A lányok és a póker
Akárcsak a kirívó stílusban pókerezők,vagy túlságosan gyenge játékosok,
a nők is különös dinamikát kölcsönöznek a játéknak, ami elsősorban annak köszönhető, hogy már a beszálláskor hajlamosak vagyunk a kelleténél több címkét ragasztani rájuk.
És ahogy az életkornak, a testalkatnak vagy az öltözködésnek, úgy bizony a festett pilláknak és lakkozott körmöknek is jó eséllyel jelentőséget tulajdonítunk majd.*A legtöbb pókeres alapjáraton igyekszik skatulyázni női ellenfeleit, legtöbbször pedig az óvatos, az intuitív, és a passzív címkéket ragasztják a dobozra.
Pozitívumként esetleg hozzáteszik, hogy pont "fordítva viselkednek", mint az életben, vagyis pókerasztal mellett általában kellően távolságtartóak, így nagyon ritka, hogy érzelmeik vagy egójuk befolyásolná őket döntéseikben.
Negatívumként pedig feltehetően odaképzelik bizonytalanságukat, és a tényt, hogy olykor megérzéseikre hagyatkoznak, így viszonylag egyszerűen kizökkenthetőek valami oda nem illő tényezővel, hamis jelekkel, vagy asztali beszélgetéssel. Egyszóval könnyedén befolyásolhatóak.
Habár a fentiek valószínűleg kis túlzással még meg is állnák a helyüket a legtöbb pókerezni kezdő hölggyel kapcsolatban, a tapasztaltabb lányok már aligha viselkednek másképp, mint hímnemű társaik.*Nekik, és nem a szórakozás, vagy a figyelemfelkeltés miatt leülő kirakatjátékosoknak lehet igazán bosszantó a férfiak állandó megkülönböztetése.
Ami a lányokat leginkább idegesíti
Élővak
Az élővak (straddle), vagyis az első beszélő által vakon betett, általában két nagyvaknyi tét, elsősorban a játék felpörgetésére szolgál, ugyanakkor elősegíti, hogy akciót kényszerítsünk ki a gyengébbnek tartott játékosoktól. Ha egy hölgy az asztalunkhoz ül, és élővakkal üdvözöljük, már az orra alá is dörgöltük véleményünket róla.
Fénykép
Ugye ritkán fényképezed le a melletted ülő korosodó autókereskedőt, vagy a házi feladata után asztalhoz ülő ifjú titánt? És az utcán sétáló csinos hölgyeket? A póker és a nő kombinációja viszont valamiért mégis rögtön kattintgatásra késztet egyeseket.*"Nyugi cica, csak a blogomra lesz!"*Korrekt.
Ügyes vagy!
Egy behúzott kassza, lefülelt blöff, keresztül vitt támadás után, nem egyszer hallottam már én is, amint a magát az "asztal kapitányának" gondoló fiatalember megjegyezte:*"Szép volt! Lány létedre egész jól játszol."*- majd várta a hálás mosolyt.
Élővak visszakézből
A korábbi szituáció fordított felállásban. Ha a hölgy tesz élővakot, és nem szeretnénk magunkra haragítani, lehetőleg ne értékeljük úgy, mintha akciója direkt nekünk szóló udvarlás lenne.*"Rögtön ilyen kis agresszívek vagyunk? Pedig csak most találkozunk!"*Nem nyerő.
Saját pénzből játszol?
Amikor egy lány elkezd játszani, gyakran a barátja unszolására teszi, és így kezdetben partnere tőkéjéből garázdálkodik az asztalnál. Ennek ellenére, vagy tán épp ezért érintheti olyan kellemetlenül a játékból élő hölgyeket, ha megkérdezzük, kinek a pénzéből játszik.*"Ha ezt elbukod, bikád visszavesz még?
Palid van?
Az utolsó és legkézenfekvőbb dolog az udvarlás. Persze ki mondta, hogy nem szabad próbálkozni az asztal mellett, a legtöbb lány egyenesen azért igyekszik a zsetonok közelébe, hogy felhívja magára a posztó intelligens, sármos és nem utolsósorban jómódú tagjainak figyelmét. A pénzedért leülő csaj ellenben már lehet, hogy bánni fogja a próbálkozásokat.
Köszönjük! Kijegyzetelve....
Ha van valahol egy első rész, hogy "Mit mondjunk a lányoknak, élő póker asztaloknál" azt légyszi linkelje már valaki, nem találom sehol!![]()
Nem találtam, de EZZEL garantált a siker bárhol.