Nagyon hasznos a gyűjtemény, tetszik, hogy nem elsősorban a stratégiát magyarázza, hanem a lelki folyamatokat, a hozzáállást stb.
Észrevettem benne egy kisebb elszámolást, majd nézzétek már meg, mert az is lehet, hogy én értek valamit félre, s ha így van, akkor bocs, de csak azért említem meg, nehogy valaki emiatt játsszon rosszul - pl én is.
Tehát a 43. o. a; feladat:
"a.) QQ-val 3betelünk egy emelésre 100BB deepen, amire ellenfelünk 4betel.
Licit:
raise 3BB
3bet 9BB
4bet 23BB
pot: 33,5BB (tételezzük fel, hogy a vakok dobtak)
Tételezzük fel, hogy ellenfelünk soha nem 4bet blöfföl, és QQ+ AK range-el 4betelt, amivel az all-int is adni fogja. Ekkor esélyeink így néznek ki:
QQ: 40.2%
QQ+ AKo, AKs: 59,793%
Ha itt allin megyünk, akkor 81BB-vel fogunk végezni a leosztás után, vagyis átlagosan 19BB-t veszítünk. Ha ezen a ponton dobunk, akkor 9BB veszítünk csak, látható hogy jobb a dobás mint az allin."
Na most a Pokerstove szerint (1 tizedesjegy kerekítéssel írom):
QQ: 45,5%
QQ+ AKo, AKs: 54,5%
Így, ha itt allin megyünk, akkor 91BB-vel fogunk végezni a leosztás után, vagyis átlagosan 9BB-t veszítünk. Tehát így is, úgy is 9 bb-t veszítünk és nem 19-et, ez pedig kb. nullszaldós, és nem simán dobós.
Utoljára módosítva: TiestoTomika által: 2011. 07. 11. 13:40
Hihetetlen!
Többször is beírtam, ellenőriztem, nem írtam-e be rosszul véletlenül a PS-ba, és akkor is a fenti adatokat dobta ki. Most megnéztem, s úgy néz ki, hogy nagyot tévedtem! Sry!
Az nem lehet, hogy valamitől rosszul számolt, vmi szoftverhiba miatt? Kár, hogy nem "fényképeztem le", amit kiírt, mert mondom, vagy 3x megnéztem, nem írtam-e el vmit.
Utoljára módosítva: mrj által: 2011. 07. 11. 15:30
PA HU Coach
Short stack HU coaching
Barátné skype-on: ellenfelem nem egy, de néhány kasszát is megad a flopon
Ma vagy 1 órát azon filóztam, hogy mit ronthattam el, de akárhogy is írtam be a PS-ba, egyszer sem jött ki az az eredmény, semmivel sem, amit fenn hibásan írtam. Hihetetlen! Na mind1, erről ennyit, több szót nagyon nem ér... ...még az ág is húz, mert épp egy bukószériában vagyok, illetve remélem, hogy csak voltam, ezért is olvastam el még1X ezt az összefoglalót pihiképpen, meg hogy hátha találok még pár olyan fejezetet benne, amit esetleg elfeledtem. S valóban, egy kis ismétlés néha jól jön.![]()
Talán rájöttem, mi lehetett a hiba.
Ma épp használtam a programot és meglepődve láttam, hogy amikor kézzel átjavítom a board egyik lapját, akkor azt a számításból egyszerűen kihagyja valamiért.
Pl: Board: 3s 4d 9h
Hand 0: 66 - 53.460%
Hand 1: 66+, ATs+, KJs+, QJs, JTs, ATo+, KQo - 46.540%
Aztán kézzel átjavítottam a 9-est T-re (tehát 3s4dTh), és a számításból kihagyta a boardot, pedig jól írtam át, nem jelzett hibát.
Így ezt dobta ki: Hand 0: 41.479%
Hand 1: 58.521%
Ezután a select-re kattintva írtam be a 3s4dTh flopot, és így már beleszámolta a boardot is, és az eredmény:
Hand 0: 44.827%
Hand 1: 55.173%
Szóval jól számol, csak ha kézzel írom át a lapokat, akkor vmiért nem számol vele, pedig jól írtam be, nem jelzett hibát.
Talán a fenti esetben is valami ilyesmi lehetett a hiba.
Kérdésem annyi lenne, hogy ez úgymond normális, és ilyen a program, hogy selecttel kell bevinni az adatokat a boardhoz, és kézzel beírni nem lehet?
De ugyanakkor, ha számokra 9-ig javítok át, akkor számol...
Ó, megvan!!!: az a baja, hogy ha kézzel írom be a T_J_Q_K_A lapokat, akkor nem számol velük vmiért. De ha úgy írom be őket, hogy lenyomom Caps Lockot, vagy a Shiftet, amikkel a nagybetűt írod, akkor már számol rendesen! (Amúgy, ha nem nyomod le őket, akkor is nagy betűkkel írja be normálisan magának a progi, de nem számol velük mégsem, szal itt a hiba).
Hú, de lelkes vagyok!
Még azt nem tudom, hogy amit itt leírtam, az mindenkinek evidens, vagy csak nekem új, csak én nem tudtam ezt a kis sajátosságát a PS-nak? Mert ha az utóbbi az igaz, akkor kicsit ciki, szóval számítok egy pici gúnyolódásra...
UI: Azoktól bocs, hogy ennyit írtam erről, akiknek mindez evidens volt, de én meglepődtem ezen, pedig sokat számoltam már vele.
Utoljára módosítva: TiestoTomika által: 2011. 07. 12. 14:20
Koszönet az Ebookért! Nagyon jól sikerült és nagyon hasznos volt számomra!