Egyetértek veled, én se nagyon értem, hogy miért ez a legnépszerűbb sportág. Nem azt mondom, egy-két ígéretesnek tűnő meccset megnézek én is (EB, VB meg BL egyenes kiesés főleg) illetve azért a magyar válogatott szereplését is figyelemmel követem, de ez a legritkább esetben jelenti azt, hogy az első perctől az utolsóig a képernyő előtt izgulok. Szerintem vannak ennél sokkal pörgősebb meg izgalmasabb sportok. Kézilabda például ahol nagyon sok akció van vagy újabban amerikai focira vagyok nagyon rákattanva, ahol szintén sok szép akció van illetve a játékosok sem fetrengenek percekig a földön egy boka koccantás miatt...
Valaki írta, hogy ez mégis csak nemzeti tizenegy, ami igaz is, őket én is jobban követem, mint a klubcsapatainkat (akiket egyáltalán nem), viszont amióta én az eszemet tudom a magyar foci még nem sok örömmel szolgált a nézőinek, 2-3 évente van egy-két jó meccs, csalódás viszont sajnos sokkal több. Ellenben kézilabdában most van például egy Bajnokok Ligája győztes női csapatunk, egy EB harmadik női válogatottunk és egy Olimpiai negyedik férfi válogatottunk...
Az a baj, hogy ahol van pénz, ott azért jobb a foci, mert van pénz, ahol meg nincs, ott meg azért mert nem ülnek a tv előtt a gyerekek, hanem inkább fociznak. Kibaszottul érthető, nem?!
ez a meccs szégyen..
Egervárival az élen az egész magyar válogatott egy puha pöcs..
Tudom hogy közhely,de ilyen lélektelen,gyenge játékosok,alkotta válogatott elmehet a ....
Nem értem hogy minden szempontból fontos meccsen,mint csoport második megszerzése,két ország történelme,hogy a fenébe lehet így játszani..
Sz@rok vagyunk, ennyi, nem kell ezt ragozni !!!!
Annyi történt, hogy kezdünk oda kerülni, ahová a csoportok kisorsolása után a többség várta. Másmilyen úton, mint ahogy először várták az emberek, de végül odaérünk....
Ez egy ennyire képes válogatott. Van egy-két európai szinten közepesen jó játékosunk és annyi, de ők nem tudnak csodát tenni(nem is nagyon szaggatják szét magukat, ami nagyjából érthető)
Kicsit túlzóak szerintem az elvárások a csapattal szemben. Lichtenstein - Andorra - Vatikán válogatottjaival vagyunk nagyjából egy szinten. Bravúrpontok néha megvannak, de mégis a sorozat végén oda kerül a csapat, ahová várják...
Ettől még lehet/kell szurkolni, csak nem kell mindent elhinni, amit a média nyomat...
Stay hungry, stay foolish!
Ha én rng lennék, a milliónyi outból egyet csak leraknék....
„Kedves Nemzeti Sport!
Hogy őszinte legyek, nem igazán tudom megmondani, hogy mi vett rá arra, hogy most levelet írjak Önöknek. Talán a túl nagy feszültség, a stressz, a csalódottság, a magatehetetlenség… Lehet, hogy kissé megkönnyebbülök majd, ha kiírom magamból érzéseimet, bár nagyon nehéz szavakba önteni mindazt, amit a román–magyar után gondolok. Erdélyi magyarként újból megállapíthatom, hogy az „anyaországi” magyarok ismét cserbenhagytak engem/minket. Nem azért, mert kikaptak, hanem mert szívtelenül és akarat nélkül játszottak végig egy olyan meccset, amely számomra sokkal többet jelent egy egyszerű focimeccsnél. Én személy szerint 12 éve rúgom a bőrt itt Romániában, habár alacsony szinten, mégis szívvel-lélekkel! Hétfőn majd edzésre kell mennem, szembe kell néznem román nemzetiségű társaimmal, akik majd büszkén és öntelten mondhatják: „Na mi van, kis bozgorka, csak nem kikaptatok?” Lehet, önzőnek tűnik, de számunkra (erdélyi magyarok számára) a magyar válogatott mérkőzése egy ünnep, egy felüdülés. A sport az, ami ezekben az időkben erőt és reményt ad. A magyar sport. Amire büszkék lehetünk/lehetnénk.
A mai mérkőzés tökéletesen megmutatta a magyar nép jellegét: kishitűek és gyávák vagyunk, és sajnos azok is maradunk… Egy jó ideig. Szegény Puskás Öcsi bácsi, ha látja az utódokat, és beszélget ott fenn, az égi stadionban Hidegkuti Nándorral, bizonyára csak ennyit mondhat: „Nézd már, Nándikám. Ezek játszanak a mi mezeinkben! Annak idején kis lábvizet esetleg hozhattak volna nekünk!” – és mennyire igaza van. Mindezek ellenére tovább kell menni. Dolgozni, kitartani, erősödni… Edzésre menni, focizni tovább, teljes erőbedobással, egy jobb élet reményében. Bevallom őszintén, én is meglepődtem, amikor a 85. perc környékén könny szökött a szemembe. Nem vagyok az az érzékeny típus, de már nem bírtam azt a megaláztatást, amit a képernyőn láttam. Rossz érzés magyarként ennyire kiszolgáltatottnak lenni. És lehet, hogy közhelyesen hangzik, de abszolút semmi szerencsénk sincs. Sem sportban, sem úgy általában. Ha valaha is létezett a magyarok Istene, az már rég itt hagyott bennünket.
Ezúton szeretném megköszönni az Önök eddigi kiváló meg minőségi munkáját, és sok sikert kívánni a továbbiakban!
Maradok tisztelettel, egy 18 éves erdélyi srác.
P.S.: RIA, RIA, HUNGÁRIA!”
A jó sportteljesítményhez 3 dolog kell: tehetség, szív és játékintelligencia, ha az egyik nincs meg borul vele a többi is.
A nézése közben nem tudtam hirtelen eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek, így inkább mindkettőt tettem egyszerre.
"Erdélyi magyarként újból megállapíthatom, hogy az „anyaországi” magyarok ismét cserbenhagytak engem/minket."
~2000 jegy nem fogyott el, 90% az "Anyaországból" utazott. Erdélyiek, székelyek hol voltak? Pedig az utazók között nem hiszem, hogy akadt volna olyan, aki anno szeptember 5-én nemmel szavazott...