DrBala
2007. ápr. 16. 23:19

DrBala

Üdv Mindenkinek!

Siófokról írok. Kb, fél éve kezdtünk el egy szűk haveri körrel
NL Hold'em-et játszani.
Ma már van saját asztalunk (mi csináltuk :)). Általában 6 ember
mindíg összejön, plussz van 1-2 beugró.
Bármilyen furcsán is hangzik, nem játszunk pénzben, ebben már
az elején megegyeztünk. Haverok, barátok vagyunk és azok is szeretnénk maradni.
Ketten már túl vagyunk az első könyvön, ami mostanra kellő alapot biztosított
ahhoz, hogy a többiekre nőjjünk. Így az utóbbi játékok, már egy kicsit egyhanguk volta-> "Ki tudja a kevésbé erős játékosokat megkopasztani?"
Úgyhogy legutoljára nyomtunk egy-két nyiltlaos köröket, és megmagyaráztuk a haveroknak, hogy mit kellen másképpen csinálni. Bízva benne, hogy így nagyobb lesz a kihívás.
És hát közben próbáljuk szervezni az első siófoki versenyünket, ami persze már pénzdíjjas, több asztalos verseny lesz. 20-25 embert szeretnék összeszedni.

Online pokert még nem nagyon nyomtam, ill. csak játékpénzben. Kiábrándító.

Nagyon gondolkozom rajta, hogy belekezdek a rendes Cash games játékokba, persze először csak freerollon csioszlnám a tudásom. Vagy ha persze ha valamilyen más javaslat, akkor azt szívesen veszem, hogy kezdők mit nyomjanak Onlinen (sitandgo, freeroll, tabletorunamet vagy csak sima cashgame?).

Akit érdekel a siófoki házi versenyünk, az dobjon egy privát mailt a
drbala@freemail.hu -ra.

DrBala

R1per2
Válasz DrBala kommentjére
2008. ápr. 30. 2:36

DrBala te nem Starcraftozál bneten?

mrweg
Válasz R1per2 kommentjére
2008. ápr. 30. 10:08

Üdv DrBala!

Szerintem először próbáld ki a sit&go-kat. Egyrészt a haverokkal is ezt játszottátok (csak nem így neveztétek), másrészt itt egy fix összeget kockáztatsz. És persze a freeroll sem rossz, csak ott szerintem háttérbe szorul a tudásod mivel gyors a játék.
Remélem tudtam segíteni

WéG