watchtheduck eredeti hozzászólása
Véleményem szerint igen, nagyon pesszimista a magyar ember. Gyakorlatilag nem lehet beszélni normális, intelligens társadalomról, közbiztonságról, akár csak egy reális keresetről, ha valaki lelkiismeretesen (!) végzi a munkáját, ami minden normálisan dolgozó, adófizető ember privilégiuma lenne.
A pénz valóban nem boldogít, de inkább sírok egy limuzinban, mint a villamoson. Mitől lennék boldog? Egy darab papírtól? Attól vagyok, boldog, hogy az "ő" segítségével vehetem meg azokat a dolgokat első sorban amire szükségem van, amivel kielégítem az igényeimet, legyen az akár csak a megélhetés. Ebben pedig nagyon nagy itthon a szórás. Nagyon nagy... Rengeteg ember dolgozik sokkal-sokkal többet 80 ezer forintért, mint más 400-ért, ebből kifolyólag több igényét tudja kielégíteni. Ebből megszületik a barátságtalanság, elégedetlenség, és az irigység, legyen az jogos, vagy jogtalan. Bár lehetne még sorolni. (Itt most persze nem azokra ez emberekre gondolok, akik munkanélküliek, de munkakeresés helyett jobban érdekli őket, hogy kivel dugott aznap a Való Világos csaj az Éjjel-nappal Budapestben. Ismerek ilyet.)
Nem tudom elítélni azokat az embereket akik gyűlölködnek egyesekkel szemben emiatt. Valóban szar érzés lehet napi 8 órát minimálbérért dolgozni, miközben azt látod, hogy a politikus aki "papíron" 700-at keres a telefonjával játszik egy parlamenti ülésen amikor a dolgát kéne végeznie, hogy neked egy kicsit jobb legyen. Saját példából: szar érzés az amikor egy okmányirodában ülsz és vársz 3 órát (persze feleslegesen, mert a biztonsági őr szar helyre irányított) az S mercivel érkező 2 kilós aranyfukszú úriembert, akiről köztudott, hogy a településen droggal látja el a fiatalokat, meg soron kívül, puszival fogadják. Mit gondolsz ekkor? Én azt, hogy rohadjon meg.
100 szónak is egy a vége. Az én álláspontom szerint iszonyú nagy a szakadék a keresetek között, az emberek előjogai között, emiatt ilyen kibszott frusztrált az átlag magyar.