Bár egyértelműnek tűnne a dobás már a turnon, mégis vívódok kicsit, ezért beteszem ide.
BU 18/11/3 statokkal rendelkezik. 1K handem van róla, vagyis ennyiszer ültünk egy asztalnál (sokszor mindkét asztalomon ott van

), de hihetetlen módon még soha nem játszottunk egymás ellen úgy, hogy mutatásig jutott volna a dolog! Valószínűleg tudja rólam, hogy elég lazán játszom hátulról, sokszor volt úgy, hogy mögöttem ült és nem kíméltem a vakjait

. De sosem játszott vissza rám, vagyis nem érzékeltem tőle ilyet. Olyat is látott már tőlem, hogy nem csak a "szokásos" lapokkal 3betelek. Ezek után gőzöm sincs róla, hogy mi a fenével callozhat le egy SB 3betet, és mivel játszhat így tovább. Turnon azért adtam meg a nyitást, mert ott motoszkált bennem, hogy csak blöfföl és leáll riveren. De nem!
Ennyi infó után el tudjátok képzelni, hogy mégis blöff lett volna? Én így utólag is azt mondom, hogy kizárt és nem is értem miért a turn call.
Valószínűleg a KK pszichés hatása miatt van, amit már rám gyakorol az állandó bukták miatt. 22K hand alatt alig éri el a pluszt, máris jön a bukta és nem ilyen leosztásokból eredően, hanem a legtöbb KK vs. AA, vagy KK vs szett. A baj csak az, hogy a bukták nagyobb stack-kek ellen vannak.
Button
Villain ($46.04)
SB
Hero ($49.8)
BB ($9.3)
UTG ($8.81)
UTG+1 ($21.84)
CO ($69.92)
Preflop: Hero is in the SB with K :club: K :diamond:
2 fold, BU raises to 1.75, Hero raises to 5.6, 1 folds, BU calls 3.85.
Flop (11.7) A :heart: T :spade: T :club:
Hero bets 7, BU calls 7.
Turn (25.7) Q :club:
Hero checks, BU bets 12.85, Hero calls 12.85.
River (51.40) 9 :diamond:
Hero checks, BU bets 20.59, Hero fold.