Bumbanas bemutatkozása
Nem teljesen frissen regeltem be, de gondoltam, hogyha már elkezdtem belepofázni mások írásaiba írok magamról pár sort.
Életkorilag kicsit kilógok a mezőnyből, jópár tag a fiam lehetne az életkora alapján, ezért sok mindent másképpen látunk, de ez az egyik dolog amiért szeretem ezt a játékot, egy 20 éves simán többet tudhat és oktathat egy 4x éves kezdőt.
Jó egy éve kezdtem online pénzért játszani Everesten NL10-en. Itt kipróbáltam S&G-t, MTT-t, HU-ot, Omaha-t, FR, SH CG-t és végül az FR CG-nél kötöttem ki. NL25-nél váltottam Ongame-re, most pedig hol ott, hol az Euro alapú asztalok miatt Boss-on játszok NL100-on. Boss-on a kevés FR asztal miatt elkezdtem SH NL50-t is játszani, egyelőre váltakozó sikerrel. Alapvetően a FR fekszik a stílusomnak ami a NIT és a LAG maniac között változik a hangulatom, lapjaim és az ellenfelek függvényében. :-)
A család miatt nem igen szoktam fél napokat játszani, a legtöbb hétvégén 5-6 óra játék, de inkább a 2-3-4 a jellemző 6 asztalon.
Ja, foglalkozásomat tekintve számítástechnikával foglalkozom Győrben egy ici-pici saját cégben, úgyhogy ha valakinek ilyen jellegű gondja lenne szívesen segítek.
Mindenkinek jó játékot és örülök, hogy beregisztráltam ide (ezért külön köszönet Taki-nak, akinek a naplóját követtem), jó közösséget találtam.
Üdv itt és sok sikert az asztaloknál!
üdv az akadémián!
GL
(zehy: nem hiszem el, hogy ezt tényleg betetted aláírásnak:) mindig szakadok rajta)
Üdv. a fórumon! GL!
Légy üdvözölve!
Írtad, hogy győri vagy. Szoktál itt élőben is játszani, ha igen hol?
üdv. lassan alakul a győri akademias csapat is :)))
Írtad, hogy győri vagy. Szoktál itt élőben is játszani, ha igen hol?
üdv. lassan alakul a győri akademias csapat is :)))
Végre plusszos az SH
Tegnap csak jó egy órát tudtam játszani délután, este meg semmit, mert nagyon fáradt voltam (korán kellett kelni). Mindenesetre 4 SH NL50 asztalra ültem be, ahol ennyi idő alatt 4Bi pluszt szedtem össze, ezzel pozitívba fordult a SH játék tanulása. Eddig az esti FR session-ök várakozáson felül hoztak augusztusban, úgyhogy úgy tűnik jól döntöttem a terem váltással.