Koszi szepen!
Az érintett játékosok akik a témát indították twister-t játszanak és szerintük ok nélkül vagy kamu indokokra hivatkozva banolták őket. További tájékoztatást pedig nem kaptak... Így kizárva őket a rake race-ből, valamint a pontjaikat is elvesztették (amit RB-ként be lehetett volna váltani). Ennek okát pedig egy állítólagos kartellben látják, ami "nyílt titok" hogy egy belső ember segíti ezeknek az embereknek lefölözni a rake race-t és valótlan vádak alapján zárolják aki ezt veszélyezteti.
Úgy tűnik, hogy nem igazán vizsgálódtak ez ügyben és a tájékoztatás is kurta-furcsa. Mostanra eljutottunk oda, hogy minden és mindenki összejátszik és banoster meg az akadémia is felelős ebben az ügyben, összejátszik ezekkel az emberekkel lol. Sajnos átment egy ilyen mindenkit támadó vádaskodásba, szavak kiforgatását előtérbe helyező szájkaratéba. Valószínűleg ha engem ok nélkül zárolnának én is mindent megtennék, hogy a magam igazát védjem, de szerintem teljesen rossz irányt vettek az érintettek.
Én szeptember óta folyamatosan jelen vagyok betfair-n, cg asztalokon és még soha semmilyen problémám nem volt.

Próbáltam teljesen objektíven leírni mit lát a kívülálló, az hogy én mit hiszek ebben az ügyben teljesen lényegtelen.
Ez részigazságokat tartalmaz.
AKadémiának igenis némi szerepe van a dologban, és egyértelműen nem mondanak igazat
1. Több játékos panasszal élt az akadémiához, hogy vizsgálják ki az egész ügyet (ami arról szól, hogy a Twister 50 eur feletti gameket kartel uralja, akik kitiltatják a rájuk veszélyes regeket, hogy aztán 2en egy asztalon ülve ki tudják csontozni a fistht)
2. Az AKadémia lapíthatott volna, mint az összes többi affil, aki amúgy vágja ezeket a dolgokat. mégsem tesz semmit. Az akadémia és ezzel banoster aktívan kiállt a kartell mellett a kiadott "nyilatkozattal"
3. A nyilatkozat lényege az, amit AKadémia kirakott, hogy egy ilyen fontos ügyben csak a "szóbeli besézlgetést foglalják össze.
V1 https://pasteboard.co/I4kbNlG.png
V2 https://pasteboard.co/I4kcjN4.png
4. Az akadémia a nyomozást és a statementet annyira komolyan vette, hogy sikerült ádáz, megfeszített munkával elérniük, hogy megkérdezzék Andy Greekfisht a kartell ügyről, akit az ügyet jól ismerő emberek egybehangzóan a kartell fejének neveznek meg.
5. Akadémia elkezd interjút kiadni, megvágják a 100k betfair rakeracet szignifikáns összeggel (előtte pletyka volt, hogy ANdy berágott az akadémiára a cikk miatt. érdekes, hogy beteljesült)
6. banoster figyelmen kívül hagyott kb 10 nagyon fontos kérdést (miért nem lehetett írásos nyilatkozatot kérni tőlük 2019ben; miért vágták meg a rakeracet és nem szóltak a játékosoknak; miért érezték úgy, hogy ki kell adniuk ezt a gumi-nyilatkozatot, amire nem lehet hivatkozni sehol, hiszen csak a beszélgetés szóbeli összefoglalása, ígyha kínos dolgot írnának, akkor lehet azt mondani, hogy ja, bocs rosszul emlékeztünk - mint ahogy megtették a cikkel kapcsolatban- etcetc)
Ha ezekből nem az jön le, hogy így vagy úgy érintett az akadémia, szerintem az nézesse meg az agyát. Az érintettséget pedig NEM feltétlen úgy kell venni, hogy mondjuk banoster közvetlen pénzt szerzett volna belőle, hanem mondjuk csak jófejnek akartak tűnni, hogy ők a többi affillal ellentétben legalább nyilatkoztatot adtak ki az ügyről / nem akartak már bekötött játékosokat veszteni / jövőbeli bekötéseket veszteni. Persze könnyebb mindent paranoid conspiracy-nak gondolni.
"Valószínűleg ha engem ok nélkül zárolnának én is mindent megtennék, hogy a magam igazát védjem, de szerintem teljesen rossz irányt vettek az érintettek."
Nem vett rossz irányt semmi, vagyis nem miattam. Itt már régen nem az a cél, hogy meg lehessen változtatni ipokeren bármit, mert ez az ügy nagyon mély, és iszonyat trükközgetések vannak ezenkívül a promóikkal (nem létező/már banolt nevek a rakeraceken etcetc). Megpróbáltuk, nem sikerült, innenstől a cél az, hogy minél több ember tájékoztatva legyen.
Miért érzed azt,hogy banoster dolga megválaszolgatni a kérdéseidet? Szerintem ő is "csak" egy alkalmazott....
Természetesen,ha igazak a spinnel kapcsolatos vádak,azt elítélem és szurkolok,hogy sikerüljön bedönteni minden mocskos szereplőjét az ügynek. Azt is támogatom,hogy nem hagyod feledésbe merülni a témát. Viszont ez a banoster elleni személyeskedésed nem biztos,hogy jó irány.
gl
"Miért érzed azt,hogy banoster dolga megválaszolgatni a kérdéseidet? Szerintem ő is "csak" egy alkalmazott...."
Ő egy cég képviselője, amely cég a náluk játszó játékosok rakeje után %-t kap. (Nem tudom milyen álomvilágban él az, aki egy cég saját képviselőjét egy egyszerű fórumhasználóval hasonlítja össze, de kezdjen rá szedni valami erőset) Valószínűsítem, ő is kap fizetést (ha pedig nem kap, akkor nocomment, hogy ingyen dolgozik egy szerencsejáték szervező oldalnak, ami mint tudjuk, nem a máltai szeretetszolgálat)
Ráadásul személyesen ő írt be és érezte úgy, hogy ilyen cseresznyeszedéshez hasonlóan majd kiválogatja és megválaszolgatja az easy kérdéseket (amik jó színben tűntetik fel mind őt, mind az akadémiát), ami pedig komprimitáló, azt figyelmen kívül hagyja. Ő a hírszerkesztő, mégha utasításra is, de ő írta és változtatgatta meg a cikket. Az én szememben kritikán aluli az ilyen viselkedés, megtehette volna, hogy ezek után legalább becsületből nem jön vissza a topikba, hiszen mint látjuk, nem volt neki kötelező válaszokat adnia. Igazi ****skedés.
De ha nem is ő volt személyesen a cikk írója/szerkesztője, az akadémia csapat részeként nem csak a jó dolgok lefölözéséből jut ki. Ha a rake kell, akkor kelljen a rossz oldala is, főleg, hogyha közvetlenül vagy közvetetten csalókat védenek. Ha a pénz kell, akkor a szembeköpést is viselni kell.
És ja, hexamester1130 kérdése áll. Akkor kinek a felelőssége, ha egyszeri játékost elhajtják a ****ba?

Hagyjuk ezt a segítés dolgot
AKadémiának igenis némi szerepe van a dologban, és egyértelműen nem mondanak igazat
1. Több játékos panasszal élt az akadémiához, hogy vizsgálják ki az egész ügyet (ami arról szól, hogy a Twister 50 eur feletti gameket kartel uralja, akik kitiltatják a rájuk veszélyes regeket, hogy aztán 2en egy asztalon ülve ki tudják csontozni a fistht)
2. Az AKadémia lapíthatott volna, mint az összes többi affil, aki amúgy vágja ezeket a dolgokat. mégsem tesz semmit. Az akadémia és ezzel banoster aktívan kiállt a kartell mellett a kiadott "nyilatkozattal"
3. A nyilatkozat lényege az, amit AKadémia kirakott, hogy egy ilyen fontos ügyben csak a "szóbeli besézlgetést foglalják össze.
V1 https://pasteboard.co/I4kbNlG.png
V2 https://pasteboard.co/I4kcjN4.png
4. Az akadémia a nyomozást és a statementet annyira komolyan vette, hogy sikerült ádáz, megfeszített munkával elérniük, hogy megkérdezzék Andy Greekfisht a kartell ügyről, akit az ügyet jól ismerő emberek egybehangzóan a kartell fejének neveznek meg.
5. Akadémia elkezd interjút kiadni, megvágják a 100k betfair rakeracet szignifikáns összeggel (előtte pletyka volt, hogy ANdy berágott az akadémiára a cikk miatt. érdekes, hogy beteljesült)
6. banoster figyelmen kívül hagyott kb 10 nagyon fontos kérdést (miért nem lehetett írásos nyilatkozatot kérni tőlük 2019ben; miért vágták meg a rakeracet és nem szóltak a játékosoknak; miért érezték úgy, hogy ki kell adniuk ezt a gumi-nyilatkozatot, amire nem lehet hivatkozni sehol, hiszen csak a beszélgetés szóbeli összefoglalása, ígyha kínos dolgot írnának, akkor lehet azt mondani, hogy ja, bocs rosszul emlékeztünk - mint ahogy megtették a cikkel kapcsolatban- etcetc)
Ha ezekből nem az jön le, hogy így vagy úgy érintett az akadémia, szerintem az nézesse meg az agyát. Az érintettséget pedig NEM feltétlen úgy kell venni, hogy mondjuk banoster közvetlen pénzt szerzett volna belőle, hanem mondjuk csak jófejnek akartak tűnni, hogy ők a többi affillal ellentétben legalább nyilatkoztatot adtak ki az ügyről / nem akartak már bekötött játékosokat veszteni / jövőbeli bekötéseket veszteni. Persze könnyebb mindent paranoid conspiracy-nak gondolni.
"Valószínűleg ha engem ok nélkül zárolnának én is mindent megtennék, hogy a magam igazát védjem, de szerintem teljesen rossz irányt vettek az érintettek."
Nem vett rossz irányt semmi, vagyis nem miattam. Itt már régen nem az a cél, hogy meg lehessen változtatni ipokeren bármit, mert ez az ügy nagyon mély, és iszonyat trükközgetések vannak ezenkívül a promóikkal (nem létező/már banolt nevek a rakeraceken etcetc). Megpróbáltuk, nem sikerült, innenstől a cél az, hogy minél több ember tájékoztatva legyen.
Ez a nagy segítés? Hogy kikérdeztétek Andy Greekfisht a kartelljéről és azt mondta nincs semmi látnivaló és kész?
Akkor kinek a dolga? Ès az a valaki mièrt nem tesz semmit?