A cikkben két nagyon fontos dologról nem esik szó. Az egyik az, hogy vajon miért született meg ez a deal? Erre vannak verzióim:
a) Kezdődött az amerikai bariközt, és senki nem akart lemaradni.
b) Mindenki szeretett volna indulni a következő eventen, és nem akartak sit outra befizetni
c) A következő eventnek indulnia kellett volna, viszont nem volt másik terem, ezért tulajdonképpen a szervezők nyomására született meg a deal
d) Orosz milliárdos turisták érkeztek Foxwoodsba, és tudtára adták a szervezőknek, és a játékosoknak hogy это, и не другой lesz az a terem, ahol ők ruletteznek.
e) Az utolsó 23 játékost csak éjfélig engedte el az anyukája.
f) Az utolsó 23 játékos időközben nagyon jó barátok lettek. A 24. kiesésénél, már sokan annyira sírtak, hogy az meghatotta a leghajthatatlanabbakat is. Meg addigra már az ő barátjuk is volt mindenki.
g) Az egyik osztozni kívánó shortstack játékos nagybátyja Chuck Norris.
h) Az egyik osztozni kívánó shortstack játékos Danny Blue volt, aki átsztállt a másik 22 testébe, és bólogatott helyettük, amikor az osztásról kérdezték őket
i) A játékosok között ott volt még elég sok zsetonnal Dr. Lightman (Lie to Me), és szimlpán ki akartak vele tolni. Így amikor kiment wc-re. Megegyeztek gyorsan, hogy ne nyerhessen.
j) Mindenki evett a svédasztalon található bolondgombás marhasteakből.
k) Az igazság odaát van.
A másik fontos dolog amiről nem írnak, pedig lehet, hogy még fontosabb mint az első kérdéskör: a győztes fotó. Ha szegényes ismereteim nem tévesek, akkor a győztest a verseny végén zsetonhalmaza fölött, az utolsó leosztásban nyerő lapjaival fotózzák.
Namármost. Itt gondolom olyan volt az utolsó leosztás, mint a videóbírós Stanleykupagyőztes gól az NHL-ben: mindenki ott volt, senki nem vette észre, de azért csak elhitték, hogy vége.
Szóval akkor milyen lapokat tart a győztes a kezében? Azokat, amik az utolsó partiban voltak nála? Azokat, amikkel azt a hatalmas kasszát nyerte, amivel chpleader lett, és az egekbe tornászta velük órabérét/ROI-ját? Esetleg a kedvenc lapja? Vagy netán azokat a lapokat, amelyeket utoljára megjátszott?
No de várjunk csak! Egyáltalán miért ez a csóka van a képen? Ha pedig már ott van, miért nem sír? A shortyt kellett volna fotózni, ehelyett a looser helyett!

Hm... Erre nem is gondoltam. Kemény, küzdelmes órák lehettek.
hát erre nincs jobb szó... szánalmas :D
bár tök utolsó ssként lehet belemennék énis...
SS-ként nyilván okés a deal, dehát a top10 mit gondolt???? Szánalmas....Kár, hogy nem 300 embernél kötöttek dealt...omg
A 23.-nak jobb volt az órabére mint a későbbi győztesnek. :D
no meg ez volt az a verseny ahol a legboldogabb a 23. volt :D
Joke of the year :)
"Agelakis tehát $11-el keresett többet, mint a negyedik helyezett"
Ez mekkora sz*r :D:D
hat erdekes, enegem is basztattak a multkor egy kisebb bajnoksagon, amikor 7 en maradtunk hogy osztoszkodjunk mikozben en chiplider voltam eleg eroteljesen es kb 3 ember volt ilyen 3-5bb vel, ja es persze alig akartak nekem tobbet adni, na mondom pesze :) aztan vegulis 5 embernel belementem mert nem sokkal kevesebbet ajanlottak mint az elso hely, bar ekkor mar a zsetonok tobb mint 50% nalam volt, szal hat eleg nehez lett volna nekik, plusz magas vakok de a HU akarhogy elsulhetett volna, szal igy en is jol jartam, de mondjuk en igy sem ertettem a normalis stakkel rendelkezok minek mentek bele amikor nagyon short ember is volt az asztalnal, igaz itt mar itm ben voltunk az is teny.