szintje alá is sikerült megsüllyednie. Óóóóóóóóó Májkül fáááááááán Gerweeeeeen!

van Gerwen
Válasz ceewyl kommentjére
2017. máj. 19. 0:38

A csapatban majd elkenik mindenki száját!


Ez akár meg is lehet, de sovány vigasz lesz teljesen lutri, rapid lebonyolítású karalábé-kupát nyerni, ahol a színvonal nem éppen az eget verdesi, s tájföldi meg magyar vakok is elindulnak, igaz, a skótoknak még ennek ellenére sem sikerült abszolválniuk sosem. :)

WINAMAXDONK
Válasz Koszka9999 kommentjére
2017. máj. 19. 0:57

Ha még az az apropénz jött volna de elvitte más hahah :D

van Gerwen
Válasz WINAMAXDONK kommentjére
2017. máj. 19. 1:03

Akkor ma is nagyot mentél, félnótás inasom. :D Van valami hörgő program?

WINAMAXDONK
Válasz Koszka9999 kommentjére
2017. máj. 19. 1:21

Nem tudom apród még 2asztalon játszom .Te vagy a kereső inas.

van Gerwen
Válasz WINAMAXDONK kommentjére
2017. máj. 19. 2:03

Nem kerestem azóta sem, csatlós, mert a döntőt hörgöm újra végig. 5200-as 8 max efté azért így is csemege, olyan online és élő legendákkal, mint €urop€an és Jeans89. Utóbbi inasról még mindig hatalmas az az ezer éves kép, amikor egy szál semmiben dollárezrekkel pózol.

csiga19794
Válasz Koszka9999 kommentjére
2017. máj. 19. 5:47

Jelentem apuci a döntő bevonulásánál elhumókázott:)
Megint az év meccséről maradtam le?

van Gerwen
Válasz csiga19794 kommentjére
2017. máj. 19. 10:20

Jelentem apuci a döntő bevonulásánál elhumókázott:)
Megint az év meccséről maradtam le?


Ezt inkább nem is kommentálom, de sokatmondó, hogy a félnótás nem elég, hogy az elvileg kedvencz inasa, Wright ellen fogadott, a szokásos furulyája után még az avatarját is eltüntette, helyette meg kitett két óriás búzát, abból ő lenne az egyik?

van Gerwen
Válasz van Gerwen kommentjére
2017. máj. 19. 10:22

https://www.youtube.com/watch?v=fMNzWKRl5cQ

Ha lesz egy kis időd két döglés és hájló donkolás között, akkor mindenképp nézd meg, én az éjszaka folyamán csak 3-szor néztem újra a parádét.

van Gerwen
Válasz van Gerwen kommentjére
2017. máj. 19. 10:31

Akárhányszor tekintem meg, még én is megrettenek Gerwen őrjöngésétől, amit az utolsó legben művel a 180 és 137 dobása után, ilyen idegesnek, elvetemültnek még sosem láttam, na meg azt sem, hogy a végén többször is a nem létező haját simogatja. Érezte, hogy ez azért nem rajta múlott, a darcnak is jót tett, hogy feljövőben a skót bohócz, aki képes vele lépést tartani, s nekem is sokkal jobban tetszenek ezek a hatalmas, óriási küzdéssel elért, végletekig kiélezett győzelmek, mint mondjuk tavaly, amikor Taylort leradírozta a döntőben, meg egész évben mindenhol mindenkit.