Ez egy fos volt. Nagy bajban vagyunk a következő években, ha ilyenek lesznek az év filmjei. Érződik a történeten, hogy annyira meg akarták csavarni a dolgokat, annyira kreatívak akartak lenni, hogy a saját súlya alatt összedőlt az egész..
a Kék szemű mészáros-t megnéztem, azt nem mondom hogy q*rvajó volt, de ha már moziba mentek, ez a film legalább nem pénzkidobós kategória.
Mi nem tetszett benne?
ha már szóba került az alacsony költségvetésű "scifi", ez szerintem elég ütős:
The Divide (2011) - IMDb
előre szólok, hogy 5.8 pontot adott rá a nép, de vállalkozó szelleműeknek ajánlom! :)
Nagy csavart akartak rakni a végére, de közben meg olyan kesze-kusza lett az egész, hogy inkább irritáló volt számomra, mint izgalmas. Egy idő után meg már kedvem sem volt gondolkodni a filmen, és megpróbálni kibogozni/megfejteni a miérteket, mert annyira unszimpatikus volt az összes karakter(már az elejétől kezdve). Egyikkel sem tudtam azonosulni, ami nálam nagy fekete pont, sorozatokat is inkább úgy választok, amikben megkedvelem a fő karaktert, vagy legalább pár állandó mellékszereplőt. Persze sorozatoknál más, mert ott több évad is lemehet, és a karakterek kibontakozásán óriási hangsúly van, de a filmeken is kell lennie egyfajta karakterfejlődésnek, vagy hogy legalább szurkolni tudj valakinek. Ez sajnos nem így történt(mármint a szurkolás, karakterfejlődés az volt, csak nem érdekeltek az adott személyek).
Ritka beteg film, de ez bejött.
Létezik valami Csernobilos film, ami nem dokumentum, és nem az a címe, hogy Ideglelés Csernobilban?
Én tegnap néztem meg a mozikba a Tűzgyűrűt.. egész jó film lett.. az biztos, hogy a 180millio amit ráfordították bőven látszik, mert nagyon durva, de a story az egész egyszerű.. azért mindenkinek tudom ajánlani!
Látvány 10/9
Történet 10/5
Van ilyen című film, de nem ajánlom senkinek mert iszonyat fos. Az ijesztgetések nagyon bénán vannak megcsinálva, a vége meg úgy össze van csapva, hogy szó szerint idegesen jöttem ki a moziból, hogy ez most mégis mi volt?
Furious 6 (2013) - IMDb
Sok kóla+whiskey, úgy elmegy.
spoiler
https://img.ncore.cc/proxy/b0583f6e5fd7a414790e6e24e5c9cc54/http%3A%2F%2Fglobal3.memecdn.com%2Frunway-in-fast-and-the-furious-6_o_1546275.jpg
nekem valahogy kimaradt ez a film, hátha vannak még akik nem látták:
The Truman Show (1998) - IMDb
zseniális :)