Legalább az új Puskásba nem kell öntözőrendszert építeni![]()
egy külföldi edző nem örült volna ha megmondják ki legyen kezdő stb. ezért inkább egy puha pöcs után választottak egy arogáns f.szt. Persze itthon ő sem tud de nem is akar megreformálni majd semmit sem, így akik az elmúlt 30 évben jól beásták magukat a " magyar football" irányításába továbbra is okoskodhatnak a háttérben anélkül, hogy bárki is elküldené őket a pcsába.
Kevés pénzből egy top3as keretet összehozott, segített megreformálni az utánpótlást, általa több kapcsolatot is létrehozott a klub ügynökségekkel, növelte a Fradi reklámértékét, nézőket hozott a lelátóra. Felkavarta a magyar állóvizet, amit a belterjes magyar edzők próbálnak védeni, új szemléletet hozott. Nem utolsó sorban visszaadta a reményt a szurkolóknak. Csak ennyit csinált. A magyar edzők mit értek el?
A top3as keret miért nincs a 3ba , az nem az edző felelőssége? Az igazolásai nagy része besült Mateos, Gerson, Tuijp, Valport szart sem érnek, Jenner is csak a vak magyar szurkolók szerint nagyon jó játékos , lassú nincs kezdősebessége nem tud megverni 1-1be egy szélső hátvédet. Technikás jó rugótechnikával de ide ennyi kevés egy légióstól egy kicsivel van a magyar átlag felett.
A nézők visszatértek az tény, én a magyar edzőkkel kurvára nem vagyok megelédedve , örültem volna egy top külföldi edzőnek. De nem minden külföldi isten , nem kell valakire azért úgy tekinteni mert német , holland stb. Moniz is jobb edző mint a magyar átlag de nem kell túlmisztifkálni nem reformált ó itt semmit .