$NoName$
Válasz Maxxxika kommentjére
2012. dec. 14. 8:34


Kicsit olyan vak vezet világtalant kép ugrik be nekem erről a próbálkozásról, mindenféle sértés nélkül.


Hálásan köszönöm, hogy hozzá tetted hogy "mindenféle sértés nélkül" így már egyáltalán nem bántó, és nem is borotva éles mondat.
Hogy válaszoljak bármit is erre úgy, hogy ne vegyem fel a kesztyűt? Nyelek megint és megpróbálom.
Nem kell túlmisztifikálni ezt az egészet. A póker matematikai alapokon működő készség játék ugye. Ebben nem kell remélem senkivel ölre menni.
A fiftynek is megvannak a sajátosságai, mint minden más játéktípusnak. Az alap elméletet már mindenki ismeri, álmában is ezt fújja. Le kell tudni fektetni a különbségeket, számokkal alá támasztani azt.
Az hogy, jó pár regulár ki tudja használni ezt, nem jelenti azt hogy rajtuk kívül senki más sem fogja tudni megtanulni. Ez kishitűség.

Sosem volt a póker legfőbb bevételi forrásom, de nem szégyenlem magam ez miatt.
Lepereg rólam minden olyan jellegű megnyilvánulás, ami lekicsinylő, lekezelő. Az hogy nem tudsz túllépni azon, hogy nem voltál képes továbbfejlődni ebben a játéktípusban, nem azt jelenti, hogy két lábbal taposhatsz mindenki máson, aki megpróbál kiszakadni a táplálékláncból. Igen is megfogom csinálni, és a kishitű emberekből fog a bankrollom jó része származni.
Az hogy nem mindenki ilyen rövidlátó, ékes bizonyítéka annak, hogy nálam sokkal tapasztaltabb emberek (akik ebből élnek) fogják segíteni a törekvéseimet. Te erre azt mondod hogy képtelenség. Ugye nem kell megismételnem magam?

Nem kell, hogy mindenki egyetértsen velem. Nem kell hogy mindenki elhiggye amit leírok. Egyszerűen csak nem fogadom el a sárba taposást. Sok emberből hiányzik a küzdeni akarás, hát belőlem nem hiányzik. Én tanulni jöttem erre a fórumra, de úgy látom tőlem kéne megtanulni "nagyon akarni valamit".

$NoName$
Válasz Ocsipok kommentjére
2012. dec. 14. 10:32

Volt kis időm, kicsit vissza tekintgetni, honnan is kaptam ezt a szakértő megállapítást.


Hihetetlen, h mar 7 dollaron tele vannak az asztalok SN statuszu regularokkal...
altalaban ha 4-6 pro regular van az asztalnal azt mar jonak mondom...

Kb 1.5eve abbahagytam a pokert, akkor 10 dolcsis DON-okat is toltam... most januarban ujrakezdtem, kb 1000+ jatekot toltam le, es k***ra eros lett a mezony...

Remelem csak a PS-en van igy :S


Most értettem meg a fő problémádat a fiftyvel.



7 dollaron toltam, de szamomra nem ment annyira jol, mint neked... Igaz, csak januar kozepen kezdtem, kb. 2800at toltam le, ami nem annyira mervado, de tul keves lett a profit, igy inkabb elkezdek turbokat jatszani vagy talan vissza cg-hez, nem tudom meg :P


Nálad a 2800 db már kis minta, nálam meg biztosan UPSWING a 2500 db($3,5-$7), értem én...
és tuti biztos hogy nem lehet hozni $7on 7% EV-t, mert neked nem jött össze... ezt is értem. Kőbe van vésve. Ezt holnap kiragasztom a monitor fölé.

Mar bocs, de en egy upswinget latok :D
Sugárzik a jóindulat egy "kompetens regulártól"

Fu
Válasz pastecopy kommentjére
2012. dec. 14. 12:37

én szívesen adnék tanácsokat majd, amint feljebb léptem kb 7-es szintre. ami úgy 2-3 hónap lehet kb. most is van egy úgyérzem elég jó taktikám, ami egész jól bejön idáig, persze sztem ez nagyobb téteken még jobb lehet mert ott kevesebb a fish, na majd meglátjuk :D

21PoKeRaRcSuNy
Válasz Fu kommentjére
2012. dec. 14. 13:14

én szívesen adnék tanácsokat majd, amint feljebb léptem kb 7-es szintre. ami úgy 2-3 hónap lehet kb. most is van egy úgyérzem elég jó taktikám, ami egész jól bejön idáig, persze sztem ez nagyobb téteken még jobb lehet mert ott kevesebb a fish, na majd meglátjuk :D


Ha megvan a tudásod a nagyobb szinthez , ne várj vele 2-3 hónapot , hanem toljad, de gondolom bankrollod nincs hozzá !

21PoKeRaRcSuNy
Válasz $NoName$ kommentjére
2012. dec. 14. 13:25


Az hogy nem mindenki ilyen rövidlátó, ékes bizonyítéka annak, hogy nálam sokkal tapasztaltabb emberek (akik ebből élnek) fogják segíteni a törekvéseimet.

Kizárt dolog! Gondolj bele....

Ha nem vagy fullkretén, akor lehet adni fognak az itteni forumozgató jó regulárok tanácsokat, tippeket, stb... sőt a legtöbb tudást úgy hozhatod ki hogy ha posztolgatsz saját HH-kat és a jobbak választ adnak rá ! Ez a max amit elérhetsz , ez sem egy utolsó dolog söt ...

Ahogy hogy téged bárki is tanítson , ahoz idöt kell rá szánnia az embernek , és nehogy azt hidd hogy akinek több tíz ezer forintos az órabére , inkább leül 3,5/7$ fiftyket elemezni, minthogy játszon a saját tétjén !
Szóval ha fejlödni akarsz , az elején még jó lesz hogy posztolgatsz, meg forumozgatsz( elemzésre értem) elöbb-utóbb bele kell feccolni egy kis pénzt és keresni kell egy jó oktatót !

Fu
Válasz 21PoKeRaRcSuNy kommentjére
2012. dec. 14. 13:39

Ha megvan a tudásod a nagyobb szinthez , ne várj vele 2-3 hónapot , hanem toljad, de gondolom bankrollod nincs hozzá !

igen nincs meg a bankrollom hozzá.15 dodoról kezdtem el, és most 250-en vagyok :D 1 hét és megyek 3,5-re.

$NoName$
Válasz Fu kommentjére
2012. dec. 14. 14:27

én szívesen adnék tanácsokat majd, amint feljebb léptem kb 7-es szintre.


FU! Válaszolj számokkal a 3 kérdésre, és elgondolkodom rajta:

EP 30bb 40/12/3 (100)
MP 10bb 10/10/4 (1,3K) bubbleben sem nagyon lazulgat
CO 20bb 17/14/6 (2K) (sokat lopkod az ante megjelenésétől, bubbleban még tesz rá egy lapáttal)
BU 16bb 23/20/2/BUST50/FTRST80 (300) bubbleban lazul,
SB 20bb

BB 4bb 50/20/0 (100)

Blinds: 75/150Ante 20

Pre-Flop: (345, 6 players) is SB ??
3 folds, BU raises to 300, SB ??

A).(Hogy a játékod várható értéke 5% ROI-hoz tartson) milyen resteal range kell, hogy ezt érdemes legyen pusholni? (Nem árt szem előtt tartani, a köv. leosztásban lévő pozíciót, és az ICM-et, ) Rólad kialakult kép: MP és CO rendelkezik rólad stattal(14/12/6), többiek meg nem nagyon törődnek a statokkal, a játékkép alapján az asztal viszonylag feszes, a sokat calloló EP miatt.
A /II.) Kiegészítés: mennyiben változtatna a dolgon, ha azt mondanám, hogy CO bubbleban hiperagróvá vált, és eddig minden körben openpusholt eddig a leosztásig.

B.) (Hogy a játékod várható értéke 3%ROI-hoz tartson) milyen fold to resteal kell egy ilyen range-vel pusholáshoz: 22+,A2s+,K7s+,Q8s+,J8s+,T8s+,97s+,87s,76s,A2o+,KTo+,QJo ?
B/II) Ha kizárólag JJ+,ATs+,AQo-tól feltételeznél megadást, milyen ideális laptartományt választanál, ha mindenképp pusholni fogsz. (Bent hagynád az Ax-eket?)


C.) BB call range mi lesz? Ha köv. leosztásban nem várható preflop csapkodás monsterek nélkül?

$NoName$
Válasz 21PoKeRaRcSuNy kommentjére
2012. dec. 14. 14:42



"forumozgató jó regulárok"


Ez a fórum nem mozog, 2x olvastam át ezt a topikot "töviről-hegyire".

Holdenper
Válasz $NoName$ kommentjére
2012. dec. 14. 16:50

lol, azokra a kérdésekre én sem tudok válaszolni (és szerintem kapásból senki itt, még hoppárézimi, meg don pro sem).
Mi az a BUST50? (elsőre a FTRST sem esett le, de aztán rájöttem, hogy valószínű fold to resteal)

Meg nem igazán értem, hogy mi az, hogy 5% roihoz milyen resteal range kell? Meg 3% roi mellett?
A roi nem nagyon kapcsolódik konkrét handekhez, meg szituációkhoz. Max ha az ellenfélnek mondjuk 7% roija van, akkor valószínű topreg, ha meg -5%, akkor fish, de lehet, hogy előbbi upswing, utóbbi meg down, és még az sem jelent semmit, mert vannak feszesebb topregek, meg lazábbak is, és fishekből is van mindkettő.
Vagy ha 5% roit szeretnénk elérni? Annak meg nincs értelme, mert nem fix roira megyünk, hanem a maximálisra, amit hozhatunk.

Az ICM szerintem fiftynél harmadlagos szempont csak. Annyira fejnehéz a struktúra, hogy akkor sem hibázol nagyot, hogy ha úgy számolod, mintha winner takes all lenne (bár ez túlzás, de egy sima FR sng-nél sokkal nagyobb hiba lenne WTA-nak számolni, mert ott sokkal erőteljesebb a bubble factor).

$NoName$
Válasz Holdenper kommentjére
2012. dec. 14. 17:01

Valószínűleg ha nagyon akarod még is tudod mire kellene válaszolni, csak könnyebb kivesézni az összecsapott kérdéseket. (Nem akartam kijavítani BTNre, mert a note-nál is a legrövidebb szavakat használom, de ha akarod megoldom) (Javítottam pár dolgot)
Amikor azt mondod, hogy +EV egy move, annak is van egy %os értéke.
Sosem érdekelt hogy ki milyen ROIval jött az asztalra. Nem tudhatod, ki ellen szedte össze. Csak a saját ROIm a mérvadó. És egy várható értéknél hoztam ezt a példát. És csak EVre, nem pedig winningsre, az sem érdekel.
Az ICMnél sem értünk egyet.

Most komolyan az a megoldás egy erkölcsi győzelemre, hogy konkrét válasz helyett, továbbra is a kötekedés fog itt menni? Legalább tőled ne. Kérlek. Szépen kérlek.:(