2003-ban a Bejrútban született rutinos kártyás, Sam Farha és az interneten edződött, valamint a WSOP-ra is online szatelliten helyet szerző, amerikai Chris Moneymaker maradt legvégül versenyben. Közöttük dőlt el, hogy abban az évben ki nyeri a minden pókeres által áhított, WSOP arany karkötőt.
A heads up-ban Moneymaker jelentős zsetonelőnyre tett szert, az utolsó parti előtt 6,6 millió $ zsetonja, míg Farhának jelentősen kevesebb, csak 1,8 millió $ zsetonja volt. Így Farhának lassan kockáztatnia kellett, ha utol akarta érni ellenfelét. Sammy Farha a döntő partiban kis blind pozícióból
J
T-zel emeléssel nyitott, amit Moneymaker
5
4-vel megadott. Itt még Farhánál volt az előny, azonban a flop
J
5
4 igen kezdvezőtlen volt a libanoni számára. Miközben top párja lett, addig az internetes játékos két kis párra javult.
Moneymaker passzolt, majd miután Farha 175 000$-t emelt, további 275 000$-ral visszaemelt. Erre a libanoni all in ment, amit Moneymaker természetesen megadott. Az amerikai lapja nem hogy kitartott, hanem még full house-ra is javult a river
5-nek köszönhetően. Ezzel Moneymaker, 2,5 millió dollárt nyert, az igen alacsonynak tekinthető kezdeti online szatellit buy in-jéhez képest.