2006 december óta játszom pókert rendszeresen. A felsőfokú (OKJ) suliban játszottam először holdemet. És kis idő múlva, már vettem is a pókeres könyveket (Ed Miller, David Sklansky). Tudok angolul, de idő spórolás miatt inkább magyarul vettem meg. Most éppen a Harrington versenystratégiákat vettem meg. Még az elején tartok, de már nagyon tetszik. Úgy érzem mintha külön nekem írta volna Harrington

Mostanában NL4-10 holdem full ringet játszom, illetve PL4-10 omahát, utóbbit shorthandedben is. Kezdek ráérezni a póker ízére és lényegére. Próbálok minél több ellenfélnek a hibáját kihasználni és minimalizálni az enyémet! Már az emeléseim is határozottabbak, merek 50% pot és 120% pot között hívogatni, főleg versenyeken és a helyzettől függően persze. Szoktam az ismerőseimnek mostanában partikat is szervezni!

A fő célom, hogy félprofivá váljak pókerben. A jelenlegi reális vágyak között freerollok fizetős helyei ill. plusszos cash game vannak, valamint bankroll gyűjtés a nagyobb tétekhez. Úgy érzem elérhető.

Általában Titanon, VCn, Partyn, I4-on játszok. Titanon plusszba vagyok, míg partyn még mínuszba. De egyre jobban megy, mostanában több élő PL omaha sitngot nyertem. Egyelőre az NL holdem és a PL omaha a favorit, de kipróbáltam már másokat is.

Láttam az indexes want2push-os cikket. Ez is adta az érdeklődést a jelen oldalhoz