Póker Fórum Archívum > Új tagok bemutatkozása > Kitartás és alázat, avagy Fosca mindennapjai.

Fosca999
2010. jan. 30. 16:12

Kitartás és alázat, avagy Fosca mindennapjai.

Sziasztok, Fosca vagyok!

Tavalyi év óta vagyok passzív tagja a közösségnek. Most szántam rá magam, az aktívvá válásra és a bemutatkozásra, hogy legyen egy hely ahol írhatok magamról és a pályafutásom érdekesebb történéseiről és nem utolsó sorban, hogy legyen hol kikérni a véleményeteket.
Három éve ismerkedtem meg a pókerrel, amikor is egy barátommal közösen feltöltöttünk 50$-t a Starsra és igen feszes BR menedzsment mellett NL1/2-t és NL2/4-t kezdtünk el játszani.:-) Viszont annak ellenére, hogy semmilyen tudás nem állt mögöttünk, 2 héten belül, egy igen feszes stratégiát alkalmazva felnyomtuk a lóvét 600$-ig, amit persze 1-2 nap alatt el is buktunk utána. Hát itt kezdődött minden. Ekkor Londonban éltem és ezek után sokáig nem ragadtam egeret, hogy megpróbáljam újra. Az utolsó pókeres élményem Angliában azért elég emlékezetes maradt,úgy alakult, hogy egy esős londoni délutánon találkozhattam Antoniussal és Hansennel a Sohoban, ahol akkoriban dolgoztam. Őket már akkor is ismertem, így tisztelettel tekintettem rájuk, nagy élmény volt...
Késöbb Írországba, Dublinba költöztem ahol újra elkapott a láz és elkezdtem elég intenzíven freerollokat játszani, de az ott nyert pár dollároktól CGn sikerült elég hamar megszabadulnom.
Ezek után egy szerencsés találkozás hatására, utazásom utolsó országába érkeztem. Nem egészen egy évet éltem Amszterdamban a jelenlegi párommal, ahol is 6 hónap munka után elhatároztam, hogy én ugyan nem leszek többé alkalmazva senki által és én bizony a pókerből fogok élni. Így felmondtam és elkezdtem komolyabban beleásni magam a témába. Mindenek előtt 120GB oktatóvideót töltöttem le és körülbelül 200db e-bookot is. Többségében az oktató videókat részesítettem előnyben, ezek főleg Cardrunners-s és Deucescracked-s videók voltak. A figyelmemet leginkább a CG irányába fordítottam. A kezdeti alapozás után feltöltöttem 50$t Starsra, ahol NL5-n és NL10-n kezdtem el játszani, megspékelve egy kis SNGzéssel is amit hamar abba is hagytam, a CG testhezállóbbnak bizonyult. 1 hónap alatt sikerült 400$ra felpumpálnom a pénzem, nem kis szerencsével. Később kiderült, hogy igen nagy upswingbe voltam az EVm jóval 300$ alatt volt. Egyszer kétszer pedig lenéztem Holland Casinoba, ahol FL1/2-t játszottam kisebb nagyobb sikerrel.
Ezek után szerelmemmel hazaköltöztünk és jelenleg Mohács környékén a tanyavilágban éldegélünk, ahol nekem még mindig eltökélt szándékom, hogy a pókerből éljek. Szerencsére elég sok időt tudok vele foglalkozni. Egy kedves barátom és egyben fórumtársunk segítségével és instrukcióival fejlődök jelen pillanatban. Az Ő tanácsára tettem át a pénzem a Boss hálózatára, ahol jelen pillanatban NL10et játszom és 60BI környékén ingadozom. Éppen most vagyok túl egy hetes downswingen, ami alatt 100$ körül buktam, de most újra nyeregben vagyok, már 50$ visszjött! Kitartással és alázattal tekintek a jövőmre és ha beledöglök is vagy éhen halunk, de ebből fogok élni :-) Kívánjatok sok szerencsét és gyertek el a temetésemre!! :-)

Fosca

Fosca999
Válasz Fosca999 kommentjére
2010. jan. 30. 16:17

Image


Image


ImageImageImage

Valetudox
Válasz Fosca999 kommentjére
2010. jan. 30. 19:14

GL Bro!

Petikepoker
Válasz Valetudox kommentjére
2010. jan. 30. 19:35

Sok sikert a nem éppen kikövezett úton.....

Fosca999
Válasz Petikepoker kommentjére
2010. jan. 30. 21:25

Köszönöm a jókívánságokat!!
Úgy látszik nem kopogtam le az "újra a nyeregben" dolgot, sikerült csinálnom egy borzasztó sessiont. Szeretném ha véleményeznétek egy-két partit. Beírom a micro stakes topicba is, vagy lehet csak oda kéne?! Mind1, egyet megpróbálok, csak nem lesz baj :)

1.

Pot-Limit Hold'em, $0.10 BB (4 handed)

UTG ($12.76)
Fosca (Button) ($9.95)
SB ($9.25)
BB ($20.57)

Preflop: Fosca is Button with AImage, AImage
1 fold, Fosca bets $0.35, SB calls $0.30, BB calls $0.25

Flop: ($1.05) 3Image, 10Image, QImage (3 players)
SB bets $0.40, BB raises $1.10, Fosca ???

Mind a 2 enemy 40-70/10-25ös, ezek között az értékek között mozognak a standard vpip/pfr statjai a Bossos fisheknek. Mi a helyes játek ??


2.

Pot-Limit Hold'em, $0.10 BB (5 handed)

SB ($2.88)
Fosca (BB) ($9.60)
UTG ($4.78)
MP ($6.24)
Button ($17.08)

Preflop: Fosca is BB with AImage, QImage
UTG bets $0.35, 1 fold, Button calls $0.35, 1 fold, Fosca calls $0.25

Flop: ($1.10) 10Image, 3Image, 5Image (3 players)
Fosca checks, UTG bets $0.40, Button calls $0.40, Fosca calls $0.40

Turn: ($2.30) QImage (3 players)
Fosca bets $1.72, UTG raises $4.03 (All-In), 1 fold, Fosca ???


Hasonló ellenfelek, mint az előző handnél.
Hogyan kellene játszani? Jó preflop a cold call BBről? Flopon borzasztó a call?

Fosca999
Válasz Fosca999 kommentjére
2010. febr. 12. 20:25

Újra jelentkezem!

A bankrollom átkerült az Ongame hálózatára, ahol szintén NL10el folytatom a januárban elkezdetteket. Az első session elég érdekesre sikeredett, jó néhány badbeatet kaptam elég rövid időn belül, de ez nem szegte kedvem és a napos oldalon zártam az első napot! Most jöjjön néhány party az említettekből!

1.

No-Limit Hold'em, $0.10 BB (5 handed) - Hold'em Manager Converter Tool from FlopTurnRiver.com

SB ($7.60)
BB ($2.26)
UTG ($17.18)
Fosca999 (MP) ($9)
Button ($6.68)

Preflop: Fosca999 is MP with JImage, JImage
UTG bets $0.40, Fosca999 raises $1.25, 3 folds, UTG calls $0.85

Flop: ($2.65) 2Image, 10Image, 8Image (2 players)
UTG checks, Fosca999 bets $2, UTG raises $4, Fosca999 raises $5.75 (All-In), UTG calls $3.75

Turn: ($18.15) 9Image (2 players, 1 all-in)

River: ($18.15) KImage (2 players, 1 all-in)

Total pot: $18.15

Results:
UTG had 9Image, KImage (two pair, Kings and nines).
Fosca999 had JImage, JImage (one pair, Jacks).
Outcome: UTG won $17.25

:confused: :confused: :confused:

2.

No-Limit Hold'em, $0.10 BB (5 handed) - Hold'em Manager Converter Tool from FlopTurnRiver.com

SB ($7.71)
BB ($3.69)
UTG ($10)
MP ($2.04)
Fosca999 (Button) ($19.68)

Preflop: Fosca999 is Button with AImage, 10Image
1 fold, MP calls $0.10, Fosca999 bets $0.50, 1 fold, BB calls $0.40, MP calls $0.40

Flop: ($1.55) 5Image, 8Image, 10Image (3 players)
BB bets $0.70, MP calls $0.70, Fosca999 raises $3.45, BB calls $2.49 (All-In), MP calls $0.84 (All-In)

Turn: ($9.47) 8Image (3 players, 2 all-in)

River: ($9.47) QImage (3 players, 2 all-in)

Total pot: $9.47

Results:
Fosca999 had AImage, 10Image (two pair, tens and eights).
BB had QImage, 8Image (full house, eights over Queens).
MP had JImage, 10Image (two pair, tens and eights).
Outcome: BB won $9.01

3.

No-Limit Hold'em, $0.10 BB (5 handed) - Hold'em Manager Converter Tool from FlopTurnRiver.com

SB ($5.03)
BB ($4.79)
UTG ($4.96)
MP ($4.73)
Fosca999 (Button) ($16.69)

Preflop: Fosca999 is Button with AImage, 2Image
UTG calls $0.10, 1 fold, Fosca999 bets $0.50, 1 fold, BB calls $0.40, UTG calls $0.40

Flop: ($1.55) 3Image, AImage, 4Image (3 players)
BB checks, UTG checks, Fosca999 bets $1.25, 1 fold, UTG raises $4.46 (All-In), Fosca999 calls $3.21

Turn: ($10.47) 8Image (2 players, 1 all-in)

River: ($10.47) 10Image (2 players, 1 all-in)

Total pot: $10.47

Results:
Fosca999 had AImage, 2Image (one pair, Aces).
UTG had 10Image, 10Image (three of a kind, tens).
Outcome: UTG won $9.95

Valetudox
Válasz Fosca999 kommentjére
2010. febr. 12. 20:30

1:
lol

2:
lol

3:
lol

Fosca999
Válasz Valetudox kommentjére
2010. febr. 12. 21:06

1:
lol

2:
lol

3:
lol


Nem túl színvonalas hozzászólás, de legalább valakit érdekel az írásom :p :p

Valetudox
Válasz Fosca999 kommentjére
2010. febr. 12. 21:08

Nem túl színvonalas hozzászólás, de legalább valakit érdekel az írásom :p :p


nah es ennek az embernek adtam en szojas csirket....

Amugy feljebb is lesznek hasonlok. Most nl30 es nl50 en is megtortent majdnem ugyanaz a hand.

A93 boardon cbetre rakurtak J3-al. es nem makoltak le:) Bar nekem jo a Karmám!

Fosca999
Válasz Valetudox kommentjére
2010. febr. 12. 21:20

Hé, ez nem a karmán múlik, egyébként sincs semmi baj az enyémmel, csak kúrva depis vagyok...nem olyan jó ez a tanya móka derékig érő jeges hóba :D
Egyébként eltekintve ettől a pár megrázó hatású körtől egészen fekszik az Ongame, jó a játékos állomány és a platform is tetszik. Alig várom, hogy bítelhessem a háj sztékszet!!!!