Póker Fórum Archívum > Új tagok bemutatkozása > Audiosultan bemutatkozása

audiosultan
2008. jún. 25. 12:10

Audiosultan bemutatkozása

gondoltam, ha már ilyen kedves az oldal, és van egy ilyen topic, ahol bemutatkozhatnak az új tagok, hát akkor én is bemutatkozom.
20 éves vagyok, körülbelül fél éve foglalkozom a pókerrel össz vissz, tehát viszonylag új vagyok a témában.

persze én is azok közé az "átlag"emberek közé tartozom, akik 10 éves korukban megtanulták a draw póker "rejtelmeit", de hát akkor még egyáltalán nem láttam benne ekkora fantáziát, meg nem különösebben mozgatott meg a pénzkeresés gondolata - gondolom érthető módon -. aztán ez persze abba is maradt, párszor játszottam az anyukámmal, bátyámmal ilyesmi, de nem volt komoly. aztán most mikor jött ez az új őrület, hogy soha nem látott mértékekben elterjedt a póker, így a baráti körömből kifolyólag én is megtanultam. aztán rögtön bele is mentünk a "sűrűjébe", vasárnaponként egy ismerősi (nem teljesen baráti) társasággal eljártunk rendszeresen 2000+200 as kétasztalos versenyeket játszani kb. 12-18 fő jelent meg rendszeresen. itt amikor először elmentem, második lettem, szinte érthetetlen módon, mert gyakorlatilag teljesen tapasztalatlan voltam, nem tudtam, hogy pontosan hogyan játsszak, ezért valószínűleg kiszámíthatatlan lehettem a jobb játékosok számára, plusz még nagy szerencsém is volt.
ekkor rabjává váltam a dolognak, és rájöttem, hogyha kellően tight módon játszom, akkor el tudok jutni az első háromba szinte minden vasárnap.
aztán ahogy fejlődtem belemélyedtem különböző kevésbé tight játékstílusokban, és jött a következő korszak, ami a teljesen ellenkezőjét mutatta eddigi játékomnak. a youtube-on láttam daniel negreanunak a small-ball stratégiáját, és teljesen lenyűgözött, és sikerült többször sikerrel is alkalmaznom ezeken a vasárnapi összejöveteleken. miután "rájöttem", hogy simán nyerhetek potokat úgy, hogy nincs "semmim", így egy kicsit elszaladt velem a ló, és elkezdtem mániákusan pot-commited módon játszani, szét emeltem mindent, minden potot meg akartam nyerni, s így elkezdtem bizony veszteni is. Ezzekkel a vasárnapi versenyekkel párhuzamosan szép lassan elkezdtem online játszani, először egy-két hónapig ismerkedtem az egésszel, csak play money asztalokon játszottam, majd aztán feltöltöttem 25 dollárt a csili-vili pkr terembe, majd annak rendje és módja szerint el is vesztettem.
aztán következő hónap elején is persze feltöltöttem, elvesztettem, majd valami ennek a hónap elején megváltozott;
feltöltöttem 25 dollárt, játszogattam vele - elvesztettem, de aznap, amikor elvesztettem, szerencsére épp volt egy azt hiszem 250$-os freeroll. 318 főből sikerült barom tight játékkal 5.nek lennem, és így kaptam egy kis kezdőtőkét, ismét... 16 dollárt:) és ekkor indult el a mostani "sikersztorim":) lol. ez kb. három hete volt, és azóta most 119$ van a számlámon, gyakorlatilag a semmiből, úgy hogy megtanultam végre, hogy hogyan kezeljem úgy a bankrollomat, hogy nem kockáztatok sokat, és ha nyerek, akkor jól lépegessek fel, szépen lassan. gyakorlatilag három hete folyamatosan nyerek, úg hogy persze becsúsznak bad-beatek, csinálok hülyeségeket is jó bőven, néha fáradtan játszom, néha tilt-re kerülök, tehát még bőven megvannak a kezdő vonásaim, de úgy érzem, hogy nagy mértékben fejlődöm, és - bár valószínűleg biztos lesz majd egy rossz sorozatom is - szerencsére viszonylag kiegyensúlyozottan nyerek (nem sokat, de nyerek), és szinte minden napot pluszban zárok. egyébként úgy gondolom, hogy ehhez a nyereségsorozatomhoz nagy mértékben hozzájárul az, hogy a pkr alacsony tétes "speed sit and go" asztalokon eszméletlen a játszani nem tudó fish, de hát ez van, ez a terem ilyen, megpróbálok előnyt kovácsolni belőle türelmes, tight agressive stílusú játékkal.
na lényegében ennyit mondanék magamról, örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, és remélem sokat tudok tanulni tőletek! sok szerencsét, és jó fejlődést kívánok mindenkinek!!!

bihaimo
Válasz audiosultan kommentjére
2008. jún. 25. 12:18

Üdv a Akadémián! Sok sikert!

Zoleee
Válasz audiosultan kommentjére
2008. jún. 25. 12:22

Üdv az oldalon! Ha jól körülnézel, vagy használod az oldalunkon a kereső funkciót a legtöbb kérdésedre cikk vagy fórum hozzászólás formájában megtalálod a választ. Ha mégsem nyugodtan tedd fel kérdéseid, a fórumközösségünk szívesen segít ahol tud! :)

castor11
Válasz Zoleee kommentjére
2008. jún. 25. 12:45

Üdv a fedélzeten!:-) Legjobbakat!!

buktar
Válasz castor11 kommentjére
2008. jún. 25. 13:34

Üdv az oldalon! GL!

wilddrew
Válasz buktar kommentjére
2008. jún. 25. 13:35

Üdv az oldalon!