Póker Fórum Archívum > Piactér > Bélabácsi és Móriczka MTTSNG stakelésre keres jelentkezőket

Krono
2012. márc. 18. 1:40

Bélabácsi és Móriczka MTTSNG stakelésre keres jelentkezőket

Sziasztok.

A stakereim, Bélabácsi és Móriczka MTTSNG műfajhoz keres jelentkezőket. Azért nem ők nyitották a topicot, mert kevés hozzászólással rendelkeznek, és az esetleges jelentkezők könnyen gondolhatnák, hogy ez a topic fake, hiszen egy inaktív fórumozó nyitotta, és emellett pedig aktívan érintve vagyok a projektben.

A felhívást Bélabácsi blogjában is megtaláljátok.

Az e-mail címre csak a jelentkezéseket várjuk, minden kérdésre ebben a topicban válaszolunk.



Mooriczka (elemző,cg játékos, egy másik oldal oktatósorozatból ismerhetitek) és én úgy döntöttünk, hogy belevágunk MTT sng-k stakelésébe. Igazából az ötlet már kb. fél éve megvan, látva hogy mennyire népszerűek lettek ezek a játékok, illetve mennyivel stabilabban lehet rajtuk nyerni, mint MTT-ken. A „gond” nyilván az, hogy ahhoz, hogy egy játékos sikeres legyen, ahhoz egyengetni kell, ami sok idő és energia, de Mooriczkával sikerült kidolgoznunk egy olyan (viszonylag automatikus) rendszert, amivel ez menni fog. Félreértés ne essen: én nem fogok senkit coacholni és abszolút nem is az a cél, hogy későbbiekben a normál MTT-k felé terelgessük a stakelteket. Viszont lesz privát fórum, ahol aktív leszek, illetve lesz egy coachunk, aki aktívan foglalkozni fog a stakeltekkel.
Ő egyébként Krono (PS-en KronoPP), aki mondhatni a tesztalanya volt a módszerünknek és az ő sikerén felbuzdulva vágunk bele igazából a kiterjedtebb stakelésbe. Persze vele sok szempontból szerencsénk volt és nagyrészt azért a szorgalmának és kitartásának köszönhető a sikere, de azért érdemes megnézni az eredményeit az októbertől, a stakeléstől kezdve illetve előtte. 2,5$-os 180 fősökkel kezdett, aztán mondjuk 2/3 2,5$-os-1/3 8$-os volt az arány, aztán ugyanez fordított arányban, ha pedig minden a terv szerint halad, akkor jövő hónaptól kezdve már 15$-osokkal fogja vegyíteni a 8$-osokat. És ez szerintem egy reális cél lehet minden stakelésre felvett emberünkek.

Na de akkor a lényeg:
180 fős illetve 45 fős freezout turbo sng-kre keresünk stakelésre játékosokat 2,5$, 8$, 15$ illetve 3,5$, 7$ és 15$-os tétekre. Főleg a két kisebb tét jöhet szóba, de persze ha 1 világklasszis mtt sng-s játékos jelentezik, hogy 15$-osra stakeltetné magát, akkor nem fogunk nemet mondani.:)

Amiket mindenképp elvárunk (ezek nélkül ne is jelentkezz):

1. referencia: legrosszabb esetben is legyen 1 ismerősöd, akit 2 ember távolságból (1 nagyon jó ismerősöm ismerje a te ismerősödet) ismer egyikünk és ha nem is kezeskedik érted, de legalább elmondja, hogy megbízhatónak ismer és tényleg az vagy, akinek mondod magad
2. legalább kis téten vmilyen NLHE játékformában, nagyobb mintán nyerő legyél: nem feltétlenül kell MTT sng-ken, de legyen egy alap, amire építhetünk, nagyon kezdők illetve stabil vesztők kíméljenek!
3. egyszerre legalább 9 asztalon tudjál kényelmesen játszani: a multi-table skillek elengedhetetlenek ebben a műfajban
4. ismerj és használj HM-et/PT-t
5. legyen időd/energiád havi szinten 2000 db játékot lejátszani + még elemzésre/tanulásra is időt fordítani

Úgy gondolom azért ezek nem teljesíthetelen feltételek, bár nyilván jelentősen leszűkíti a jelentkezők körét. Ideális esetben olyan játékosokra gondoltunk, akik korábban magasabb/ugyanekkora téten játszottak, de vmilyen oknál fogva saját BR-ból jelenleg nem tudják/akarják finanszírozni a játékukat, illetve olyanokra, akiknek gondot okoz a havi költségek kitermelése miatt a feljebb lépés és annak ellenére, hogy nyerők a limitükön, egyszerűen megrekednek egy adott szinten (pl. 2,5$-os 180 fősökről 8-asra való fellépés nehéz lehet).

Amit mi ajánlunk:

1. stabil pénzügyi háttér, nem kell azon aggódni, hogy egy rossz széria miatt nem fogod tudni folytatni a játékot illetve mi a stakelést
2. egyedülálló, személyre szabott tréning, amivel rövid idő alatt nagy fejlődés érhető el
3. feljebblépési lehetőség akár rövid időn belül is (tudásszint + eredmények tükrében)
4. privát fórum, ahol a kérdéses handeket megbeszélhetik a játékosok az edzővel/stakerekkel

Hogyan jelentkezhetsz?
Küldj egy emailt két héten belül az mttsngstakeles@gmail.com címre a következő infókkal:

1. név, kor
2. melyik termekben milyen nickeken játszottál eddig, milyen típusú játékokat
3. referencia
4. pókerakadémiás/ophus/2+2-s/pokerstrategy-s vagy egyéb pókeres közösségben regisztrálva vagy-e és ha igen, milyen nickkel
5. hány asztalon szoktál és mennyin tudsz maximum játszani
6. milyen tétre/típusra szeretnél stakelést kérni

Mindenkinek igyekszünk válaszolni.

Mooriczka, Belabacsi

slystallone
Válasz Krono kommentjére
2012. márc. 18. 19:50

Üdv, 8-15$os téten milyen roi hozható hosszútávon egy átlagos reg.nek és mennyi idő alatt megy le 1db sng?

Krono
Válasz slystallone kommentjére
2012. márc. 18. 19:58

Üdv, 8-15$os téten milyen roi hozható hosszútávon egy átlagos reg.nek és mennyi idő alatt megy le 1db sng?


Szia

40-45 perc kb az átlagos idő, mialatt lemegy. Átlagregek olyan 10-12% körül hoznak 8-15ön

bkrisz78
Válasz Krono kommentjére
2012. márc. 18. 20:31

Ez gondolom a 45 fősre értendő.(40 perc).
Azért 180-ból 2000db főállásban is elég kemény, munka mellett szerintem lehetetlen. Tehát munka kizárva, ha 2,5$-ból lejátszod a 2k-t, 10%roival, és a hasznot elfelezitek, akkor kb az a szám jön ki forintba, amiből a fidesz szerint meg lehet élni, más szerint nem. (47-k.) Kevesen fogják ezt így bevállalni, és véghez is vinni.De azért hajrá.

luckyb555
Válasz bkrisz78 kommentjére
2012. márc. 18. 20:38

Szerintem 180-asra értendő./átlagidő/
A coach meg ugye ingyen van.
Gondolom a fideszre való utalás kihagyhatatlan volt!

GL a leendő tanítványoknak (is)!

Krono
Válasz bkrisz78 kommentjére
2012. márc. 18. 20:39

Ez gondolom a 45 fősre értendő.(40 perc).
Azért 180-ból 2000db főállásban is elég kemény, munka mellett szerintem lehetetlen. Tehát munka kizárva, ha 2,5$-ból lejátszod a 2k-t, 10%roival, és a hasznot elfelezitek, akkor kb az a szám jön ki forintba, amiből a fidesz szerint meg lehet élni, más szerint nem. (47-k.) Kevesen fogják ezt így bevállalni, és véghez is vinni.De azért hajrá.


180 fősre értendő a 40-45 perc. Napi 5-6 óra játékkal 14-15 asztalon,20-21 napon keresztül meg van a 2 ezer db. Egyébként meg 10%nál azért nagyobb roi hozható.

bkrisz78
Válasz luckyb555 kommentjére
2012. márc. 18. 21:14

Szerintem 180-asra értendő./átlagidő/
A coach meg ugye ingyen van.
Gondolom a fideszre való utalás kihagyhatatlan volt!

GL a leendő tanítványoknak (is)!


Az utalás kellett. :) A viccet félretéve, jó, hogy vannak lehetőségek, de ezeket a feltételeket tényleg kevesen fogják tudni sokáig csinálni.
gl.

MrChaotic
Válasz bkrisz78 kommentjére
2012. márc. 18. 21:52

5. legyen időd/energiád havi szinten 2000 db játékot lejátszani + még elemzésre/tanulásra is időt fordítani.

No offense, de itt picit szerintem túl lőtettek a célon.

Krono
Válasz MrChaotic kommentjére
2012. márc. 18. 22:06

5. legyen időd/energiád havi szinten 2000 db játékot lejátszani + még elemzésre/tanulásra is időt fordítani.

No offense, de itt picit szerintem túl lőtettek a célon.


Minden meg lett tervezve, aki tudja vállalni az jelentkezik.

Agra
Válasz bkrisz78 kommentjére
2012. márc. 19. 1:00

Az utalás kellett. :) A viccet félretéve, jó, hogy vannak lehetőségek, de ezeket a feltételeket tényleg kevesen fogják tudni sokáig csinálni.
gl.


Ha valaki komolyan akarja csinálni akkor simán hozható! GL