Tegyük fel, hogy potot hívunk. Ekkor az ellenfél egy miniraise-zel két egységet kockáztat két egység reményében, azaz az esetek legalább felében nyernie kell, hogy pozitív hozamú legyen a játéka. Tehát a blöffje hosszútávon akkor nem lesz sikeres, ha mi az esetek több mint felében elkapjuk őt, vagyis range-ünk jobbik felénél kicsit tágabb zónával nem adjuk fel a harcot.
Amennyiben csak a pot felét hívjuk, már az esetek több mint 3/5-ében kell folytatnunk a harcot, hogy ne szívják ki a vérünk. Azaz range-ünk nagyobb hányadával, gyengébb lapokkal is bent kell maradnunk, ami kellő tapasztalat és az ellenfélről lévő beható információk hiányában sok gondot okoz.
Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy a miniraise ellen kétféleképpen védekezhetünk:
1/ nagyobb licitekkel, hogy range-ünk kisebb százalékával - így jobb lapokkal - kelljen csak folytatni a harcot,
2/ cbet range-ünk szűkítésével, hogy range-ünk azon hányada, amivel folytatnunk kell a harcot, erősebb lapokból álljon.
Ez tiszta játékelmélet sklansky-módra. Miniraise esetén pedig igazán szükségünk lehet a játékelméletre, ugyanis olyan játékosok miniraise-elnek, akiknek a játéka teljesen kaotikus, és sok esetben csak a nagyszámok törvénye hatásos ellenük.
Remélem érthető volt. Végre valaki engem is megkérdezett.
szerintem ezeknél a helyzeteknél a legfontosabb tényező a megfelelő read az ellenfélről. van, hogy azonnal fel kell adni a partyt, van, hogy totál air-rel csinálja, egyszerűen fel kell ismerni, hogy mikor mi. meg, hogyha ezt csinálja minden cbetünkre, akkor csak örülni kell, mert egyszer jól kifizeti a nutunkat. egyébként persze idegesítő játék, de azért szerintem egy fokkal advanced-ebb, mint amikor szó nélkül dobnak minden cbetünkre. persze csodálatos dolog a cbet, azért én nem vagyok nagyon elájulva tőle. jobb játékosok simán visszajátszanak rá, és akkor bukó az egész (sebességet kell váltani).. mondjuk nekem még fejlődnöm kell abban, hogy megállapítsam melyik flop megfelelő a cbetre, és melyiken nem kéne eröltetni. de azért már fejlődöm.