Póker Fórum Archívum > Sit&Go > Közös sit&go edzés, elemzés

mrweg
2008. nov. 5. 0:30

Közös sit&go edzés, elemzés

Hello!
Mivel ma átéltem eddigi pókeres pályafutásom legnagyobb bukását, komolyan elgondolkoztam néhány dolgon. Igaz, hogy a bukásom nagyobb része bad beat-ekből és coolerekből származott, de biztos vagyok benne, hogy hibáztam én is párszor. Ezeket a hibákat pedig ki kell javítanom... Eddig elszigetelten, egyedül fejlesztettem a játékomat, de mindíg is szerettem volna másoktól tanulni. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy egy profitól órákat vegyek, de eszembe jutott egy másik lehetőség.
Szívesen összefognék egy fórumtársammal és játszhatnánk közös session-öket. (Az egyik topicban említett program segítségével.) Felváltva, közben mindent megbeszélve, majd akár handelemzésekkel is kiértékelve egymás játékát.
Ezért várom olyan tapasztaltabb sit&go-s fórumtársaim jelentkezését, akik benne lennének ebben a közös tanulásban. Olyanokkal szeretnék "edzeni" akik 3-10$-os téteken játszanak rendszeresen és alapvető ICM ismeretekkel rendelkeznek. (Mivel a cél az egymástól való kölcsönös tanulás lenne, ezért inkább "haladó" játékosokkal szeretnék játszani.)
Úgy gondolom ez egy rendkívül hasznos módja lenne tanulásnak, ezért remélem lesz jelentkező.
WéG

GreEko
Válasz mrweg kommentjére
2008. nov. 5. 0:37

Ez egy tökjó ötlet, sajna nem vagyok profi, de ha itt a megbeszélt, érdekes handeket, szituáciokat közzé tennéd (tennétek) annak is nagyon örülnék, és szerintem még sokan mások is. Remélem lesz belőle valami ;)

mrweg
Válasz GreEko kommentjére
2008. nov. 5. 18:09

Mivel eddig senki nem jelentkezett, berakok egy handet a tegnapi "fekete keddről". Hátha a handelemzéshez több ember csatlakozik:

Seat 2: WeG55 (930 in chips)
Seat 5: rwspfc (530 in chips)
Seat 6: rody84 (7620 in chips)
Seat 7: patawan10 (3130 in chips)
Seat 8: lievelita (1290 in chips)
lievelita: posts small blind 75
WeG55: posts big blind 150
*** HOLE CARDS ***
Dealt to WeG55 :5c: :Kh:
rwspfc: folds
rody84: folds
patawan10: calls 150
lievelita: folds
WeG55: checks
*** FLOP *** :3h: :Kc: :5h:
WeG55: checks
patawan10: bets 450
WeG55: raises 330 to 780 and is all-in
patawan10: calls 330
*** TURN *** :3h: :Kc: :5h: :Qc:
*** RIVER *** :3h: :Kc: :5h: :Qc: :4c:
*** SHOW DOWN ***
WeG55: shows :5c: :Kh: (two pair, Kings and Fives)
patawan10: shows :Ac: :Tc: (a flush, Ace high)
patawan10 collected 1935 from pot

Ahogy én gondolkodtam: K5-el rá kellett volna tolnom a stack-em mérete miatt, de 95%-ig biztos voltam benne, hogy a limpelő megadná, ezért úgy gondoltam a flopon rátolom, ha megfelelő lesz. Az lett. Check, mert tudtam, hogy ha nem találta el a flop akkor is megpróbál kiblöffölni. Úgy is lett, és én visszatoltam. Sajnos commited lett a nagy emelése miatt és meg kellett adni. A többi már csak a kártyákon múlt...
Vélemény?

Chryss85
Válasz mrweg kommentjére
2008. nov. 5. 18:16



... Sajnos commited lett a nagy emelése miatt és meg kellett adni.


Sajnos??? Ezt ugye te sem mondod komolyan!? Nem hiszem, hogy volt neki 5%-nál több esélye, és sajnos megadja az allined... :D

CrisRoniii7
Válasz Chryss85 kommentjére
2008. nov. 5. 18:34

Sztem jól játszottad...pre nem kell az AI,ha tudod,h adja,egy igen tág range ellen is,jó ha coinflip a shove...Te flopon ezzel a lappal,azt akarod,h commitálja magát és duplázz..:)

and217
Válasz CrisRoniii7 kommentjére
2008. nov. 5. 19:39

Mindent jól csináltál, easy allin, legközelebb megnyered.

mrweg
Válasz and217 kommentjére
2008. nov. 5. 23:27

Downswing

Mivel nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg a dolgokat alaposabban, készítettem egy kis videót. Az elmúlt 2 nap összes partijának bukó hand-jét visszanéztem és megpróbáltam utólag kielemezni. Örülnék neki, ha 1-2 ember megnézné és leírná a véleményét. Felpattintottam rapidra, 34 perc: RapidShare: Easy Filehosting
Nézzük a számokat:
49 lejátszott sng. 2 első, 6 második és 5 harmadik hely!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
kb -19 beülő !!!!!
All in bukták: Coin flip : 6
60-40 : 5
70-30 : 3
80-20 : 1
kb 90-10 : 3
És a másik oldal : Flopon, vagy turn-ön all in úgy, hogy verve vagyok : kb 7
Hátrányból : kb 16, nagyrészt preflop all in
Mivel eddig a nullás napok is igen rossznak számítottak, ez a mostani dolog nagyon durvának tekinthető. (Ki tudja meddíg tart még...) Ezért kíváncsi vagyok mások véleményére, hogy ez csak "normál" downswing, vagy pedig a rossz játékomból fakadó bukószéria.

Powerotti
Válasz mrweg kommentjére
2008. nov. 6. 8:57

Mivel nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg a dolgokat alaposabban, készítettem egy kis videót. Az elmúlt 2 nap összes partijának bukó hand-jét visszanéztem és megpróbáltam utólag kielemezni. Örülnék neki, ha 1-2 ember megnézné és leírná a véleményét. Felpattintottam rapidra, 34 perc: RapidShare: Easy Filehosting


Szia!

Mindenképp megnézem majd a videód (ma vagy holnap este), az utóbbi 2-3 hónapban sok sng-t játszok én is, 2+0,2 - 10+1$-ig, utóbbi időben 6 max turbót. Korábbi Hollywood-os videódból úgy rémlik te is ilyet tolsz...

-19 beülő szerintem simán belefér egy swingbe sng-nál, de a hiba keresés sosem árt. Egyáltalán nem tartom magam jó játékosnak, de a limthez képest amin játszok, szerintem megállom a helyem. BR menedzsmenten (az mi?) kívüli kommentárokkal szívesen segítek ha van rá igény, ha másra nem, talán egy kívülálló más stílusban játszó játékos véleménye is segíthet. Közös edzés is érdekel, de majd a videóra írt kommentem alapján eldöntöd akarsz-e velem ilyet :)

Addig is fel a fejjel, jön majd upswing... Csak hát a 6 max turbokban izmos a variancia.

Powerotti
Válasz Powerotti kommentjére
2008. nov. 6. 13:31

Sikerült megnéznem melóhelyen a videót, első nekifutásra inkább a teljes játék lenne az érdekes, nem csak a kieső handek.

Rövid észrevételek, hogy játszottam volna:

1. KJo steal nem jött be, flop betre maximum call, inkább fold
2. 87o fold preflop vagy push
4. AJs kisvakról UTG emelésre dobás (fliphez kevés, max a blöfföt fogod)
9. AKo preflop reraise sem kell ilyen korai szakaszban, elég a call, flopon a cbet reraise allinra dobni kellett volna
12. J9o UTG-ből nem push, ekkora stackkel sem
13. AA pushra vihetted volna a vakokat, néha bejön ez a move, néha nem, most a rossz oldalon voltál...
16. 98s igazi cooler
18. 89o nagy stackre nem push...

folytatása következik...

mrweg
Válasz Powerotti kommentjére
2008. nov. 6. 20:46

Üdv Powerotti!
Örülök, hogy megnézted és, hogy hozzászóltál. Köszönöm! Úgy érzem a legtöbb esetben rájöttem utána, hogy miben is hibáztam. Szerintem átestem a ló túlsó oldalára, sokszor túl laza vagyok már és lazán push-olok a big stack-re is. Alapjáraton nem így szoktam játszani, szerintem ez a sok bukásnak is köszönhető.
Egyébként a mai nap is folytatódott a bukta és kezd a hangulatom nagyon-nagyon rossz lenni.

És egy mai hand, hátha tanul belőle más is.
Seat 1: WeG55 (1745 in chips)
Seat 3: Circa 1973 (2565 in chips)
Seat 5: Marbik (7235 in chips)
Seat 9: LWPRocks (1955 in chips)
Circa 1973: posts small blind 100
Marbik: posts big blind 200
*** HOLE CARDS ***
Dealt to WeG55 :Kc: :Qs:
LWPRocks: folds
WeG55: raises 1545 to 1745 and is all-in
Circa 1973: folds
Marbik: calls 1545
*** FLOP *** :7s: :Jc: :8c:
*** TURN *** :7s: :Jc: :8c: :8d:
*** RIVER *** :7s: :Jc: :8c: :8d:
*** SHOW DOWN ***
Marbik: shows :Qc: :Tc: (a straight flush, Eight to Queen)
WeG55: shows :Kc: :Qs:(a pair of Eights)
Marbik collected 3590 from pot

Rossz volt a push-om itt is. Megint csak a bigstack-re toltam rá. Ebben a helyzetben push : 88+, AJ+
Amit viszont nem tudok biztosan. Itt mennyire volt jó a call töle???
Szerintem rossz volt.