Oldal: 1 / 2 12 UtolsóUtolsó
Eredmény: 1 - 10 (13) összesen
  1. #1
    Kitiltva
    Csatlakozott
    2008. 08. 15.
    Hozzászólások
    1.271

    Alapbeállítás Élő játék - szabályos vagy nem???

    Sziasztok! Most jöttem haza egy 8 ezres freezoutról, ami hihetetlen módon felidegesített. A következő történt: a verseny középső szakaszában nálam 88, emelek, páran megadják, majd a nagyon laza, de iszonyatosan fish chipleader visszaemel. Tudtam, hogy erős lapja biztos, hogy nincs, és kedvező flop esetén lestackelhetem, ezért megadtam. De nem is ez a lényeg.

    A flop 8KK (a 8-as és király káró)

    Nekem álomflop, a cl emel, én visszaemelek, ő all in, én call. Kérdezi, mim van, mondom, fullom, erre ő egy szolid "bazmeg" után a lapját fel sem fordítva, meg sem mutatva bedobja, mondván, hogy ezt már nem is nyerhetem, vitted a kasszát. (ami egyébként hatalmas volt, a cl-ségért ment.) Ugyanis flösshúzója volt, azt mondta.

    Turn K, River 10

    Ez nekem már annyira nem jó, sőt, de mivel bedobta, gondoltam, simán enyém a pot. Erre megszólal a gyerek: várjunk csak, 10-4 káró volt nálam és már nyúlt is lapjáért. Az osztó felfordította, és mint kiderült, iszonyatos balszerencsém folytán neki nagyobb fullja lett. Már ezt sem akartam elhinni, hogy ilyen leesik, hát még utána, amikor ő és az osztó azt hangoztatták, hogy all in-nél nincs dobott lap! Azaz övé a kassza... Kihívtuk a górét, aki semmi mást nem mondott, csak azt hangoztatta, hogy all in-nél nincs dobott lap, nincs dobott lap. Na most ezt értem én, de ő flopon a showdown pillanatában ő messzire elhajította a lapját! Már majdnem el is keverték, és csak a riveren vette vissza... Ez mi? Ilyet lehet?
    Azoktól kérdezem, akik pontosan ismerik a szabályt...
    Egyébként 1, azaz 1% esélye volt nyerni, de nem is ez a lényeg, hanem ami utána történt. Köszi szépen a választ!

  2. #2
    Fáradhatatlan grinder Lugo avatara
    Csatlakozott
    2008. 03. 08.
    Hely
    Gyenesdiás
    Hozzászólások
    591

    Alapbeállítás

    allinnál tényleg nincs dobott lap, kötelező a mutatás. Bár ez így tényleg fura.
    " Nem az a lényeg, hogy mi van nála, hanem hogy mi GYÜN! by LaLi

  3. #3
    PA addict
    Csatlakozott
    2008. 09. 05.
    Hely
    Bp
    Hozzászólások
    3.066

    Alapbeállítás

    Pedig sajnálom, jól alkalmazták a szabályt. Tornán (talán cg-n is, nem tudom) ai-nél nincs dobott lap. Gondolj bele barátoddal ai mentek, ő megmutatja, te eldobod és tisztára is van mosva a zseton átjátszás.

    Peched volt, de így van a szabály, legközelebb sikerül.

  4. #4
    Fanatikus tag poofee avatara
    Csatlakozott
    2008. 04. 16.
    Hely
    Székesfehérvár
    Hozzászólások
    268

    Alapbeállítás

    Nem vagyok szakértő, de mint rendszeresen élőben játszó, szerintem allin-nél védett lap csak annak van aki allin van. Tehát a másiknak, mivel neki maradt még zsetonja, neki nincs. Csak azt nem tudom, hogy showdownnál nem kellene-e kötelezően kiteríteni az ő lapját is. Mert ha kiterítik mert kötelező, és nyer akkor jogos, hogy az övé. De így, hogy lefordítva marad, majd a végén bemondja, hogy hogy jobb lapja volt és megkapja a kasszát, ez így sehogy sem jó.
    Egyébként megkérdezhetem, hogy hol történt ez meg?

  5. #5
    Kitiltva
    Csatlakozott
    2008. 08. 15.
    Hozzászólások
    1.271

    Alapbeállítás

    Akkor sem, ha ilyen nyilvánvalóan eldobta? Már majdnem belekeverte az osztó a többi lap közé... Showdown nem volt, mert én mutattam, ő bedobta.
    Egyébként Egerben volt.

  6. #6
    Kitiltva
    Csatlakozott
    2008. 08. 15.
    Hozzászólások
    1.271

    Alapbeállítás

    Meg ugye all in-nél terítés van mindenhol tornában, ez nyilvánvaló, de ő nem terített, hanem eldobta... Erre nincs szabály?

  7. #7
    Őstag ThxLittleFish avatara
    Csatlakozott
    2008. 05. 12.
    Hely
    Honolulu
    Hozzászólások
    1.240

    Alapbeállítás

    Idézet V.Peti eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Pedig sajnálom, jól alkalmazták a szabályt. Tornán (talán cg-n is, nem tudom) ai-nél nincs dobott lap. Gondolj bele barátoddal ai mentek, ő megmutatja, te eldobod és tisztára is van mosva a zseton átjátszás.

    Peched volt, de így van a szabály, legközelebb sikerül.
    és mi van ha valaki már betette az szinte egészet, kivéve egy vakot és mikor ráemelnek eldobja? akkor csak megverik?

    e szerint az átjátszós történet szerint a showdownak kötelezőnek kéne lennie... mert ha nem szól az emberünk, hogy T van nála akkor valszeg ki se derült volna...
    ><()))°>winner, winner, chicken dinner <°((()><

  8. #8
    PA addict
    Csatlakozott
    2008. 09. 05.
    Hely
    Bp
    Hozzászólások
    3.066

    Alapbeállítás

    Az is, tornán kötelező a mutatás ilyen helyzetben, csak sajnos nagyon sok helyen nem tartják be. A példád üti az inkorrekt játékot. De az is inkorrekt, hogy vki betolja és hagy egy zsetont a kártyáján, mint card protector, másik megadja és kidobja a lapját, mert ugye ai van és showdown, erre barátunk röhög a markában, hogy háhá, dobott lap, nekem van még zsetonom...Hasonló, mint ha pozból elcheckeled a nutsodat, mert az ellenfél a haverod. És még ...
    Utoljára módosítva: V.Peti által: 2009. 04. 27. 23:28

  9. #9
    Kitiltva
    Csatlakozott
    2008. 08. 15.
    Hozzászólások
    1.271

    Alapbeállítás

    Értem én. De ha egyszer ő a showdowm pillanatában mutatás helyett eldobta, akkor innentől kezdve a turn, river kártyának nincs is értelme... Mert ha az a szabály, hogy mutatás van, de ő bedobja, akkor innentől kezdve simán enyémnek kellene lennie a kasszának. Ugyanis ő szegte meg a szabályt.
    Azt persze nyilván nem várom el, hogy csendben meghúzza magát, de a fair play szerint annyit kellett volna mondania, hogy csessze meg, bolond voltam, eldobtam, vitted a potot.....

  10. #10
    PA addict
    Csatlakozott
    2008. 09. 05.
    Hely
    Bp
    Hozzászólások
    3.066

    Alapbeállítás

    Joggal kérheted, hogy mutassák meg a lapját, csak sajnos sok játékos lazán bedobja az égetett kártyák közé ilyenkor a sajátját. Ilyenkor a floorman/osztó felelőssége (és igazából munkája), hogy megmutassák az asztalnak.

    Azonban az esetedben jogosan ítélték neki a kasszát.

Oldal: 1 / 2 12 UtolsóUtolsó

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Fájlokat nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •