qwert987
Válasz urbanpoet303 kommentjére
2011. dec. 13. 9:22

Nem oktatas a celom, abban a peldaban egy kerdest tettem fel, amire azota sem erkezett valasz. De akkor most ujrafogalmazom: kivancsi lennek ra, miert jo ELSO vakszinten UTG+1 emelest 3-betelni JJ-vel.

Kár vitázni. Maxxxika leírta mit akart. Egy UTG+1 által minraiselt majd azt középről callolt kasszába gondolta leszűkíti a mezőnyt egy 6BB re tőrténő emeléssel, egy rendkívül sérülékeny lappal. Hisz valjuk be a JJ bár kész lap de akármilyen board jön föl szinte mindig bizonytalan lesz a jelen helyzetben, hogy a JJ-al elől vagy-e vagy sem. Hogy honnan vette ezt a mai 15$-os mezőnyben hogy erre tömegesen fognak dobni a mögötte jövők ill. az eredeti emelő és megadó, azt ő tudja. Szerintem ez egy szar megoldás volt. (Bocs az erős kifejezésért célom a vita gerjesztése ami nem a személyedről ill eddigi eredményeidre vonatkozik , hanem ennek a szituációnak a megjátszására). Szerintem vagy call vagy egy 300-ig történő emelés az amit megléptem volna.

Kérek mindekit aki válaszol csak az előző bekezdés utolsó mondatára reagáljon és azt véleményezze. Ugyanis annak lesz értelme és az viszi előre mindannyiunk póker tudását.

NitroHUN
Válasz rioka kommentjére
2011. dec. 13. 9:29

Hajrá, GL!!! Nekem ha minden összejön péntek, legkésőbb szombat délelőtt, mert szombaton már szeretnék SN-ként MTT-zni.

akkor jobban adja az RNG? :D GG, nagyon szép teljesítmény, hogy eléred az SN-t!

Maxxxika
Válasz qwert987 kommentjére
2011. dec. 13. 10:43

Kérek mindekit aki válaszol csak az előző bekezdés utolsó mondatára reagáljon és azt véleményezze. Ugyanis annak lesz értelme és az viszi előre mindannyiunk póker tudását.

Most komolyan itt tartunk még? Mint a betett hand is mutatja, elölről pakoltam be JJ-vel, és legyorsultak.

qwert987
Válasz Maxxxika kommentjére
2011. dec. 13. 10:52

Most komolyan itt tartunk még? Mint a betett hand is mutatja, elölről pakoltam be JJ-vel, és legyorsultak.

A kérdés nem ez. Ne legyünk már politikusok. Ennyire nem lehetünk egyszerüek. Az SN-t sem választásokon akarjuk elnyerni. Az egész handben nem a flop utáni játék a fontos. Aki számára igen az még mindig ott tart, hogy a póker szerencsejáték mert ő veszít.

A kérdés az a flop előtt milyen lehetőség merül fel az adott helyzetben és azok közül mi a legjobb. Te elmondtad mit miért csináltál. Láthatóan nem jött be, ennek ellenére az az érv a flop előtti move-ra,hogy legyorsultak a turnon.

Maxxxika
Válasz qwert987 kommentjére
2011. dec. 13. 11:07

Hadd kérdezzem már meg amúgy, hogy te ki vagy?
Fiftyzel? Ha igen, milyen limiten? Eredményeid?
Csak mert hadd ne kelljen már minden pár hsz-es idetévedt trollnak magyarázkodni, már kezdem unni.
Hogy ne lenne már a flop utáni játék a legfontosabb ilyen deepen? Sokkal fontosabb, mint a flop előtti. Ha nem így gondolod, akkor keresd meg a legjobb fiftyseket, és figyeld egy kicsit a játékát.
Nagyon gyakori az akár oop mini3bet részükről, teljesen idióta lapokkal, csak hogy erőt demonstráljanak, és flopon vagy turnon mutatás nélkül elvigyék a potot.
Ugye nem gondolod, hogy van egy kőbe vésett emelési séma, amit mindig minden körülmények között tartani kéne preflop?

qwert987
Válasz Maxxxika kommentjére
2011. dec. 13. 11:29

Hadd kérdezzem már meg amúgy, hogy te ki vagy?

keress rá a levaiposta nickre ps-en és Fulltilt-en. Valószínüleg többet kerestem pókeren mint te valaha fogsz ha nem vagy hajlandó tanulni a hibáidból. Egy olyan asztalon ahol 5-en néztek floppot az ismert előzményekkel ott melyik ellenfeled fog foglalkozni azzal, hogy mit reprezentálsz?

Mivel én nem gondolom, hogy minden move-om tökéletes ezért tanulni szeretnék az ilyen helyzetek megvitatásából. Ezek az oldalak is ezt próbálják elősegíteni (persze a profitszerzésük mellett), de a rengeteg siránkozás és értelmetlen válaszok ezt ellehetetlenítik. Talán ha nem ezzekkel tőltenél meg 130 oldalt akkor egy új játékos végigolvasva egy iylen topikot eltudna indolni 3,5 $-on játszani mivel felvértezte magát elég tudással, hogy kipróbálja magát. Ez lenne a cél és így mi is fejlődhetnénk. Mi a tanulság abban hogy az AA-at leverte a 1010. Mi értelme van ezeket posztolni, ha nem az hogy 10000+ hozzászólásod legyen.

A kérdés továbbra is az ki szerint melyik move a jobb, akár limitek szerint is hisz az ellenfelek reakciója is más-más lesz.

rioka
Válasz NitroHUN kommentjére
2011. dec. 13. 11:33

akkor jobban adja az RNG? :D GG, nagyon szép teljesítmény, hogy eléred az SN-t!

Tudod hogy van: álló fasszal könnyű baszni! :)

Maxxxika
Válasz qwert987 kommentjére
2011. dec. 13. 11:37

keress rá a levaiposta nickre ps-en és Fulltilt-en. Valószínüleg többet kerestem pókeren mint te valaha fogsz ha nem vagy hajlandó tanulni a hibáidból. Egy olyan asztalon ahol 5-en néztek floppot az ismert előzményekkel ott melyik ellenfeled fog foglalkozni azzal, hogy mit reprezentálsz?

Szépen kikerülted a kérdést. FIFTYZEL? Fiftyben milyen eredményeid vannak?
A profitra vonatkozó epés megjegyzésedre nem reagálok inkább, a topic szempontjából teljesen irreleváns. Mármint a te profitod. Mert az enyém javarésze F50-ből van.
Szóval kedves F50 professzor, akkor okítsál. Mi a helyes lépés, csak hogy máskor úgy csináljam. Hogy még véletlenül se tehessem be a stackem postflop egy overpárral egy TP ellen.

tics
Válasz qwert987 kommentjére
2011. dec. 13. 12:06

A JJ-vel ebben az esetben a Call semmiképpen nem jó, a dobás túl weak.
Marad az emelés, a 180 szerintem is kevés még ha 4 bet foldra csináljuk akkor is.Egyszerűen túl jó oddsokat kap mindkét bejövő játékos a callra és akkor multiway potban gyenge a JJ. A 300 szerintem is jobb, mert akkor a 4 bet az allin lesz amire könnyebb döntést hozni. De még ezután is el lehet dobni ha a flop veszélyes és donk bet jön(hisz normál stacked marad és még alacsonyak a vakkok), illetve ahogy csináltad jó floppon over párral betenni. A flop utáni játék tök jó volt azzal nincs semmi gond.

qwert987
Válasz tics kommentjére
2011. dec. 13. 12:28

És igen. Erről beszéltem. Egyszerű, lényegretörő és logikus indoklást tartalmaz. Köszi. Hasonlóan gondolom, bár én néha a callt is megjátszom egy kis set vadászat miatt ill. hátha valamelyik vak szeretné ellopni a kasszát. Az egyenes játékban a 300 körüli emelés tökéletes és valószinüleg a legcélravezetőbb is. A post flop játék tényleg jó volt. A QQ+ kizárhatjuk hisz senki nem ment 4bet allin így csak a 1010 és egy beragadt 2-es teheti -EV-re a postflop játékot.

Egyébként az elmúlt 1 hónapban pihenésként fiftyztem. Kb 2000sng ment le 6 %körüli roi-val. Hogy mért kekeckedem mégis, egyszerű: a tics válaszához hasonló bejegyzésekből akarok minél többet kierőszakolni a plusszos sng játékosokból, hogy FEJLŐDHESSEN aki olvassa.